Persze, hogy szubjektív lista. Ebben a cikkben két olyan filmről is van szó, amit a zárórendezvényen meg sem említettek. Azonban hiányzik belőle olyan, amit viszont igen. Lehet, hogy valakinek a Porcukor lesz a kedvence a bizarr hangulata miatt, a Tiszta kézzel Perlaki Márton képei miatt, vagy az Árnyékfilm a maga monokróm egyszerűségében. De lehet, hogy valakinél a verseny legjobbjának válaszott Csicska veri ki a biztosítékot, vagy nem tud mit kezdeni A kutyákat elengedtem zavaros szerkezetével. Ízlési kérdésekben vitatkozni és verekedni is lehet: de nekem ez a négy film volt a kedvencem.
Külalak (hmdb) (facebook) (részlet a forgatókönyvből)
A csapongó, mindenfelé tartó és koncentrálatlan rövidfilmek között hatalmas öröm látni egy olyan képet, ami pontosan megfogalmazza, hogy miről szól a történet, aminek része. Nem kell giccshez vagy túlságosan egyértelmű szimbólumhoz fordulni, csak tudatni kell, hogy melyik az a precíz állapot. A Külalak elején van egy ilyen jelenet. Szentesi Bálint vállalati tréningszakértő a munkahelyére tart. Belép a rideg üvegépületbe. Beszáll a sci-fi filmek kapszulapostájára emlékeztető felvonóba. Ami megakad két szint között. Szentesi nincsen sem itt, sem ott, félig már kilóg a fiatal felnőttkorából, de még visszahúzza a pincében talált szerelmesvers. Amit ő írt? Már nem emlékszik, ezért elindul megkeresni gimnáziumi osztályfőnökét. A keresés aztán nem kaland, hanem apró emberi találkozások sorozata. Szentesi felkutatja a legjobb haverját, aki azóta lefogyott, a lányt, akinek a verset írhatta és aki még mindig tetszik neki és végül az osztályfőnököt, akinek a neve sokat nem mond, de a külalakja igen.
Ha az Itt vagyok sokak szerint generációs film volt, akkor a Külalak végképp az, arról a generációról, ami ott őrlődik a fiatalkori emlékek és a családalapítás kövei között. Szentesi feleségénél is úton van a kisbaba, de az a gyerekágy csak nem készül el. Reisz Gábor előző rövidfilmje, a Valakinek a valamije nem volt egyáltalán hatással rám, sodródó főhőse idegesített, a hangulata untatott. A Külalak azonban megtalálta azt a vékony vonalat, ami a szenvelgés és a melankólia között, a dráma és a nagyon lefojtott vígjáték között, gyönyörű képekkel és mindenek felett hiteles színészekkel. Reisz és a forgatókönyvbe besegítő Jakab Júlia nem írták túl a konfliktusokat, ezért nincsenek nagymonológok, csak értelmes mondatok. Nincsenek katarzisok, csak apró győzelmek. A végén Szentesi megint beszáll a liftbe és most már ott száll ki, ahol szeretett volna.
A kutyákat elengedtem (hmdb) (interjú a rendezővel)
Ágh Márton filmjében pontosan meg tudom mondani, hogy melyik képével milyen hangulatot akart, de hogy ezek a képek hogyan illeszkednek az egészbe, meg nem tudom mondani. Biztos vicces olvasni ezt a mondatot a szemle egyik legjobb rövidfilmjéről, de tény, hogy A kutyákat elengedtem történetével nem vagyok teljesen tisztában és nem forgatókönyvírói baklövések miatt, hanem mert olyan a szerkezete. Töredékes, álomszerű, inkoherens, érzésekre alapozó. Ezért csak nagy vonalakban tudom elmondani, hogy szerintem miről szólhatott: emlékekről, balesetekről, kutyákról, megcsalásról, veszekedésekről és búcsúkról. Terhes Sándor, Kerekes Éva és Federico Brugia karaktereiről. És tényleg azokról a kutyákról.
Mindenezek ellenére A kutyákat elengedtem egyáltalán nem próbál kísérleti film szerepében tetszelegni, hanem megteremti a narratíva illúzióját és valahogy tényleg olyan érzésem volt tőle, mint felébredés után az álmokkal, amik élénken élnek az emberben, aztán mire a kávéját issza már nem emlékszik semmire. Képek szertefoszlanak, emlékek semmibe vesznek. Szavak nincsenek - Ágh filmjében nincsenek dialógusok, csak zene, egyszer ráadásul a MASH főcímdala.
És amiért ez az egyik legjobb film, hogy minden művészkedésnek és giccsnek tűnő megoldása ellenére nem akartam felkelni a székből. Látni akartam megint, hogy összerakhassam, hogy megértsem pontosan, mikor érnek véget az emlékek és mikor kezdődnek benne a tények, hogy ki az a nő aki a zenész hotelszobájából kirohan és hogy pontosan mit is keresett Terhes Sándor különböző pillanatokban az autóban. Vagy csak én lennék teljesen hülye? Lehet, hogy igazából teljesen egyértelmű a történet, csak hagytam elmenni a fejem mellett? Jó lenne, ha valaki megmondaná.
Finale (hmdb) (interjú a rendezővel)
Nagyon kell vigyáznom, hogy mit írok Simonyi Balázs filmjéről. Amikor a rendező megtudta, hogy cikk lesz róla, küldött egy levelet, hogy nem szeretné, ha a vége kitudódna. Én pedig senkinek sem szeretném elvenni a szórakozását. Azt már régóta tudni lehetett, hogy a Finale egy nagy felvezetés egy csattanóra, de hogy ez a csattanó, mi arra kínosan próbálok nem utalni. A film felénél azt hittem, kitaláltam. Hát nem.
Azonban nem szabad hagyni, hogy a poén ténye elnyomja a film többi erényét, a tökéletes pókerarcú szereplőket (Elek Ferenc, Kovács Lehel), feltűnésmentes technikai bravúrokat (egy beállításnak tűnik, láthatatlan vágásokkal), és a végig, hiba nélkül fenntartott feszültséget. Egy viccben sem a poén, hanem az odavezető út a lényeg. Itt hibátlan mindegyik. Ilyen filmeket kellene küldözgetnünk külföldi fesztiválokra, az egész világon imádnák.
Csicska (hmdb) (facebook)
Bárki is látta a Csicská-t, meg volt győződve róla, hogy Till Attila filmje fogja a díjat kapni a zárón. Nem arról, hogy ez a legjobb film, hanem hogy ez lesz a díjnyertes. Aztán ahogy ezek az emberek több kisfilmet is megnéztek, rájöttek, hogy talán ez is a legjobb a versenyből. Szerintem a cikkben szereplő másik három jobb nála, de tény, hogy a Csicska az a ritka film, amiben összeér a mondanivaló, a technikai megvalósítás, a színészi játék és a forgatókönyv, hogy egy erős, megrázó és hiteles végeredményt adjon. A tanyasi rabszolgatartás problémája nem újkeletű, de még mindig nem kapott elég nyilvánosságot, hogy a köztudatban szerepeljen - remélhetőleg Till filmje képes lesz erre.
Balogh István az isten háta mögött él a családjával, a film elején a rendőröknek panaszkodik, hogy már megint lopják a fáját és nem tud semmit tenni. Felesége és lányai mellett csak Ferike, a csicska él még a tanyán, a sufniban. Ferike mindent megcsinál, kávét főz, krumplit pucol, kaput nyit, de egy nap szeretne elmenni, táncolna az utcán, abból összejönne a pénze. Balogh nemet mond. Közben a férfi egyik lányához átjár a szomszéd fiú, Baloghban pedig csak gyűlik, gyűlil a düh és sehogy máshogy nem tudja kiadni magából, csak Ferikén.
A Csicska az eszkalálódó, frusztrált, tehetetlenség szülte erőszak kórképe. Thúróczy Szabolcs, aki a legtöbb jelentős magyar filmben megfordult, hatalmas magabiztossággal és nagy tudással játszik egy visszataszító, szánalmas férfit, a szinte mindenben ellentéteként megjelenő amatőr Szitás Balázs félelmetes áldozat. De Thúróczy mellett ugyanakkora jelenléte van a filmben Till Attilának, mint rendezőnek, a Csicska vizuálisan legalább annyira fókuszált, mint a színészei.
Úgy tűnhet, mintha kerülgetném a forró kását és minden mondatot úgy írnék, hogy bármikor jöhet a de. Nincsen de. A Csicska egy jó és fontos film, amihez hasonlóból kellene készülnie többnek évente. És hogy nem lesz rá pénz? Erre a választ pont Till Attila fogalmazta meg legjobban, amikor átvette a díját: “Forgatunk tovább. Nem tudjuk miből, de forgatunk.”
