Kedden több szakmai programra is benézhetünk be a Filmhéten. 11.45-től a MOM Park 6-os mozitermében a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem mutatkozik be. “A diplomától az Oscar felé” - ez a címe az előadásnak, amit Fábics Natália tanszékvezető-helyettes és Bánóczki Tibor, a mester képzés vezetője tartanak. Ugyanebben a teremben 14.10-től az Eszterházy Károly Főiskola mozgóképkultúra tanszékével ismerkedhetnek meg az érdeklődők, Monory Mész András moderálásában. Egy rövid szünetet követően egy harmadik 45 perces előadást is meghallgathatnunk: 15.10-től a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem fotó, film és média szakját mutatja be dr. Katona Zs. József adjunktus. 13.45-től az SZFE, 16 órától pedig a Budapesti Metropolitan Egyetem animációs műhelye mutatkozik be.

A fősulik mostani vagy már végzett hallgatói rengeteg kisfilmmel szerepelnek a Filmhét keddi napján. Az 5-ös teremben szinte egész nap a Színház és Filmművészeti Egyetem rövidjeit vetítik: látható egy blokk 10.15-től, majd pontban déltől, később az egyetem bemutatkozó programja után 15 órától, végül 16.40-től és 18.30-tól. A legelső blokkban vetítik a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan főszereplője, Ferenczik Áron kisfilmjét, a Szabó urat, amiben az alkotó ezúttal nem alakít, hanem rendez egy mimózalelkű, szürke életet élő komikus karaktert.

 

A második blokkban (12.00) a Szilágyi Fanni által rendezett Kamaszkor végét tekinthetjük meg, amit a MÚOSZ Film-­ és Tévékritikusi Szakosztálya az év legjobb rövidfilmjének választott, és a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be. A film "egy nagyon bensőséges viszonyról szól, egy testvérpárról és az ő kamaszkori problémáikról, amelyek kicsit béna gondoknak tűnhetnek, de mégis nagyon nyomasztóak" - mondta a rendező a Filmhunak (interjúnk itt olvasható).  A MOME animációit reggel 10 órától vetítik: a 85 perces kollekciót Andrasev Nadja diplomamunkája, A nyalintás nesze című kisfilm zárja, amit a magyar kritikusok az év legjobb animációjának szavaztak meg. Az ELTE növendékeinek filmjeiből is összeállítottak egy 76 perces blokkot, ami 17.45-től nézhető meg.

 

A kedden vetített animációs- és élőszereplős kisfilmek listája ezzel korántsem teljes, de láthatunk még aznap rövid dokumentumfilmeket is, Meggyes Krisztina Azok című rendezése, ami migráció kérdését boncolgatja: a Vámosszabadiban felállított menekülttáborról és annak fogadtatásáról szól, a helyiek és a menedékkérők konfliktusát járja körbe. A 28 perces filmet egy közel kétórás dokumentumfilmes összeállítás elején vetítik a 19.25-től. Ferenczik Áronnak nem csak a rendezését, de a színészi alakítását is megnézhetjük a Filmhéten, 22.20-tól vetítik ugyanis a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlant. “Ez egy nagyon személyes film a készítőknek és a nézőknek egyaránt, az összekacsintós nevetésektől a szomorúbb felismerésekig rólunk szól, mi vagyunk Áron. Puszta létezése is biztató és inspiráló a magyar filmekre nézve, lazasága pedig felszabadító.” - írtuk a kritikánkban. Ez a film annak idején a CineFesten debütált, ahogy Ferenczikhez és a VAN rendezőjéhez, Reisz Gáborhoz hasonlóan szintén az SZFE-n tanult Kerékgyártó Yvonne elsőfilmjét, a Free Entry-t is, amit a Sziget fesztiválról forgattak kis büdzséből, dokumentarista eszközökkel. “Egy igazán szerethető film lett, de emellett őszintén szórakoztató is, tehát alapvetően olyan, amilyenhez ritkán jutunk itthon.” - írtuk a premierje idején (kritikánk itt).

 

Az 1-es és 2-es terem reggeltől estig az egész estés moziké (legyenek azok dokumentum- vagy játékfilmek), a műsort viszont szintén fiatalok dominálják. A két teremben összesen 12 mozit is meg- vagy újranézhetünk, amiből három dokumentumfilm, abból kettő pedig debütálás: Hörcher Gábor filmje, a Drifter (14.15) dramaturgiája fikciós filmeket is megszégyenít. Mi ezt írtuk róla kritikánkban: “Hörcher Gábor és a Drifter egész stábja olyan mint egy felturbózott, bivalyerős, gyomor remegtető rally Lada, amelynek minden egyes alkatrésze olajozottan működik együtt.” A Káin gyermekei (19.45) Monory Mész András Bebukottak című filmjének folytatása, Gerő Marcell rendezésében. Igazi ritkaság: dokumentumfilm, ami folytatás (sequel) is egyben. “A Káin gyermekei a fájdalmas, kemény mondatok, a barázdált arcok és a beszélő tekintetek filmje, amely nem ér véget a stáblistával: a néző napokig hordozza magával a három férfi történetét.” - írta kritikusunk. A harmadik doksi a Meleg férfiak, hideg diktatúrák Takács Mária rendezésében, 13.45-től. A film a melegek életét idézi fel a magyar szocialista érából (kritikánk itt).

 

A kilenc nagyjátékfilmből hét debüt, kettő második mozi. A LogIn (10.00-től) rendezője, Barnóczky Ákos rendezett már egy filmet Szőke kóla címen (2005-ben mutatták be), és nem újonc már a Dumapárbaj (15.45) direktora, Paczolay Béla (Kalandorok, 2008) sem. A Dumapárbaj két népszerű komikus, Hadházi László és Kiss Ádám főszereplésével készült, a LogIn a Veszedelmes viszonyok magyar parafrázisa, ami a netes társkeresés veszélyeire figyelmeztet a “talált felvétel” (found footage) műfajában.

 

A hét debüt közt megtalálható az SZFE akkori végzős rendezőinek szkeccsfilmje, a Nekem Budapest Reisz Gáborral és Ferenczik Áronnal, azaz a VAN készítőivel az alkotógárdában. Ugyancsak elsőfilm a CineFest versenyprogramjában bemutatott, animációs  Manieggs - Egy kemény tojás bosszúja, valamint a Szerdai gyerek, Az éjszakám a nappalod, a Liza, a rókatündér és a Balaton Method is. A Szerdai gyerek és a Liza, a rókatündér számos külföldi elismerést is kiérdemeltek - aki még nem látta ezeket mozivásznon, itt a (talán utolsó) lehetőség. Kritikusuk dicsérte a Szerdai gyerek "nagyszerű alakításait és finom rezdüléseit", és kiemelte, hogy “tőlünk oly távoli kultúrákban is értették és szerették ezt a filmet.” A Liza, a rókatündérről pedig azt írtuk, hogy "kevesen vitathatják, hogy az egyik legjobban várt magyar filmből kétségtelenül az idei év egyik legszerethetőbbje lett". A napot 19 órától a Cinema City Mom Park előterében egy pódiumbeszélgetés zárja Röhrig Gézával, a Saul fia főszereplőjével.

A teljes program a www.filmhet.hu internetes oldalon látható, s elővételben márválthatóak jegyek 800 Ft-os egységáron a Cinema City MOM Park jegypénztáraiban és a www.cinemacity.hu honlapon.