Nem kell ahhoz sci-fi rajongónak lenni, hogy rögtön a film legelején elfogja az embert a baljós előérzet, hogy ami itt következni fog, az egész fájdalmasan ismerős lesz több tucat másik filmből. A lehető legkonvencionálisabb módon tudatják velünk, hogy a 21. század közepére a mesterséges intelligencia az élet minden egyes területén a mindennapok nélkülözhetetlen szereplője lett. MI által működtetett robotok már emberi arcot kapnak, dolgoznak kórházakban, a rendfenntartó erők tagjaiként, de sportolnak és a szórakoztatóiparnak is aktív résztvevői. Mindez megváltozik, amikor az MI atombombát dob Los Angeles városára.
A nyugati világ fellázad és hadat üzen a robotoknak, ám a Távol-Kelet továbbra is támogatja működésüket, így kitör a háború a kétpólusú világban. Ebben a konfliktusos helyzetben ismerjük meg Joshuát (John David Washington), az exkommandóst, akit egykor azzal bíztak meg, fogja el a tervezőt, aki az MI robotokat megalkotta, ám kudarcot vallott, aminek következtében elvesztette a családját. A film elején újra lehetőséget kap arra, hogy elpusztítsa az ellenséget, sőt azt is megtudja, hogy halottnak hitt felesége életben van. Céljai eléréséhez meg kell szereznie egy titokzatos fegyvert, azonban kiderül, hogy az valójában egy gyermekrobot. Joshua közös útra indul az Alphie névre hallgató robottal melynek során átértékeli saját életét.
Már ennyiből is sejteni lehet, Az Alkotó meglehetősen ismerős sztorit fog elmesélni. Persze nem éppen igazságos dolog pusztán a cselekménye alapján ötlettelennek nevezni egy filmet, elvégre 2023 van, minden történet el lett már mesélve. Az izgalmat jóideje az szolgáltatja, hogyan formálja a témát sajátjává a filmkészítő, mitől lesz egyedi a hangja. A hangsúly nem a mesén, hanem a mesélésen van, és az Alkotó rendelkezik is erős elbeszélői erényekkel. Vitathatatlanul nagy dolog, hogy mindössze 80 millió dollárból a szerzők képesek voltak a nulláról kiindulva olyan világot teremteni, amely kiállásában bármikor felveszi a versenyt a 2-300 milliós gigaprodukciókkal.
Gareth Edwards író-rendező kiváló érzékkel vegyíti világa futurisztikus és archaikus elemeit (pl.a tradicionális távol-keleti motívumokat a cyberpunkkal), a grandiózus tablók telítve vannak finom részletekkel és bőven van időnk minden helyszínen elidőzni, ezáltal ritmusában közelebb áll a szerzőibb hangulatú filmekhez. Greig Fraser operatőr (Dűne, Batman), aki a Zsivány egyes után másodjára dolgozott együtt Edwardsszal, újra bebizonyította, miért is tartják az egyik legmarkánsabb kézjegyű, egyúttal legprogresszívebb alkotónak a szakmájában. Az Alkotó esztétikumát nagyban erősíti a nem mindennapi sound design is: a csatajelenetek dinamikus robajai vagy épp az égen elsikló óriáshajók zúgása szinte belenyomja a nézőt a székébe.
Ám sem a fókuszáltság, sem az esztétikai sokszínűség, sem a technikai nóvumok nem képesek elfedni, mennyire fájdalmasan üres és bugyuta film az Alkotó. A felrajzolt világképe semmiféle rétegzett gondolatiságot nem tartalmaz a mesterséges intelligencia és az ember közös jövőjéről. Pedig talán korunk legfontosabb és legizgalmasabb kérdése az MI további fejlődése és felhasználásának módja. Mi lesz akkor, ha az eddig kizárólag embernek tulajdonított értékek és tulajdonságok egy új entitásban még fejlettebb, még komplexebb módon jelennek majd meg?
Az elmúlt minimum 100 évben rengeteg művészeti alkotás született már az ember által létrehozott, de az embert meghaladó intelligenciáról, így a filmkultúrának is szerves részét képezi ez a gondolat. Fritz Langtól Kubrickon és Ridley Scotton át Spike Jonze-ig vagy épp Alex Garlandig a legkiválóbb rendezőket ihlette meg a kérdés, és olyan szórakoztató alapfilmeknek is központi témája, mint a Terminátor vagy a Mátrix. Sajnos Edwards és társírója Chris Weitz meg sem próbáltak a nagy elődök nyomvonalán saját utakat vagy friss gondolatokat keresni, cserébe a teljes cselekményt és narratív struktúrát átemelték tőlük. A szereplők, a viszonyaik, a történet folyása és fordulatai, még a látványelemek számos része is könnyen beazonosíthatóvá teszi az inspirációs forrásokat.
,,Nem kell mindenkinek filozófiai mélységekbe ereszkedni!” Mondhatja teljes joggal az a néző, akit nem az elvont absztrakciók, hanem egy izgalmas látványfilm reménye visz be a moziba. Ám Az Alkotónak nem csak a története, de a karakterei is érdektelen figurák, akikért lehetetlen izgulni. A központi hős Joshua szinte megállás nélkül a saját múltján siránkozik, találkozása és kibontakozó kapcsolata a fegyvernek hitt gyermekkel elcsépelt és kiszámítható ívet jár be. John David Washington nehezen okolható mindezért, ővé az egyetlen alakítás, amely kicsit is energikusnak tűnik. A körülötte mozgó sztereotip mellékszereplők egy szalvétára sietve felskiccelt ceruzarajz komplexitásával bírnak. Fájdalmas nézni, ahogy az egyébként kiváló színészek (Ken Watanabe, Allison Janney) kvalitásai totálisan kárba vesznek.
A film legproblémásabb része egyértelműen az a súlyosan megkérdőjelezhető írói döntés, amely a Nyugatot (értsd Amerikát) gonosz, kegyetlen és technofób világnak állítja be, amely vérszomjasan támadja és pusztítja a békés, bölcs és mindenkit elfogadó Keletet. Mélyebb aktuálpolitikai fejtegetések nélkül is átlátható az állítás – amellett, hogy végtelenül felszínes – hazugsága, még akkor is, ha belemagyarázható egyfajta ellensúlyozási szándék az elmúlt évtizedek orosz- és kínaellenes amerikai filmjeivel szemben. Természetesen bőven van, amit lehet, sőt kell is kritizálni a nyugati világban, ám a mikéntje legalább olyan fontos. ,,Szerencsére” a totálisan súlytalan befejezés nem igazán ad okot arra, hogy ennél mélyebben is érdemes legyen foglalkozni vele.
Az Alkotóhoz tehát sokkal inkább illett volna az a cím, hogy A Másoló. Hiányzik belőle a továbbgondolás szándéka, az ambíció, hogy továbbgörgesse a sci-fi zsánert bármilyen irányba. A felszines történetét némileg ellensúlyozza erőteljes vizualitása, ám jó eséllyel így is gyors feledés vár rá. Gareth Edwards alkotói pályája továbbra is hullámzó minőségű, minden jó filmjét egy rossz követi. Bízunk benne, hogy a jövőben képes lesz lerázni magáról írói gyengeségeit, ki tud majd teljesedni a vásznon a tagadhatatlanul különleges fantáziája.
Az Alkotó szeptember 28-tól látható a mozikban.
