Hétfőn újból adásba kerül Hajdu Szabolcs és családja főszereplésével készült Ernelláék Farkaséknál, amely Karlovy Varyban nem csak a fődíjat, de a férfi főszereplő díját is elnyerte 2016-ban. Az egy szem lakásban játszódó kamaradráma két családot egyesít, akik egy nap alatt szépen lassan egymás torkának esnek – vitáik a gyereknevelésről, pénzről és generációs különbségről ismerősek és igaziak, melyeket hús-vér szereplőkkel, drámai humorral és öniróniával tár elénk. Este Makk Károly életművére emlékeznek vissza a Drága kisfiam! című 1975-ös filmjével, amelyben egy külföldön élő fiút (Páger Antal) és otthon maradt édesanyját is lassan felemészti a másik hiánya.

Hajdu Szabolcs: Ernelláék Farkaséknál

Kedden Herendi Gábor két filmje is bepótolható: elsőként a Magyar Vándor, amelyben a hét államalapító vezérünk vonul végig a magyar történelem legfontosabb állomásain, majd éjszaka látható a Lora című romantikus dráma, melyben egy fiatal lány magába fordulva gyászolja a balesetben elhunyt szerelmét, három évvel a tragédia után azonban egyre közelebb kerül a fiú öccséhez, aki segít neki túllépni a fájdalmán. Éjjel egy 1986-os klasszikus Az aranyifjú is látható: “A pénztelen, de jóképű Zalavári gróf, vidéki gazdag lányt választ érdekből. A házasságból nem lesz semmi, mert az inas rajtakapja a szobalánnyal. Megismerkedik egy amerikai milliomos nővel, akitől drága ékszert kap ajándékba. A nőt még aznap éjszaka megöli sofőrje. Minden gyanú a grófra terelődik.”

A szerda délutánt Ütős csajok nyitják, Nordin Eszter dokumentumfilmjében: a rendező két éven át követi a 7 és 36 év közötti bokszoló lányok történetét, ahogy minden vereség és fájdalom után képesek újra a ringbe lépni, mert ez a hely számukra a legfontosabb. Este Pacskovszky József sokszereplős budapesti meséje látható, a 2003-ban készült A boldogság színe. A film főhőseinek életét egy májusi havazás billenti ki a helyéről: egy ötven év körüli férfi nem akar többet apa és férj lenni, egy festőnő szerető helyett családot akar, a 7-es busz sofőrje eltéved, a Magas nő nem talál hozzávaló férfit, egy fiatal lány pedig a helyét keresi a világban. Csütörtökön Trencsényi Klára Reményvasút című dokumentumfilmje a Gyermekvasúton dolgozó fiatalok életét mutatja be, akik a szorgos és felelősségteljes munka közben válnak felnőtté.

Pacskovszky József: A boldogság színe

Pénteken Koltai Róbert kultikus filmszatírája, a Szamba elevenedik fel újra a képernyőn. A Tiszabottyáni Szamba Ottó a helyi színtársulat szíve, lelke, gondozója. Fia, ifj. Szamba Ottó azonban többre vágyik, ezért Budapestre megy, nevet változtat és új életet kezd a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Az egyetem után egy vidéki színházban játszik, mikor híre jön, hogy az apját börtönbe zárták a kultúrában való szerepvállalása miatt. A fiú meglátogatja az apját, a vége azonban tragikomédiába fordul. “Vidéki színész apakomplexusa. Ó, az a boldog ántivilág, a Kádár-korszak állóvize. Ragyogó karakterek, szomorú szaxofon.”

Szombaton egy napon pótolható az utóbbi két évben elnyert két Oscar-díjas magyar alkotás: délután Deák Kristóf tanulságos Mindenki című kisfilmje, amelyben kórista lányok szállnak szembe az őket elnyomó hatalommal, este pedig Nemes Jeles László rántja be a nézőt Auschwitz borzalmába a Saul fiában, melyben a Sonderkommando egyik tagja minden erejét összeszedve megpróbál tisztességesen eltemetni egy halott fiút, akit a gyermekének vél. Vasárnap két 40-es évek előtti klasszikus, a Garzonlakás kiadó és az Uz Bence is látható lesz, Mészáros Márta napló-sorozatának egyik tagjával, a Napló gyermekeimnek című filmjével egyetemben. Főhőse Juli, aki kamaszként elveszíti szüleit a Szovjetunióban, majd 1945 után hazatér és egy emigrációs társához, Magdához költözik, aki bizalmatlan a lány irányában. Juli a leginkább mozit és Jánost szereti, amik az egyetlen kitörési lehetőséget jelentik számára.

szeptember 11., hétfő

Ernelláék Farkaséknál (r.: Hajdu Szabolcs) / Cinemax, 18:35
Drága kisfiam! (r.: Makk Károly) / M3, 22:20
Zuhanórepülés (r.: Novák Erik) / RTL Gold, 02:25

szeptember 12., kedd

Magyar vándor (r.: Herendi Gábor) / AMC, 20:00
Sárga rózsa (r.: Zsurzs Éva) / M5, 01:20
Lora (r.: Herendi Gábor) / TV2, 02:05
Az aranyifjú (r.: Málnay Levente) / Duna World, 02:20

szeptember 13., szerda

Ütős csajok (r.: Nordin Eszter) / HBO2, 16:15
A boldogság színe (r.: Pacskovszky József) / Duna TV, 23:05
A martfűi rém (r.: Sopsits Árpád) / HBO, 02:00
Titkok éjszakája (r.: Deák István) / Duna World 02:20

szeptember 14., csütörtök

Reményvasút (r.: Trencsényi Klára) / HBO2, 11:40

szeptember 15., péntek

Az öreg tekintetes (r.: Horváth Tibor) / Duna World, 11:20
Szamba (r.: Koltai Róbert) / Duna TV, 20:25
Nincs kegyelem (r.: Ragályi Elemér) / M5, 21:20

szeptember 16., szombat

Az okos mama (r.: Martonffy Emil) / Duna World, 11:30
Mindenki (r.: Deák Kristóf) / Cinemax, 12:20
Beszterce ostroma (r.: Keleti Márton) / Duna TV, 14:45
Saul fia (r.: Nemes Jeles László) / RTL II, 21:00

szeptember 17., vasárnap

Tiszta szívvel (r.: Till Attila) / HBO, 22:05
Napló gyermekeimnek (r.: Mészáros Márta) / M3, 01:55
Garzonlakás kiadó (r.: Balogh Béla) / Duna World, 02:30
Uz bence (r.: Csepreghy Jenő) / Duna World, 03:45

Idézetek: port.hu, est.hu