Az egyetemista fiatalok nyitónapi bemutatkozása után a szerdát szinte teljes egészében a dokumentumfilmeknek szentelhetjük. Jön például a Seb (kritikánk), ami három középkorú nő életébe és gondolataikba vezet be, és mögöttes motivációjukra keresi a választ. A 2015-ös szarajevói fesztiválszereplés előtt miniinterjúban kérdeztük Nagy Dénes rendezőt, aki szerint filmje „Három nőről szól, akik olyan dolgokat mesélnek el magukról őszintén, amiket nem szokás elmesélni. A szereplők ezen nyíltsága és bátorsága az, amivel szerintem kitűnhet ez a film.”  

Egy másik dokumentumfilm is szerepelt a nyári Szarajevói Filmfesztiválon, amire a rendező Hörcher Gábor harminc éves lakóbuszával érkezett. Fikció és dokumentum közötti finoman egyensúlyozó filmjének főhőse a 17 éves Ricsi, akinek élete a száguldás, a csajozás és a lógás körül forog, legnagyobb álma pedig hogy profi autóversenyzővé válhasson. "Nem csak az operatőri munka kiemelendő, hanem a vágás is. A kiváló érzékkel, ízlésesen, és a legjobb helyeken elhelyezett beállítások - óriási  mennyiségű nyersanyagból dolgozva - mind hozzájárulnak a jó dramaturgiai felépítéshez és a történet szép ívéhez” – írtuk kritikánkban az ősszel moziforgalmazásba is került Drifterről.


„A valóság sokszor sokkal színesebb és izgalmasabb, mint a fikció” – mondta Oláh Judit, mikor az Oláh Katával közösen készített Helló, szia, csókolom című filmjükről kérdeztük. Oláh Kata hozzátette: „Ebben a “kütyüvilágban” egyre nehezebben találnak egymásra az emberek, sokszor elmennek egymás mellett és túl hamar ítélkeznek. Egy látleletet szerettünk volna mutatni arról, hogy mi újság a párkapcsolatokkal ma, Budapesten.” Ez a bájos, minden korosztály számára élvezhető film tehát a párválasztás életkortól, vérmérséklettől és a technológiai fejlődéstől függő dimenzióit tárja fel néhány személyes történeten keresztül, mindeközben persze a humorról sem feledkeztek meg.

További néznivalónak ajánljuk Dombrovszky Linda alkotását, aki a fiatalon elhunyt Müller Árpád festőművészről készített portréfilmet (A boldog festő - Müller Árpád), amiben egy sokoldalú tehetséget rendkívül gazdag hagyatékán keresztül mutat be, Kovács László pedig a WestEnd és a Rendőrpalota tervezője, Finta József építész munkásságában segít eligazodni filmjével (A város szerelmese - Finta József portré). Történelmi témához nyúlt Rácz Erzsébet és Anders Østergaard, akik a rendszerváltó államférfi Németh Miklóst mutatják be archív felvételeken és visszaemlékezéseken keresztül (1989 – Határon). Mispál Attila a piarista atya, Jelenits István segítségével idézi fel a Holokauszt áldozatává vált költő külföldi tartózkodásának hónapjait a Csillaghálóban - Emlékek Pilinszky János európai útjairól című filmjében.


Az ismeretterjesztő filmek közül még felkeltette az érdeklődésünket Székely Orsolya rimóci palóc népviseletet bemutató sorozata, aminek most két epizódját láthatjuk: A gyöngyös fékötő a férjezett asszonyok mindennapos alapviseletéhez tartozó fejfedő elkészítéséről szól, A Máriás-lányok pedig a búcsúi körmenetben a Szűz Mária szobrot hordozó fiatalok öltözetének történetét eleveníti fel. Szintén Rimócon játszódik Az ég felé nyitott tanterem, amiben az iskolakert az intuitív módszerű pedagógia színtere. A művészetek világába kalauzol Az üvegfestő - Róth Miksa művészete, amiben Tóth Péter Pál rendező a magyar iparművészet egyik megteremtőjének munkásságát ismerteti, Dala István pedig a Bencsik alkotóközösség fiatal szobrászai által újra elkészített monumentális gróf Andrássy Gyula lovasszoborról forgatott filmet (Szobor születik... Bronzba öntött történelem).


Fikciós vizekre evezve a szerdai program két kisfilmes blokkjából ajánljuk a Noire-t, amiben Keresztes Tamás egy nappal fásult, éjjel azonban képregények iránti szenvedélyét kiélő rajztanárt alakít. Mikor egy erőszakos esemény miatt az igazság csorbát szenved, és ezt senki nem akarja észrevenni a tanártársai közül, képregényének szereplői megjelennek az iskola kopott falai között. „Ami a legnagyobb érték szerintem a noir filmekben, hogy a végén felemás érzésekkel áll fel a néző a székből. Semmi sem teljesen egyértelmű, sem a karakterek, sem a győzelmeik. Soha nincs teljes, totális győzelem vagy vereség. Kis, fájdalmas győzelmek vannak, általában a veszteség érzésével. Számomra ez tükrözi a való életet” – mesélte Odegnál Róbert az ihletet adó film noir műfajhoz való vonzódásáról.

Később jön az Éjszakai festés is, amiben három friss diplomás lány nosztalgiázik diákéveikről a közös lakásukban töltött utolsó éjszakán. „Vicces, miket talál az ember a kanapé mögött eldugva, a poshadt víz még ott van a régi vízipisztolyban. Megható, ha megtaláljuk a 18. születésnapi bulinkra szóló meghívót - emlékszünk még ezekre az emberekre egyáltalán?” – adott ízelítőt a filmjéből Grosan Cristina, mikor az 5. Rákospalotai Rövidfilm Szemle előtt leültünk vele beszélgetni.


Családi problémákat dolgoz fel az Oláh Kata-féle En Passan-t, amiben az agresszív apa és elnyomott anya elől a sakkba menekül a különleges tehetségű tinédzser, a Melyiket kéred? pedig egy kisfiú tizedik születésnapján játszódik, ahol az elvált szülők inkább a személyes sérelmeikkel vannak elfoglalva, mint a gyerekük érzéseivel. Teszler Tamás egy pánikbeteg férfi munkakezdésének fázisait követi le az Egy nap kezdete című rövidfilmjében, míg Törcsi Levente és Kocsis Dániel egymást kiegészítő apró történetekből álló kísérleti mozaikfilmmmel (Hagyaték) vesznek részt a versenyben.

Itt a lehetőség, hogy a tévéfilmek közül megnézzük a Rejtő Jenő emléke előtt tisztelgő A fekete múmia átkát (kritikánk), amiben nem csak a konkrét cselekmény, de a XX. századi kávéházakban alkotó regényíró főszereplő gondolatai is megelevenednek. "Amikor a filmben légiós regényről beszélnek, hirtelen a sivatagban találjuk magunkat légiósokkal körülvéve, lesz szó egy híres westernregényről, ekkor megjelenik egy cowboy és lövöldözni kezd, és feltűnik majd franciás kiskocsma is, ahol én a tangóharmonikást alakítom" - nyilatkozta a filmhu-nak Madarász Isti, mikor a forgatáson jártunk.


Szintén a tévéfilm kategóriában versenyez a négy különböző történetszállal és alternatív színjátszással dolgozó Droszt, és a Farkasasszony is, amiben a remeteként élő házaspár életébe érkező jövevények borítják fel az erdő nyugalmát. Levezetésnek pedig jöhet este a Fekete Krónika A Velencei Pékinas című epizódja, amiben a johannita lovagrend egyik igen régi évkönyvében olvasható, ártatlanul elítélt fiatalember történetét ismerhetjük meg.

A nagyjátékfilmes kínálat egészen széles műfaji skálán mozog. Borzongáshoz a Víkendet ajánljuk (kritikánk), amiben egy szerencsétlen haláleset után Gryllus Dorka, Simon Kornél és Lengyel Tamás keverednek egyre szövevényesebb hazugságokba. Mátyássy Áron rendező így magyarázta az antipatikus karakterek mögöttes motivációit: „Célunk szerint a Víkend hősei nem gonosztevők, hanem maguktól elszállt emberek, akik a cselekmény egy bizonyos pontján kicsit magukba néznek, látunk bennük megcsillanni emberei értékeket, amik alaphelyzetben szimpátiát váltanak ki a nézőkből.”


Pálfi György hét lakás bizarr életébe betekintő szkeccsfilmje (Szabadesés) sem a gyenge idegzetűeknek való (kritikánk), aminek szorongástörténeteiről a rendező kijelentette, hogy „Az ember azt tudja elmondani, amit ismer. De nem is csak szorongásnak mondanám ezeket az érzéseket, mert egyben vágyak is.” Ehhez képest a akció zsáner kedvelőinek az Argo 2 vegytiszta szórakozást nyújt a már megszokott humorral és látványelemekkel, a Swing pedig három különböző életkorú énekesnő zenés-romantikus történetével kapcsol ki. “A hétköznapokban a mai Magyarországot láthatjuk, akár újgazdag családi házban járunk, akár az idős dizőz megfakult polgári lakásában, azonban amikor felgyúlnak a fények és megszólal a zene, Hollywoodban érezhetjük magunkat, hol a '20-as, '30-as, hol a ’40-es, ’50-es évek revü világa pereg a szemeink előtt” - írtuk kritikánkban Fazekas Csaba musicaljéről.


Komolyabb témához nyúlt az elsőfilmes Horváth Lili, aki Szerdai gyerek (kritikánk) című filmje középpontjába egy hátrányos helyzetű leányanya küzdelmeit állította, a Hajnali láz (kritikánk) igaz története pedig Gárdos Péter szüleinek történelmet és távolságot legyőző szereleméről szól.

A teljes program itt található: http://filmhet.hu/programok/2/lang:hun 

A filmekre jegyek a Cinema City MOM Park Mozi jegypénztárában vagy online a www.cinemacity.hu oldalon egységes 800 forintos áron válthatók.