Lezajlott az MMKA elnökjelöltjeinek meghallgatása, az alapítói kör december 7-én, hétfőn kísérletet tesz arra, hogy megválassza a Közalapítvány új elnökét –  tájékoztatta a filmhut Szomjas György, a tisztújítás levezényléséért felelős Magyar Filmművészek Szövetsége Főtitkára.

Tarr Béla, elnökjelölt Fotó: Hajdú D. András [origo]

Mint ismeretes , 2009. december 31-én lejár a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) elnökének, azaz Grunwalsky Ferencnek és kuratóriumának (tagjai: Foktői János, a miniszter jelöltje, Dr. Baán László, Dr. Benedek András
Dr. Bod Péter Ákos, Dr. Csányi Vilmos, Donáth László, Simó György) mandátuma. A Közalapítvány alapítói öttagú jelölőbizottságot állítottak fel, akik a szakmai ajánlások alapján az alábbi elnökjelölteket hallgatták meg: Tolvaly Ferenc, Muhi András, Kőrösi Zoltán, Andrew G. Vajna és Tarr Béla.

„Jók a jelöltek, a kuratóriumi tagjelöltek névsora is nívós, ennyi jó szakember közül remélhetőleg ki tudjuk választani a legalkalmasabbat, vagy a szakma érdekeinek legmegfelelőbbet” -- bizakodott  Szomjas György, amikor a hétfői választásról kérdeztük.

Andrew G. Vajna, elnöjelölt Fotó: Velvet.hu

Azt ugyan nem árulta el, hogy neki ki lenne a legalkalmasabb, arra azonban felhívta a figyelmünket, hogy még ha a hétfői – zárt ajtók mögött zajló – tanácskozáson sikerül is dűlőre jutnia az alapítói körnek, a tisztújítás csak akkor biztos, ha az arról készült jegyzőkönyvet minden alapító aláírja – így még a szavazás után is mód van arra, hogy valamelyik alapító éljen vétójogával. A Közalapítvány rendszere ugyanis úgy működik, hogy csak egyhangú szavatok alapján tudnak hatályos döntést hozni: egyetlen ellenszavazat is vétójoggal ér fel, így csak olyan elnököt és kuratóriumot tudnak megválasztani, akivel minden alapító egyöntetűen egyetért. Mivel az alapítói kör a filmszakma széles spektrumát képviseli, így elképzelhető, hogy a huszonhat szervezet képviselői közül nem mindenki tud megjelenni a hétfői szavazáson: ők a jegyzőkönyv aláírásával és elfogadásával nyílvánítják majd ki akaratukat. (Az alapítók listája itt.)

Tolvaly Ferenc, elnökjelölt

A Filmszakmai Kerekasztallal kibővített hétfői alapítói ülés egyébként annyira mellőzi a nyilvánosságot, hogy az öt elnökjelölt sem vesz rajta részt. Parázs vitára lehet számítani, többen megerősítették, hogy az alapítók egy része két, a nyilvánosság számára meg nem nevezett esélyes jelölt között oszlik meg, az alapítók egy másik része viszont a jelenlegi ügyvezetés átmeneti folytatását tartanák a legüdvösebbnek, azaz ha Grunwalsky és kuratóriuma még egy évig a helyén maradna. A táborok azonban egyelőre nem találják a közös hangot -- folynak az egyeztetések.

Pedig elengedhetelen, hogy az MMKA-nak új vezetése legyen – ezt már Palotai Éva, a Magyar Film- és Videovágók Egyesülete (HSE) elnöke magyarázta a filmhunak. „Félő, hogy ha a döntési és elosztási rendszeren nem változtatunk, akkor semmi nem fog változni; még a beáramló pénz mennyiségének növekedése esetén sem” – idézte Palotai a korábbi, a jelölőbizottságnak elküldött HSE-állásfoglalás egyik passzusát.

Muhi András, elnökjelölt Fotó: Inforgstudio.hu

A korábbi egyeztetéseken a fiatal filmeseket képviselő Török Ferenc is a konszenzust hangsúlyozta a filmhunak. „Nem elsősorban személyi kérdésről, hanem az MMKA megújításáról, egy új filmes stratégiáról szól a mostani tisztújítás, és ebben a kérdésben a szakma egyet ért, a viták szigorúan szakmai jellegűek” -- ecsetelte. Török más szakmai szereplőkkel hasonlóan azon a véleményen van, a legfontosabb filmszakmai szervezet átalakítása elengedhetetlen ahhoz, hogy az MMK az alapítása óta megváltozott körülményeknek megfelelően tudjon működni. Ugyanakkor éppen a döntés súlya miatt Török nem bizakodik abban, hogy elsőre sikerül egyetértésre jutnia az alapítóknak, szerinte a hétfői ülésen még bőven lesznek viták, de, ahogy a filmhunak fogalmazott, a szakma képviselői elég megfontoltak és bölcsek ahhoz, hogy az elkövetkező hetekben minden szempontot figyelembe véve döntsenek.

Kőrösi Zoltán, elnökjelölt Fotó: Burger Barna

Abban az alapítók nagy többsége egyetérteni látszik, hogy az új kuratórium felállításakor olyan jelöltet preferálnának és támogatnának, aki képes a szakma érdekeit érvényesen képviselni és aki nem függ semmilyen érdekcsoporttól.