Csütörtök este a néző Tarr Béla 1988-as filmjét, a Kárhozatot láthatja, a tévé-műsorszerkesztés sajátos logikája szerint később, mint a rendezői életmű-sorozatban múlt héten bemutatott Sátántangót, holott nemcsak időrend miatt, hanem a művek belső logikája szerint is fordított a helyes sorrend. A Kárhozat előfutára a hétórás nagy műnek, nemcsak azért, mert itt is Krasznahorkai irodalmi szövege az alap, s mert mindkét film operatőre a fekete-fehérben "fogalmazó" Medvigy Gábor - hanem mert rendkívül erős stílusazonosság rokonítja a két opuszt. Mégsem jó szó és minősítés az "előfutár", mert a Kárhozat - függetlenül a Sátántangótól is - kiváló és erőteljes alkotás. Fekete-fehér világ, csak a sötétszürke lehet benne még erősebb: ez az a film elképzelhetetlen volna színesben.

A korabeli nyugat-európai visszhang a berlini fal leomlása előtt, a "kommunizmus végnapjait" sejtette meg Tarr filmjéből. (Legalábbis a fal leomlása után így tekintenek vissza rá.) Publicisztikus és egyszerűsítő értelmezés ez, mint ahogy a Sátántangóban sem direkten a diktatúrában "vergődő" és reményvesztett kilátástalanságot érezzük meg. Hogy távolabbi párhuzammal éljek: Ottlik Iskola a határonját is lehet a fasisztoid katonaiskolai drill, egy embertelen társadalom metaforájaként felfogni: meg is tették, s bár még csak nem is hamis, sőt jogos "olvasat" - csakhogy szűkített, és ezért elégtelen magyarázat. A regényben és Tarr egészen másfajta filmjében is az emberi létezés, és nemcsak a rossz társadalom reménytelensége tárul fel.

Zuhog az eső és kóbor kutyák marakodnak az omladozó házak között. Az égen nincsenek madarak, de rút csikorgással bányacsillék vonulnak. A film szánalmasan vegetáló hősei egyedül maradtak, mint - Pilinszky János szavaival - "azok a lények, akik számára a világ már semmi más, mint tárgyi bizonyíték."

Könyörtelen film ez, azzá teszi kérlelhetetlenül lassú, szinte fenyegető ritmusa. Lassú éber-álmot látunk: a film szinte a tudat túlvilágában játszódik, az egyetlen létező pokolban, abban, amivé bennünk válik a közönyös túlvilág. A szűnni nem akaró eső természetes függönye ennek a tompított rémálomnak.

A Kárhozat kiemelkedően legjobb képsora a bányászbál. Víziónak érezzük, tengerfenéki hatást kelt, egy bomlott elme képzelmeit láttatja, holott ez a film legvalóságosabb, leginkább dokumentum-ízű jelenetsora: akik látták a későbbi Sátántangót, felismerik az ott vonagló emberférgek kocsmai táncának előképét.

A Kárhozatban a céltudatosan feketelelkű anti-hős egyszer csak egy vad kutyafalka közelében négykézlábra áll és versenyt ugat velük. Kétségbeesett ugatással hívja a Sátántangó még kegyetlenebb világát.

Bikácsy Gergely

Kárhozat (1988) - Rendezte: Tarr Béla. Írta: Krasznahorkai László és Tarr Béla. Kép: Medvigy Gábor. Zene: Víg Mihály. Vágó: Hranitzky Ágnes. Hang: Laczkovich Péter, Márkus Tamás. Jelmez, díszlet: Pauer Gyula. Szereplők: Székely B. Miklós (Karrer), Kerekes Vali (Az énekesnő), Pauer Gyula (Willarsky), Cserhalmi György (Sebestyén), Breznyik Berg Péter, Ferdinándy Gáspár, Gaál Jenő, Gémes János, Zsugán István. Gyártó: Magyar Filmintézet - Mokép - Magyar Televízió. 116 perc.

m1 - december 7. csütörtök 23.50.