A film története szerint két, egymást még mindig mélyen szerető, kétgyermekes szülő, François (az apát maga az író-rendező alakítja) és Julie (Catherine Chabot) úgy dönt, hogy 16 évnyi együttlét után nyitott kapcsolatba kezd, ahol mindkét fél számára szabad a szex másokkal. Hónapokon keresztül követhetjük nyomon, hogy mindez hogyan hat rájuk, külön-külön és együtt: elég erős-e a vár, amit idáig közösen felépítettek, illetve elbírja-e a sok kísérletezést, valamint az ezek nyomán bekövetkező személyiségváltozást a kapcsolatuk.
Kép a Szeszélyes kalandok című filmből
A főszereplők viszonya a poligámiához kezdetben az átlagnézőéhez hasonló: a nyitójelenetben láthatjuk, amint az arcukra kiül az abszolút értetlenség és kényelmetlenség, amikor fiatal, progresszív barátaik saját nyitott kapcsolatukról és szexuális életükről mesélnek. A végbélnyílás ingerléséről szóló természetes, már-már fesztelen értekezés csupán a kezdet - a tabuk ledöntésének első dominója, amely a párt és a nézőt egyaránt az izgalmas ismeretlen felé sodorja.
Egy „tiltott gyümölcs” terem kapcsolatuk fáján: csak idő kérdése, mikor szakítják le, és kóstolnak bele. A férfi motivációjához az is hozzátartozik, hogy egyrészt a feleségén kívül még soha senkivel nem volt együtt, másfelől pedig súlyos depresszióval küzd már jó ideje, míg a nő úgy érzi, gépiesen, rutinból él. A téma állandó jelenléte szexuális feszültséget teremt, amely vihar előtti csendként feszül a térben, már az első percekben pergő jelenetek sorát eredményezve. „Nem élhetjük le az egész életünket automata üzemmódban” - hangzik el végül François motiváló beszédének összegző gondolata, amely megindítja a közös kalandozást.
A film hat fejezetre tagolódik, aszerint, hogy éppen melyik nem-monogám alműfajba enged betekintést. A filmes gyakorlatban elterjedt „chapter” helyett a rendező a színház világából az „act” kifejezést kölcsönzi, vélhetően tudatos, ironikus gesztusként, hiszen az „aktus” egyszerre jelöl felvonást és nemi közösülést. A fejezetcímek konkrétan meg is nevezik az egyes típusokat - pl. „soft swap”, „kitchen table polyamory”, „don’t ask, don’t tell”, „wibbles” -, és a történet hamar egyfajta felfedezőtúrává alakul. Világossá válik, hogy a poliamória mögött egy jól körülhatárolható, valós szubkultúra húzódik meg, saját szabályrendszerrel és bevett működési formákkal. Ezek között navigál François és Juliet, miközben megpróbálják feltérképezni, számukra mit is jelent a nyitottság, és melyik felállásban érzik magukat valóban otthon.
Kép a Szeszélyes kalandok című filmből
A tapogatózó próbálkozásokkal teli időszak provokatív, bizarr, olykor piszkosul vicces, máskor pedig kínzóan fájdalmas jeleneteket tartogat: az, hogy a naturalista orgiajelenetek mindezt egyszerre tudják közvetíteni, az intimitás-koordinátor munkájának és az általa megalkotott, rendkívül precízen összehangolt koreográfiának köszönhető. Különösen izgalmas, hogy a szexjelenetek éppen ebben a tudatosan felépített megkomponáltságban nyerik el végső, esetlen, hétköznapi formájukat, amitől aztán annyira közelinek és természetesnek hatnak. A film az online társkeresés világát is beemeli a narratívába rövid montázsokon keresztül: az egyébként rendkívül fájdalmas ghosting jelenség és a kéretlen explicit képek is humorosabb fénytörésben jelennek meg, méghozzá képernyőfelvételeken keresztül.
A szabályok lefektetésének időszaka remekül megalapozza a hálószobai abszurdumot: miközben a szereplők teljes nyugalommal arról beszélgetnek, hogy François szerezhet-e örömet más nőknek a csikló és a szeméremajkak nyelvvel vagy szájjal történő izgatásával, vagy az már határátlépésnek minősülne, a háttérben a karácsonyfa közös díszítése zajlik. A visszatérő, groteszk helyzetteremtés nemcsak a film humorának egyik alappillére, hanem egy fontos attitűd hordozója is: az „akárhol és akármikor” elv - amely a köznyelvben jellemzően inkább a szexuális dévajkodásra utal - itt ironikusan a kommunikációra kerül átültetésre, finoman jelezve, mennyire vágyott, sőt „szexi” is lehet a teljes nyíltság egy párkapcsolatban. A film - megosztó témáján keresztül - az őszinteség elsődlegességét közvetíti, amely még azok számára is inspiráló és elgondolkodtató lehet, akik a megtekintés után sem tudnak azonosulni ezzel a párkapcsolati működésmóddal.
Az idézőjelek közé zárt regulák sorozata már a film elején lebontja azt a sztereotípiát, hogy a nyitott kapcsolat a kevesebb szabály terepe volna. Sokan gondolják úgy, hogy egy nyitott kapcsolat azért olyan jó, mert sokkal lazább, mint monogám párja. Azonban ahhoz, hogy egy ilyen kapcsolat működőképes legyen, elengedhetetlen a kölcsönös tisztelet, a keretek közös kialakítása, azok folyamatos átbeszélése és következetes betartása. Végeredményként pedig - ideális esetben - megszűnik a birtoklási és kisajátítási vágy, és paradox módon, részben éppen a szabályok révén, a szabadság veszi át a helyét.
Egy idő után a film alapkérdése már nem az, hogy a szereplők valóban belevágnak-e ebbe a kalandba, vagy hogy a poligámia egyáltalán tekinthető-e működő, legitim formának, hanem az, hogy François és Julie esetében a működés valóban életképesnek bizonyul -e. A Szeszélyes kalandok rajtuk keresztül modellezi a nyitott kapcsolat dinamikáját: feltárja annak buktatóit és lehetőségeit, különböző dimenzióit, valamint azokat a készségeket, amelyeket ez a működésforma megkövetel.
Kép a Szeszélyes kalandok című filmből
A pár igénye már az első jelenettől kezdve inkább a környezetnek való megfelelésből, semmint belső késztetésből fakad. Úgy érzik, ha az ismerőseiknek működött, nekik is működnie kell, mintha ez a teljesen új irány valamiféle mentőövet jelentene a kapcsolatuk számára. Ez a külső elvárásokból eredő nyomás a későbbiekben is meghatározó marad: cselekedeteiket és érzelmeiket sokszor az összehasonlítás torzítja, miközben a külvilágból érkező ingerekre túlságosan érzékenyen reagálnak. Egy olyan történetben, ahol a boldogság hajszolása a szerelem–szex–párkapcsolat–online társkeresés tengelyén zajlik, ez a kortünet óhatatlanul boncasztalra kerül. A rendező pontosan érzi, hová kell nyúlnia, és biztos kézzel választja ki azokat az eszközöket, amelyekkel finoman, mégis metszően világít rá a jelenségre.
A nyitott kapcsolat rendkívüli érzelmi és kommunikációs munkát igényel, és ha az elhatározás nem belső igényből fakad, nagy eséllyel kudarcra van ítélve. Az például, hogy az önfelfedezés egy percet sem várhat, és a szexuális kiteljesedés a gyermeknevelés rovására is prioritást élvezhet, inkább iránytévesztésre utal. Ugyanakkor a folyamat hozadékai sem elhanyagolhatók: a szereplők mélyebben megismerik önmagukat, és saját szexuális irányultságuk és szükségleteik is tisztábban kirajzolódnak.
A valódi vízválasztó kérdés azonban az, hogy a felek képesek-e nyíltan, titkolózás és elfojtás nélkül beszélni a bennük felmerülő érzésekről, és ezáltal egy valóban mély, stabil köteléket kialakítani. Ezen áll vagy bukik, hogy egy hasonló kapcsolati forma ne szétszakítsa, hanem közelebb hozza egymáshoz a feleket. François és Julie környezetében több ilyen példával is találkozni, ahol - az előfeltevésekkel élesen szembemenve - a bizalom hangsúlyosabb, a féltékenység pedig kevésbé meghatározó, mint a monogám kapcsolatokban. Ez utóbbi továbbra is jelen van, de a szereplők megtanulják tudatosan kezelni.
Noha a film lecsupaszított témája kifejezetten kortárs, stílusát mind zenei, mind képi szinten az időtlen hatás jellemzi: a 20. század eleji sanzonok és szimfonikus művek tompa, távoli hangképet teremtenek, ezt a gramofonos hangzásvilágot pedig remekül egészítik ki a sercegő felvételekben megelevenedő montreali életképek. A film lüktető, vidám természetéhez jól illeszkedik a szalonos francia könnyűzene, miközben a kanadai hó és a karácsonyi fények szemcsés képisége jóleső melegséget kölcsönöz a látványnak. A modern tisztaság hiánya a szerelmet tágabb horizontú, rétegzettebb élményként jeleníti meg.
A poliamória, egyre nagyobb térnyerése ellenére, sokak számára továbbra is elképzelhetetlennek és idegennek hathat. Ahhoz, hogy jobban megértsük, át kellene formálnunk azt, ahogyan a szeretetről és a szerelemről gondolkodunk. A film pedig éppen erre vállalkozik, amit a rendező - Budapesten, a tavalyi BIFF kerekasztal-beszélgetésén tett - kijelentése is aláhúz: „Tisztelettel akartuk bemutatni ezt a kapcsolati modellt. A végső célunk az volt, hogy a szerelemről készítsünk filmet.”
A Szeszélyes kalandok már látható a mozikban Budapest Film forgalmazásban.
