Alföldi Róbert: MicimackóA „menetrendnek” megfelelően most pénteken a Tüskevár és a Micimackó versenyfilmjeit tekinthetik meg az érdeklődők. A filmkészítők közül pedig vendégül látják Völgyesi Gabit, a Unique együttes énekesnőjét, és Elek Ottót, a Tüskevár rendezőjét, akikkel Lévai Balázs beszélget.
 
Alföldi Róbert a Micimackót karolta fel, kisfilmjének szereplői a színészszakma „nagy öregjei”, akik a pusztazámori Öreg Tölgy fogadóban játsszák el egy szociális otthon lakóit Róbert Gida felügyelete mellett, akit a rendező maga alakít. Alföldi hívására Kállai Ferenc, Darvas Iván, Bodrogi Gyula, Törőcsik Mari, Máthé Erzsi, Tordy Géza, Garas Dezső és Tábori Nóra azonnal igent mondott, ami azért is érdekes, mert ez a nyolc színészlegenda így együtt még nem játszott.

Bulgakov regényének, a Mester és Margaritának kampányfilmje Moszkvában és Budapesten forgott Fekete Ibolya rendezésében. A forgatás helyszínei között szerepelt Bulgakov szuterénlakása is, amelyet talán utoljára láthat a közönség, hiszen jövőre lebontják. A regény Arca Hernádi Judit, a szereplőgárda részben orosz, részben magyar, például a Mucsi - Scherer páros nem kisebb karaktereket alakítanak, mint Korovjovot és Behemótot, a macskát.

Fekete Ibolya: A Mester és Margarita
Seres Tamás, az Egri csillagok kampányfilmjének rendezője a filmhu-nak elmondta, hogy  megpróbáltak az 1968-as filmadaptációhoz képest valami teljesen más típusú üzenetet átadni. Ehhez a feladathoz a rendező Háy János írót kérte fel, hogy működjön együtt vele a forgatókönyvírás során. Seres mai nyelven megírt kortárs irodalomnak tartja a könyvet, ennek megfelelően kortárs képi világot igyekezett teremteni.

A film arca Sebestyén Márta, aki a rappertől a várvédő egri nőig mindenféle szerepben  megjelenik, és Jumurdzsák is feltámad hamvaiból, tehát Bárdy György ismét felköti a fekete szemfedőt.
A filmet kétféle technikával rögzítették, a hagyományos celluloid mellett digitális technikával is dolgoztak, xd-cam-et használtak. Seres szerint „a filmnek dinamikus, mai képi világa lesz, amit a vágástechnika is erősít. Az Egri csillagok Trainspottingos átiratának szánjuk ezt a 26 perces filmet.”
 
A kettősség a helyszínek kiválasztását is jellemzi, az egri vár melletti graffiti fal éppúgy szerepel háttérként, mint a vár alatti pincerendszer korabeli megvilágításban. Az Egri csillagok ellenfele a Pál utcai fiúk lesz Török Ferenc rendezésében, akivel Seres elmondása szerint baráti kapcsolatban állnak. „A két film meccse igazi „VB-döntő” lesz, a Vidék és Budapest csap össze egymással az október 15-i elődöntőn. Várak a városok ellen” – tette hozzá a Gárdonyi Géza-regény kampányfilmjének rendezője.

Gárdos Péter: Az arany ember
Menetrend

1. forduló
2005. október 1. szombat 18.00        
Micimackó (Alföldi Róbert) vs Tüskevár (Völgyesi Gabi)
 
 2. forduló
2005. október 8. szombat 18.00     
Mester és Margarita (Hernádi Judit) vs A kis herceg (Gerlóczy Márton)
 
3. forduló
2005. október 15. szombat 18.00
Egri csillagok (Sebestyén Márta) - A Pál utcai fiúk (Geszti Péter)
 
4. forduló
2005. október 22. szombat 18.00
1984 (Ákos) vs A Gyűrűk Ura (Csányi Vilmos)

5. forduló
2005. október 29. szombat 18.00
Abigél (Schubert Éva) vs Harry Potter és a bölcsek köve (Szántó Dávid)

6. forduló
2005. november 5. szombat 18.00
Az arany ember (Kulka János) vs Száz év magány (Udvaros Dorottya)

2005. november 12. szombat 18.00 
Összefoglaló
 

Gothár Péter: Száv év magány
2005. november 24. csütörtök 20.05
1. középdöntő
(1. 2. 3. forduló 3 győztese)
 
2005. december 1. csütörtök 20.05
2. középdöntő
(4. 5. 6. forduló 3 győztese)

2005. december 8. csütörtök 20.05
II. Összefoglaló - Vigaszág szavazás

2005. december 15. csütörtök 20.05 Döntő 

Adatok

- 1984 / Arc: Kovács Ákos, Producer: Móczán Péter EPS, Rendező: Antók Csaba, Operatőr: Szatmári Péter

- A Gyűrűk ura / Arc: Csányi Vilmos, Producer: Varga Gábor és Hollósi G. Zsuzsa FILMPLUS, Rendező: ifj. Vitray Tamás, Operatőr: Szatmári Péter

- A kis herceg / Arc: Gerlóczy Márton, Producer: Szohár Ferenc CINEMART, Rendező: Balogh Zsolt, Operatőr: Csukás Sándor

- A Mester és Margarita / Arc: Hernádi Judit, Producer: Tóth András HONEYMOOD, Rendező: Fekete Ibolya, Operatőr: Erdélyi Mátyás

Antók Csaba: 1984
- A Pál utcai fiúk / Arc: Geszti Péter, Producer: Csáki Attila CAMEO FILM, Rendező: Török  Ferenc, Operatőr: Garas Dániel

- Abigél / Arc: Schubert Éva, Producer: Pál Ödön SUPER PLAN, Rendező: Szederkényi Juli,  Operatőr: Tóth Zsolt

- Az aranyember / Arc: Kulka János, Producer: Török Gábor és Tóth Ákos TITANIA MASTERPRO, Rendező: Gárdos Péter, Operatőr: Ifj. Seregi László

- Egri csillagok / Arc: Sebestyén Márta, Producer: Füredi Vilmos VOXTRADE, Rendező: Seres Tamás, Operatőr: Gibárti Viktor

- Harry Potter és a Bölcsek Köve / Arc: Szántó Dávid, Producer: Závodszky Zoltán SHOW AND GAME, Rendező: Silló Sándor, Operatőr: Nemes Tibor

- Micimackó / Arc: Alföldi Róbert, Producer: Tóth Rita FILM UNITED, Rendező: Alföldi  Róbert, Operatőr: Kardos Sándor

- Száz év magány / Arc: Udvaros Dorottya, Producer: Détári Géza ART VISION, Rendező:  Gothár Péter, Operatőr: Gózon Francisco

- Tüskevár / Arc: Völgyesi Gabriella, Producer: Fülöp György Gyula CENTRAL FILMSTÚDIÓ, Rendező: Elek Ottó, Operatőr: Miklauzic Márton