Hogy miért beszélek a Lopott képek kapcsán valamiféle összefoglalásról, az a film szüzséjéből kiderül – akárcsak A boldogság színe vagy az Ég veled! esetében, most is a magánélet, az emberi kapcsolatok állnak a film egymáshoz lazán kapcsolódó történeteinek középpontjában. Csak míg az előző mozikban valamiféle Robert Altman filmjeihez hasonló módon a sztorikat az eltérő társadalmi rétegekhez tartozó szereplők kötötték össze egymással, a közös nevező most egy videokamera, mely kézről-kézre jár.
 |
| A szex, a hazugság és a videó áll Pacskovszky József új filmjének középpontjában |
Pontosan ez a formai megoldás teszi olyan frissé a Lopott képek-et – az ugrabugráló kézikamerás felvételek, melyeken időnként a berendezés kijelzései is megjelennek (low battery, end of tape etc.) látszólag a szereplőket avatja a film rendezőivé, akik maguk döntik el, hogy mit vesznek fel az életükből vagy az őket körülvevő világból.
A film home video jellege Kardos Sándor operatőrt dicséri, aki valami egészen mesteri módon „butította le” a mozi kedvéért szakmai tudását, mutatta be, hogy milyen hibákat is képes elkövetni egy amatőr, ha a kezébe kerül egy filmfelvevő. A film egyik humorforrása pont ebből ered –a képek hol életlenek, hol túlfókuszáltak, hol a szereplő fél arca hiányzik a vászonról, hol bepárásodik a kép stb.
A Lopott képek uralkodó nézőpontja a kameráé vagy éppen azé a szereplőé, aki a kamerát fogja – ha a videókamera a földre kerül vagy éppen egy táskába, akkor a vásznon természetesen csak annyi látszik, amennyit ebből a szemszögből képes befogni a kamera. A nézőpontok váltogatása igencsak következetes a filmben – ezért is tűnik fel egy formai baki: ha az eseményeket végig a kamera és azon szereplő szemszögéből látjuk, aki a berendezést tartja, kinek a szemszögéből látjuk a videóról visszajátszott képeket?
Hogy világosabban és konkrétabban fogalmazzak: a harmadik történetben a magánnyomozó és a kínai lány egy autóban találkoznak. A kamera a férfinél van, aki előbb egy focimeccset rögzít, majd az autóban maga mellé helyezi a filmfelvevőt. A kínai lány beszáll a járműbe, a férfi pedig felajánlja neki, hogy megmutatja a sporteseményen rögzített képeket, melyeket a következő snittben láthatunk is. Kérdés hogy miként lehetséges ez, mégis kinek a szemén keresztül láthatjuk a képeket, ha a filmben végig a kamera nézőpontja a domináns?
Mindez azonban nem ront a három lazán összekapcsolódó, bár váltakozó színvonalú sztorin, melyek közül az első egy középkorú házaspár (Bánsági Ildikó, Andorai Péter) története, akiktől miután ellopják a kamerát, az egy asztaloshoz kerül (Kocsis György), aki legfőképpen szexuális játékszerként hasznosítja; a harmadik történetben viszont munkaeszközzé válik: egy magánnyomozó birtokába kerül (Tóth Barnabás), aki egy megcsalási ügyben alkalmazza.
 |
| A sajátos, feszes formanyelv, a színészi játék, a vicces dialógusok kifejezetten meggyőzővé teszik |
A három történet nem nélkülözi sem a humort, sem pedig a tragédiát –a középkorú nyugdíjas tanár házaspár sztorijában a kamera nem csupán az anyós (Máté Erzsi) halálát rögzíti, de az idillbe belopakodó, szerelmes szomszéd (Szacsvay László) próbálkozásait is. A második etapban ott van akkor is, amikor az asztalos sül fel férfiként, és olyankor is, amikor éppen ő tesz lapátra egy, a párkereséssel kétségbeesetten próbálkozó többgyermekes anyát; a harmadik történetben egyaránt felveszi a megfigyelt kínaiakat állandóan összekeverő magánnyomozó szakmai inkompetenciáját vagy a nyomába eredő maffia retorzióját.
Bár a mozi helyenként leül kicsit (az állandóan mozgó képektől pedig néhányunkat magával ragadhatja az émelygés), a sajátos, feszes formanyelv, a színészi játék, a vicces dialógusok kifejezetten meggyőzővé teszik, legalább is az utóbbi évek egyik leginkább átgondolt Pacskovszky-filmjévé.
