Filmünk főszereplője Ana, egy középiskolás irodalomtanár, aki egy nagyon abszurd helyzetben találja magát. Döntenie kell, hogy a könnyebbik utat választva elfogad egy írásos megrovást, ami alaptalan vádakat tartalmaz, vagy küzdeni kezd az igazáért. Ő az utóbbit választja, aminek nem várt következményei lesznek. Három éve foglalkoztat ez a történet, úgy érzem, hogy nagyon sok mindent megmutat, egy egyszerű hétköznapi helyzeten keresztül arról, hogy egy félelemre épülő rendszernek való megfelelési kényszer milyen viselkedésmintákat és visszás helyzeteket eredményezhet.
Ana egy elit gimnázium többszörösen kitüntetett tanára, a diákok kedvence. Egy szülő azzal vádolja meg, hogy egy film ajánlásával a diákok körében a homoszexualitást népszerűsíti. A tanárnő abszurd küzdelembe kezd, hogy igazolja magát.
Milyen műfajban gondolkodsz, milyen vizuális világot képzelsz el?
Műfaját tekintve drámában gondolkodom. De mivel a főszereplő világát az ő szemén keresztül látjuk, ezért nem lesz mentes az iróniától, és a tragikomikus helyzetektől sem. Nagyon szeretem az olyan szituációkat, ahol nem tudjuk eldönteni, hogy most sírni vagy kacagni kellene. Meg szeretném tartani a történet hétköznapiságát, amit a képi világgal is alátámasztanánk, de ez még változhat a konkrét szereplők és helyszínek függvényében.
Moldovai Katalin
Mennyiben készülsz másként az online pitchelésre, mint az élőre? Vettél már részt hasonlón?
Voltam már pitchen, de nem nagy közönség előtt. Alapvetően nem változtatott az adott helyzen, ugyanazt fogom elmondani. Mondjuk kicsit furcsa lesz egy számítógépnek beszélni 7 percen keresztül, de majd gyakorolok előtte.
Mennyire látod magad előtt a "kész filmet", és mekkora szabadságot hagysz a változtatásnak?
Vannak dolgok, amiket látok, vagyis inkább érzem őket. Például tisztán látom, hogy ehhez a filmhez nagyon illenek a hosszú, labirintusszerű folyosók, a tömbházak közötti keskeny átjárók, amelyek a filmben elképzelt kisvárosi közeg klausztrofóbikus hangulatát támasztanák alá. Viszont a konkrét helyszínek és a szereplők megtalálása mindig rengeteget formál az előre elképzelt dolgokon, az én tapasztalataim szerint pozitív irányba. Ezért én szeretek teret engedni a változtatásoknak.
Milyen élményeket, tapasztalatokat jelentett számodra a korábbi rövidfilmjeid elkészítése? Azok a filmek mennyiben kapcsolódtak ehhez a tervedhez?
Korábbi rövidfilmjein, a Szezon után, a Burok, vagy az Ahogy eddig talán annyiban köthetőek ehhez a filmhez, hogy mindegyiknek női főszereplők kerülnek nehéz élethelyzetekbe, akárcsak a most tervezett nagyjátékfilm főszereplője is. A korábbi forgatásainkon mindig történt valami váratlan, például egy alkalommal utolsó pillanatban visszamondták a helyszínt, és ott volt a technika, tehát valamit ki kellett találni. Ezek a helyzetek arra tanítottak meg, hogy bármelyik pillanatban bármi történhet, és az új helyzetekhez alkalmazkodni kell tudni. Semmi sem biztos, minden változhat egyik pillanatról a másikra, akárcsak az életben. És valahogy egyensúlyban kell maradni, és sosem szabad feladni. Talán ez lehetne a filmjeim mondanivalója is.
Kikkel, milyen csapattal jelentkeztetek az Inkubátorba?
A forgatókönyvet Palóczi Zitával fejlesztettük. A film operatőre Táborosi András.
Moldovai Katalin a Budapest Metropolitan Egyetem Mozgóképművész mesterszakán végzett 2017-ben, Ahogy eddig című diplomafilmjét tavaly a cannes-i Cinefondation szekcióba is beválogatták. A filmet az évtized legjobb rövidfilmjei közé is beválogattuk, aki még nem látta, most itt tudja pótolni.
Interjúsorozatunk korábbi részei itt olvashatóak.
