A témaválasztást ugyanakkor feltehetően befolyásolta és aktualizálta Nemes Jeles László Oscar-díjas filmjének, a jelenetével a címlapon is szereplő Saul fiának megszületése, amelynek sikeréhez egyértelműen és bevallottan hozzájárult a képi világhoz hasonlóan tudatosan és nagy műgonddal felépített, teljesen egyedi és a filmélményt nagyértékben meghatározó hangkulissza rendkívülisége és kidolgozottsága.
Részlet David Lynch Mulholland Drive című filmjéből
A négy cikkből álló lapszám Thomas Elsaesser és Malte Hagener Film Theory: An Introduction through the Senses című, 2010-ben megjelent könyvének a hangra vonatkozó fejezetével indul. A kötetből átvett, Andorka György fordításában közölt részlet, amely a különböző testi érzékek szempontjából próbálja újrastrukturálni a filmelméletet, a filmtörténet és a filmtudomány három különböző szakaszának és területének részletes és közérthető bemutatásával ad átfogó képet a hang szerepének és fontosságának változásáról. Az első rész a némafilmből a hangosfilmbe való átmenetről beszél, kiemelve azt az 1928-ban történt, filmtörténeti momentumot, amikor a közönség először szembesülhetett a kép és a hozzá társított hang illúziójának megtörésével (ahogy azt az Ének az esőben jól ismert jelenetében láthatjuk). A második harmad a klasszikus filmben vizsgálja a hang azon szerepét, hogy az háromdimenziós kiterjedést adjon a kétdimenziós képnek (óhatatlanul felidézve David Lynch munkásságát, különösen a Mulholland Driveban alkalmazott megoldásait), míg az utolsó a blockbuster-korszak és a hozzá tartozó technológiai fejlesztések beköszöntének történeti áttekintésével világít rá a filmélmény nagyfokú változására.
A második cikk Kathrin Fahlenbrach tanulmánya, melyben a szerző aprólékosan elemzi a megtervezett hangkulissza és a filmek kiváltotta érzelmi hatás közti összefüggéseket, kitérve arra, hogy milyen szerepet játszanak a hangtervezés folyamatában az úgynevezett audiovizuális metaforák. Ezt követi Zentay Nóra Fanni munkája, mely a későmodernista filmművészetben, ezen belül Marguerite Duras, Alain Robbe-Grillet és Jean-Luc Godard munkáiban tettenérhető aszinkronitást, vagyis azt a jelenséget vizsgálja, melynek során a hang többletjelentést kap a hagyományosan elsődleges információforrásnak tekintett képpel szemben. Zentay tanulmányának pikantériája, hogy mindezt a művészettől látszólag idegen, statisztikai módszerek segítségével teszi.
Zányi Tamás, a Saul fia többszörösen díjazott hangmérnöke
A lapszám utolsó cikkében Vincze Teréz vállalkozik rá, hogy a haptikus érzékelés elméletére támaszkodva fejtse meg Nemes Jeles forradalmi jelentőségű filmjének titkát, amellyel a rendező képes volt egy teljesen eredeti formanyelv használatával eljuttatni a nézőhöz a holokauszt korábban reprodukálhatatlannak hitt borzalmát. Vincze napjaink ez irányú kutatásainak széleskörű ismeretével felvértezve ír a hang kitüntetett szerepéről, amely a sok helyütt elhomályosított, lekicsinyített képaránnyal operáló látvány, vagy a főszereplőt szinte a teljes játékidő alatt közelről követő kamera szűk képkivágásán kívüli hangokban keresi és találja meg a film lehengerlő hatásának, egyben elbizonytalanító erejének legfőbb okait.
Az egyetlen kritikai észrevétel, hogy az egyes cikkek nyelvezete, ezáltal befogadásának könnyűsége (vagy éppen nehézsége) jelentős eltérést mutat. Nyilvánvaló ostobaság volna a tudományos szöveg használatát számon kérni egy tudományos folyóirat szerzőin vagy szerkesztőin, ám Fahlenbrach és Zentay tanulmányai a téma iránt fogékony, de nem akadémikus olvasó számára jóval nehezebben megemésztheőek, mint Vincze Teréz majdhogynem „közönségbarát” fogalmazásmódja, vagy Andorka György fordításának gördülékeny stílusa. Ezzel együtt a Metropolis legújabb száma egy jól összerakott, a témát érdekes és eltérő aspektusokból vizsgáló, egyben hiánypótló válogatás a hangnak a filmben, a filmnyelvben betöltött, kimelkedően fontos szerepéről.
