Tényleg ritkán tapasztal az ember olyat egy frissen bemutatott filmnél, hogy már közben érzi, amit lát, az be fog vonulni a filmtörténetbe. A Vox Lux hatalmas fiaskója után hat évvel ismét nagyjátékfilmet készítő Brady Corbet alkotása márpedig ezen ritka kivételek egyike.
A The Brutalistot kicsit megelőzte a hírneve: a velencei filmfesztivál művészeti igazgatója, Alberto Barbera például a Vanity Fairnek adott interjújában is arról beszélt, hogy az idei seregszemle egyik legnagyobb meglepetése lesz ez a film, aminek középpontjában egy fiktív magyar származású Bauhaus építész, Tóth László grandiózus története áll.
A fesztivál első szombati napján este két teremben szinte párhuzamosan vetítették le a filmet a sajtónak és a szakmának, így mire elérkezett a vasárnap délután 3 órás világpremier, egész Velence Brady Corbet filmjéről beszélt: szombat este a vaporettón, kávéért sorbanállva, de még más filmek vetítéseire várakozva is csak erről volt szó. Akik látták, áradoztak, akik nem, mániákusan próbáltak rá jegyet szerezni. Vasárnap igazi moziünnep alakult ki a Sala Grande-ban, ahol már a film szünetét is kirobbanó tapsvihar kísérte, majd a vetítés után a fesztivál történetének egyik leghosszabb állótapsát kapták Adrien Brody-ék, közel negyedórán át. (Emiatt indult késve a következő vetítés a teremben.)
Corbet filmjében az a varázslatos, hogy már a technikai kivitelezése is megköveteli, hogy szigorúan csak moziban lehessen megnézni. A The Brutalistet egyrészt 35 mm-re forgatták, majd készült belőle egy nagyítás 70 mm-es filmszalagra, és az összes velencei vetítésen is így vetítették, másrészt az extrém hosszú játékidő közepe tájékán beiktattak egy 15 perces szünet, amely mozgókép kezdetekor még előfordult, de manapság már tényleg szokatlan, pláne egy amerikai film esetében. Utóbbi miatt a néző úgy érzi magát, mintha színházban lenne. A 70 mm-es formátummal pedig az élmény maximális kiélvezéséhez egész egyszerűen a nagyvászonra kényszeríti Corbet ezt a monumentális filmet. És maximálisan ott is a helye.
Az Adrien Brody által megformált főszereplő, Tóth László sorsát a II. világháború után az Egyesült Államokba való menekülésétől kezdve több évtizeden át követjük. Végigkísérjük, milyen nehézségekkel kell megküzdenie mind szakmai, mind magánéleti szempontból. Előbbi elsődlegesen a Guy Pearce által nagyszerűen alakított Harrison Van Burenhez fűződik, aki sikeres üzletember lévén jelentős vagyonnal rendelkezik, és amint László megcsillogtatja tehetségét, elkötelezett rajongójává válik, majd munkát is ajánl neki. A feladat nem más, mint egy komplex, több elemből álló építmény megtervezése a milliomos saját birtokára. A magánéleti szál közben főleg feleségével, Erzsébettel (Felicity Jones) való házasságának nehézségeihez kapcsolódik. A házaspár nem egyszerre érkezik az Államokba, ráadásul több évbe telik, mire a nő is el tudja hagyni Budapestet László unokahúgával, Zsófiával (Raffe Cassidy) együtt, akit a pár közösen nevel.
Hangulatvideo a fesztivál 5. napjáról, benne a The Brutalist stábja a vörös szőnyegen
Corbet ezt a két irányt bontja ki rendkívül részletgazdagon, mind dramaturgiai, mind vizuális szempontból, az egyikhez kétségkívül szerzői filmes hagyományok mentén, míg a másikhoz műfaji filmesként közelít. Mindezt pedig nagyon jó arányérzékkel teszi, a mérleg nyelve egy pillanatra sem billen el egyik irányba sem. Bár meg kell hagyni, hogy az árnyalt karakterrajzok mellett előfordulnak sablonfigurák is. A Joe Alwyn által megformált Harry karaktere egy az egyben beleillik a „nepo baby” archetípusába, apja, a már említett Harrison pedig egy bőkezű, segítőkész üzletember álcáját magára öltő főgonosz, amelyre jó pár példa van a filmtörténetben. Erzsébet karaktere pedig kimerül az ártatlan, esetlen, a férjén mindenáron segíteni akaró, de erre képtelen feleségben.
A szereplők viszonyaiból több „mini-narratíva” bomlik ki. László hányattatott sorsa a művészi önmegvalósítás klasszikus, nehézségekkel teli ívét követi, Erzsébettel való párkapcsolata pedig a szociális beilleszkedés témájához kötődik és rávilágit az amerikai álom hamisságára. A korszakban az integrálódáshoz elengedhetetlen az amerikai-keresztény családképnek való megfelelés, ha pedig valaki nem passzol ebbe, azt megveti a társadalom. László unokaöccse, Attila az érvényesülés érdekében még letagadni is hajlandó zsidóságát és katolikusnak hazudja magát. Az elfogadás csupán a felszínen van jelen, alatta belep mindent az antiszemitizmus, olykor még Van Burenék is megjegyzik, hogy ők csupán megtűrik Lászlóékat.
Már a nyitójelenet is kizsákmányoló és kitaszító közegként ábrázolja az Egyesült Államokat. László Amerikába érkezésének pillanatait látjuk: az embercsempészetre szolgáló hajófenékben mozgolódik, sötét van, alig szűrődik be fény, László pedig megpróbál feljutni a fedélzetre. Odafönt az amerikai álmot szimbolizáló Szabadság-szobrot pillantja meg, azonban fejjel lefelé. Önmagában a történet ezen aspketusára csak vállat rántanánk, hiszen rengeteg film foglalkozik ezzel, a The Brutalistban azonban Corbet-nak sikerül ezeket a konvencionális mikro-történeteket egy olyan képi és hangi világgal felturbóznia, hogy mégis képesek lesznek érzelmileg hatni a nézőre. Nem is akárhogyan.
Corbet az életrajzi, történelmi film műfaji dramaturgiáját úgy használja, hogy közben egy teljes egészében kitalált történetet mesél el. A szokatlanul hosszú játékideje lassú és körülményesen kibontakozó narratívát eredményez. Az első fele önmagában nem funkcionálna teljes egészként, kell hozzá a második rész is, ami jobban kibontja a korábban megalapozott témákat. A rendező úgy építi fel a film szerkezetét mint egy épületet, aminek elengedhetetlen, hogy legyen egy alapja, hogy utána tetőt lehessen rá húzni. Corbet mesterien vezeti fel, ágyaz meg mindannak, amit utána valósággal rázúdít a nézőjére.
Akár erős párhuzamot is állíthatunk László karaktere és Corbet személye között. László élete főművét Van Buren épületkomplexumát több évtizeden keresztül készíti, míg Corbet-nek összesen hét évnyi munkájába tellett a The Brutalist, amely a mai pörgős amerikai stúdiórendszer viszonylataiban kifejezetten soknak számít.
Tóth László művészetével az építészetről való gondolkodást próbálja átalakítani. A térben és időben fixált művészeti ágban próbál örökérvényű alkotásokat létrehozni, átívelve a kötöttségeit. Ezt elsősorban az épület bizonyos részeinek térben való pontos elhelyezésével és így a különböző időben különböző oldalról beszűrődő fény játékával éri el. Az első amerikai munkáját megelőzően el is mondja, hogy a végtelenséget keresi, és időtálló alkotásokat akar létrehozni Amerikában is. Megemlíti, hogy odahaza, Budapesten az ő építményeit még a világháború okozta pusztítás sem tudta megsemmisíteni. Folyamatosan igyekszik kitolni az építészet határait.
Lenyűgöző a film zenéje is, amely Daniel Blumberg nevéhez fűződik. Azon túl, hogy kiemeli az alkotás epikus jellegét, fontos szerepet kap a narratívában is. Az 1950-es években játszódó jelenetekben komolyzenei betétek mellett előszeretettel alkalmaz jazzt, a film epilógusában - amely a ’80-as években játszódik - pedig már elektronikus zenét hallunk, mindig az adott korhoz igazodva, de a soundtrack egységességét mégsem megbontva. Olykor egészen minimalista dallam kíséri az eseményeket, máskor fülsiketítően zúdul ránk a szimfonikus zene.
Mind az operatőri munka (Lol Crawley), mind a vágás egészen kivételes. Utóbbi ráadásul Jancsó Dávid érdeme, aki nem először dolgozik együtt Corbet-val, hiszen a rendező első nagyjátékfilmjét, az Egy vezér gyermekkorát is ő vágta. Olykor kifejezetten gyors a vágás, van amikor a néző csak úgy kapkodja a fejét, míg máskor több perces hosszú snittekkel operál a film, ez pedig kétségkívül sajátos dinamikát ad neki.
Adrien Brody hatalmasat alakít, tökéletesen belehelyeszkedik Tóth László karakterébe. Felicity Jones mellékszereplőként is emlékezetes tud lenni, mindketten többször szólalnak meg magyarul, ráadásul remek kiejtéssel. A ,,főgonosz” szerepét alakító Guy Pearce láthatólag nagyon élvezi karakterének a hatalmi pozícióját és szadista természetét. Ráadásul fel lehet fedezni apróbb szerepekben olyan magyar színészeket is, mint Vilmányi Benett vagy Sztarenki Dóra.
Nem alaptalan tehát a Brady Corbet filmje körül kialakuló példátlan felhajtás.. A streaming térhódításának korában, amikor egyre több filmes fordul különböző streamingszolgáltatókhoz, a mozikultúrát életben tartó, kifejezetten arra tervezett alkotásoknak hatalmas jelentőségük van. Minden apróbb hibája ellenére a The Brutalist egy korszakos jelentőségű filmalkotás, amely megérdemli, hogy úgy is kezelje a közönség, és hogy minél több helyen bemutassák szerte a nagyvilágban, köztük idehaza is.
A The Brutalistot a Velencei Filmfesztiválon láttuk. A film forgalmazási jogai a UIP DUNA-FILM-nél vannak, jelenleg nincs hír a magyar bemutató dátumáról.
