A szovjet válogatás: a birodalom perifériái a harmincas években
1926-ban Dziga Vertov filmrendező (az Ember a felvevőgéppel későbbi rendezője) nagyra törő "vizuális költeménnyel" állt elő: A Föld egyhatoda. A Szovjetunió távoli részein, északon, Közép-Ázsiában és a Kaukázusban forgatott, kiemelt figyelmet szentelt a Szovjetunió kulturális és etnikai sokszínűségének - a film sikere után a harmincas évek közepéig forgattak ilyen mozgóképeket. A propagandát az etnográfiával ötvöző filmeknek számos céljuk volt: szemmel látható bizonyítékát adni a "fejlődő szocializmusnak", és a modern néprajzi látásmódot megelőlegezve bemutatni a helyi kultúrák jellegzetességeit. Az expedíciós dokumentumfilmezés nem bizonyult tartósnak: a megerősödő rezsim szigorúbb ellenőrzést vezetett be a stúdiók felett és egyre kevesebb érdeklődést mutatott a helyi kultúrák iránt. A Verzión vetítették A Föld egyhatodá-t, valamint a nyomában született Dagesztán, Tunguzok, Buhara című filmeket.
A magyar válogatás: híradók a negyvenes évekből
A Neumann Nonprofit Kft. által üzemeltetett Nemzeti Audiovizuális Archívum (NAVA) tavaly novemberben nyitotta meg különgyűjteményét a Filmhíradók Online oldalon, ahol a Magyar Nemzeti Filmarchívum (MNFA) által felújított és digitalizált magyar filmhíradókat ingyen és szabadon lehet nézni: elsőként az 1931-1943 közötti időszakból, majd 2010-ben 26 néma filmhíradó felújított változatával gazdagodott a gyűjtemény az 1914 és 1924 közötti időszakból. Majdnem százórányi mozgóképes anyag tehát teljes egészében hozzáférhető, teljeskörűen feldolgozva ingyenesen az interneten.
Miért fontosak a filmhíradók? Az oktatási, kutatási és közismereti célok mellett a korszak önreprezentációjának megismerésére is alkalmasak, hiszen a filmhíradók voltak fontos eszközei a tájékoztatásnak, rajtuk keresztül képet kaphatunk arról, milyen propagandával igyekeztek befolyásolni a korabeli nyilvánosságot. „Az archívum megőrizi, ami ránk maradt, így biztosítunk lehetőséget az utódoknak arra, hogy értékeljék mindazt, amit mondani akartak magukról az elődök. Egy archívum nem ítélkezik, hanem megteremti a tanulás, értékelés lehetőségét." - vélekedett Kitzinger Dávid a Filmhiradók Online megnyitóján 2009. novemberében, ám azóta Kitzinger távozott a Filmhiradók Online-t is üzemeltető Neumann éléről 2010. augusztusában.
Közben forgalmazásba kezdett az MNFA is: a tervezett DVD-kiadványokról szóló sajtótájékoztatón Kurutz Márton, az MNFA1945 előtti dokumentumfilmjeinek archivátora arról beszélt, hogy a több ezres tételből álló, és a történelem során többször is csak a szerencsének köszönhetően megmenekült filmhíradó-állomány válogatásszerű DVD-kiadását is tervezik, de Fazekas Eszter a filmhunak elmondta, "ez nem a belátható közeljövőben lesz, de tematikus válogatásokat valóban tervezünk."(Az MNFA tervezett DVD-kiadványairól interjú a készítőkkel a Filmkultúra oldalán)
A híradóválogatás a Verzió felől érkezett kérés volt: Surányi Vera kurátor korábbi, Filmkultúrákban megjelent cikkek alapján válogatott filmeket kértek ki cím szerint, így az 1945-49 közötti időszak híradóit tematikus válogatásban mutatták be a fesztiválon két részletben Varga Balázs vezetésével. Tíz darab a korszakban készült rövidfilmet (hiradót, agitkát, dokumentumfilmet) vetítettek le a Toldi mozi kistermében, ebből egyetlen egy lett teljes egészében digitálisan felújítva (Gertler Viktor színes filmre készült dokumentumfilmje 1949. május 1-jéről - sajnos éppen ez maradt ki a válogatásból), a többi még restaurálás és javítás előtt állók voltak "a vállalhatóság szintjét alulról ütötték meg" - fogalmazott Varga Balázs.
Az első blokk a második világháború után szétbombázott Budapest képeivel nyitott: Gyuricza János Budapest tragédiája című 5 perces filmjében a hazatérő amerikás nagypapa kalauzolja New Yorkban felnőtt unokáját, aki próbálna villogni a magyaros műveltségével de csak békszi kapura és a horgászember bástyájára futja. Keleti Márton, Gertler Viktor, Máriássy Félix, Hamza D. Ákos - nagy nevek szerepeltek a rendezőknél, érdekes pályaívek rajzolódtak ki: ki hol kezdte vagy éppen fejezte be pályafutását. Keleti Márton, A tizedes meg a többiek és A csodacsatár rendezője 1945-ben még egy köztes műfajú rövidfilmet rendezett Ki hitte volna? címmel, amelynek kerettörténete szerint a pincéből előbújó optimista és a háború borzalmait és Budapest ostromát végignéző pesszimista fogadást kötnek, hogy a város újjáépül-e valaha. A fiktív keretbe az újjáépülő Budapest, az újrainduló gyárak, a tömegközlekedés képei kerültek, sok olyan felvétel, ami más rövidfilmekben és híradókban újra és újra feltűntek. Kertész Pálé is érdekes pályakép lett volna: 1945-ben előbb Szálasi Ferenc nemzetvezetővé iktatásáról készített filmet (a címadó ...és átvették a hatalmat), majd a Munkásegység-munkástöbbség témáról is, sajnos ez utóbbi végül kimaradt a programból.
Szálasi Ferenc (Fotó: wikipédia)
Gertler Viktor volt az összeállítás másik húzóneve: 1949-ben készítette a Szabad május elseje Budapesten című dokumentumfilmjét - színes filmre, amelyet az MNFA munkatársainak köszönhetően teljes egészében digitálisan felújított változatban vetítettek volna a Toldi moziban, ám helyette végül egy színes híradó került levetítésre. A híradó zeng az éljen Rákosi, éljen a párt rigmustól, de a május eljesei felvonulás, a katonai díszszemle esztétikája is megjelent a filmben, a kor szókészletetét tökéletesen jellemzi a narrátor szóképektől fűtött lelkesedése. Később egy fekete-fehér híradókülönkiadást is láthattunk az 1945-es május elsején bőszen integető tömegről - ezt viszont tényleg Gertler Viktor rendezte.
Hamza D. Ákos, az Egy szoknya, egy nadrág rendezőjének, a Mafirt gyártási igazgatjának pedig egyik utolsó magyar filmje is helyet kapott a válogatásban: a Kommunisták Budapestért 30 percen át aprólékosan mutatja be az újjápülő Budapestet. (Hamza végül elhagyta Magyarországot, előbb Rómában majd Sao Paolóban telepedett le.)
A Margit-híd terheléses tesztjének napján, a novemberi nyárban két hídrestaurációs filmet is vetített a Toldi mozi kisterme: a Lánchíd felújításában még líraibb hangot ütött meg Hegedűs Tamás és Győri I. István, a Szabadság-híd felújítása azonban a termelési filmek klasszikus képi és szöveges nyelvezetét vetítik előre - méghozzá a Szálasi-beiktatását lefilmező Kertész Pál jóvoltából.
A filmarchívumok abszurd helyzetét tökéletesen jellemzi, hogy Máriássy Félix egyik korai dokumentumfilmjét (Munkaversennyel győz a három éves terv, 1948) francia nyelven vetítették: ugyanis egy francia nyelvű kópia érkezett a fesztiválra, így a Hoffer-gyárból termelési adait lelkesült francia hang tolmácsolta a nézőknek. Varga Balázs a vetítés után elmondta: egyáltalán nem volt ritka, hogy egy magyar dokumentumfilmet, filmhíradót a Magyar Népköztársaság saját költségén leszinkronizáltatott és eljuttatott a követségekre, hogy jó hírét vigyék a magyar munkásnak.
A válogatásban helyet kapott még három választási kisfilm is a koalíciós időkből: a korszak érdekessége, hogy az egyes pártok saját stúdiót hoztak létre: a Parasztpárté volt a Sarlófilm, az Orient Filmipari Rt. a Szociáldemokrata Párt tulajdonába került, a Független Kisgazdapárté volt a Kisgazda Mozgóképüzemi Rt. (Kimort), a Kommunista Párt és a Szakszervezeti Tanács hozta létre a Magyar Filmirodát (Mafirt). A Parasztpárt a kommunikációra helyezte a hangsúlyt, üzenetét pedig egy falusi anekdotába csomagolta, hogy üzenetét közelebb vigye a célcsoporthoz. A szociáldemokraták is a parasztokat célozták meg, élettel és munkával teli tisztes hétköznapokat vizionáltak a választók számára. A legügyesebben azonban a Kommunista Párt célozta meg a női választókat: az Asszonysors című rövid kis agitkában egy háziasszony napjába tekintünk bele: főzés, mosás, varrás, bevásárlás, gyereknevelés után nemcsoda, ha az asszony álomba szenderül, és így látja meg azt az álmot, amit a Kommunista Párt valóra vált majd neki: napközi-otthon, fürdőszoba, stb.
