Az őszi félév során olyan fontos, az év során nagy fesztiválokat megjárt filmeket mutatunk be, mint Kocsis Ágnes Cannes-ban díjazott alkotása, a Pál Adrienn, a Szarajevóban elismert Szelíd teremtés - A Frankenstein terv Mundruczó Kornéltól, vagy a locarnó-i kedvenc, Fliegauf Benedek Womb című munkája. Bemutatjuk Vágvölgyi B. András első rendezését, a Kolorádó Kid-et, először nálunk lesz látható Török Ferenc tévéjátéka, az Apacsok, valamint a Filmszemle legjobb forgatókönyv díját elnyerő A vágyakozás napjai Pacskovszky Józseftől. Az Üvegtigris harmadik részét (rendező: Rudolf Péter) is elhozzuk, és a Hajónapló epizódokból készült East Side Stories című játékfilmet is bemutatjuk.

A filmklub hétfőnként kerül megrendezésre, a vetítések nyolckor kezdődnek majd, a beszélgetések pedig a filmek után lesznek, a moderátor pedig Géczy Dávid lesz.

A filmklub vetítéseire a jegy 800 forintba kerül, illetve a sorozat minden vetítésére érvényes bérlet is vásárolható 4200 ezer forintért az Odeon Lloyd mozi jegypénztárában. Kivételt képez az Üvegtigris 3, erre 1200 forint lesz minden jegy, és a bérlet sem lesz érvényes rá.

A vetítésre minden alkalommal kijátsszunk majd 5x2 jegyet, érdemes lesz figyelni a filmhut!

A részletes program:


Szeptember 27., hétfő
A Szelíd teremtés -  A Frankenstein terv
A vetítés után vendégünk Petrányi Viktória, a film producere és Mundruczó Kornél állandó alkotótársa.
Interjú a rendezővel a filmhun

Október 18., hétfő
East side stories (Török Ferenc: Itthon, Hajdu Szabolcs: A te országod, Bollók Csaba: Summertime, Bodzsár Márk: Levegőt venni)
A vetítés után a vendégünk Bodzsár Márk és Bollók Csaba rendezők valamint Németh Gábor dramaturg (Cikkek a Hajónaplóról a filmhun itt és itt .

Október 25., hétfő
Kolorádó Kid
A vetítés után a vendégünk Vágvölgyi B. András rendező.
Interjú a rendezővel, kritikánk a filmről

November 8., hétfő
Apacsok
A vetítés után a vendégünk Török Ferenc rendező.
Interjú a rendezővel a filmhun, sok-sok kép a filmből

November 15., hétfő
Womb
A vetítés után vendégünk Muhi András prducer.
A Womb külföldi kritikáit szemléző cikk a filmhun

November 29., hétfő
A vágyakozás napjai
A vetítés után a vendégünk Pacskovszky József rendező és Sevcsik Orsolya főszereplő.
Interjú a rendezővel a filmhun

December 13., hétfő
Üvegtigris 3 (feláras vetítés: minden jegy 1200 forint)
A vetítés után vendégünk Rudolf Péter rendező és Pikali Gerda színész.
Forgatási riport a filmhun

Január 3., hétfő
Pál Adrienn
A vetítés után vendégünk Kocsis Ágnes rendező és Gábor Éva főszereplő.
Interjú a rendezővel a filmhun

Online jegyfoglalási lehetőség korlátozott számban a www.audiencewanted.info oldalon!