A közel negyedórás dokumentumfilm bemutatja a magyar film történetének korai kihívásait, beleértve a nitrocelluloid filmtekercsek gyúlékonyságát, amelyek számos tragikus tűzesetet idéztek elő a némafilm korszakában. Az épségben megmaradt tekercsek sem voltak biztonságban: ezeket értékes ezüst tartalmuk miatt sokszor inkább újrahasznosították, ennek következtében szintén sok filmes remekmű elveszett. A filmek pusztulása a gépházban is folytatódott: sokszor maguk a gépészek vágták ki a nekik tetsző jeleneteket, emiatt különösen nagy veszélyben voltak a pikáns részletek.
A dokumentumfilm kiemeli olyan filmstúdiók kulcsszerepét, mint Janovics Jenő kolozsvári műhelye, ahol világhírű rendezők, többek között Kertész Mihály és Korda Sándor kezdték pályafutásukat. Annak ellenére, hogy alkotásaik világsikert arattak, számos korai munkájuk eltűnt az idők során.
A hangosfilm megjelenése fordulópontot jelentett a filmek kulturális megítélésében és megőrzésük fontosságában, de elmaradt a filmarchívumok létrehozása, ami Magyarország némafilmjeinek több mint 90 százalékának elvesztéséhez vezetett. Ez történt a legelső megrendezett magyar némafilmmel, A táncz című alkotással.
A dokumentumfilm részletesen beszámol a második világháború alatti és utáni kihívásokról, különösen a háború alatt borospincékbe menekített filmek tragédiájáról és a politikai cenzúráról.
A magyar filmek már az 1910-es évektől kezdve eljutottak a világ minden tájára, így ma is él a remény, hogy egynap előkerülnek külföldi archívumokból és hagyatékokból. Bár a nitro-nyersanyag nem megfelelő tárolása komoly károkat okozhat a régi filmeknek, a digitális technológia és az adatbázisok segítségével ma hatékonyabban azonosíthatók a filmek töredékei. 1957-ben mindössze 12 magyar néma játékfilm volt a Filmarchívum gyűjteményében, de a filmarchívumok között kialakult széleskörű nemzetközi együttműködésnek köszönhetően ez szám mostanra közel 70-re emelkedett.
„A filmarchívumok szerepe kiemelkedő fontosságú a filmkincs megőrzésében, és bár az elveszett filmek visszakerülése versenyfutás az idővel, a remény él, hogy a digitális rekonstrukciós technológia segítségével és nemzetközi szakmai együttműködésnek köszönhetően egyre több elveszett alkotás kerül majd elő a jövőben” – mondta Ráduly György, a Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum igazgatója.
Rendező: Löwensohn Enikő, Weisz Barnabás / Animáció: Weisz Barnabás / Zeneszerző: Lelkes Botond / Forgatókönyv: Löwensohn Enikő, Hussein Evin / Konzultáns: Barkóczi Janka, Torma Galina / Narrátor: Hegyi Barbara / Producer: Ráduly György Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum
