A rendező nyolc évvel ezelőtt forgatta le – stúdión kívül - első nagyjátékfilmjét. Az olasz-magyar koprodukcióban készült Vörös Colibri főszereplői Barbara de Rossi, a szerb balett-táncos, Branislav Tesanovic és Remo Girone voltak. A rendező ezt követően Gyarmathy Lívia filmjeinek produceri munkáit végezte.
A Mélyen őrzött pillantok amatőr főszereplőjén - Bagaméri Eszter – kívül a főbb szerepeket Györgyi Anna, Fullajtár Andrea, Garas Dezső és Nagy Ervin alakítják. Finn mezben lépett a „pályára” Kati Outinen, és Peter Franzen.
Böszörményi Zsuzsával az utolsó forgatási napon beszélgettünk.
filmhu: A Vörös Colibriben dokumentumfilmes elemeket is használtál a kerettörténet elmesélésekor (az ukrán-orosz maffia, egy hazánkba menekülő balett-táncos élete). Úgy tudom, második nagyjátékfilmed bizonyos elemei főiskolai felvételi riportodból valók.
 |
| Nagy Ervin és Bagaméri Eszter fotó: Szlovák Judit |
filmhu: Olvastam, már főiskolás diplomamunkádat is a gyerekkereskedelemről akartad forgatni…
B.Zs.: ...hát persze. Nagy, leleplező, feltáró dokumentumfilmet szerettem volna csinálni.
filmhu.: Meddig jutottál el?
B.Zs.: Kép nélkül meglehetősen messzire… Nem sikerült a főbb szereplőket kamera elé állítani. Évekkel később visszatértem a témához, ám nem jártam több sikerrel. Akkor döntöttem el, hogy fikciósan kell földolgozni.
filmhu: Készítettél a filmhez háttérbeszélgetéseket?
B.Zs.: Természetesen. De sok a fikció is: ezt a helyszínt, ahol most vagyunk (MÁV Laktanya, a Déli pályaudvarnál – H.K.) személyes élmény inspirálja. A filmben itt szállásolja el a gyerekkereskedő asszony (Kati Outinen – H.K.) a gyereket váró Kisirmát, számos sorstársához hasonlóan. Járt hozzánk néha takarítani egy székely néni, ő lakott ilyen körülmények között a Bartók Béla úton. Kétszáz forintért aludhattak a földön az „ágyrajárók”, ahol a házinéni nem engedte meg nekik, hogy WC-re menjenek, vagy este teát főzzenek. Egyébként még nem jártam olyan helyen, ahol béranyákat szállásolnak el.
filmhu: Filmedben mit jelent az illegális béranyaság? Felkutatják, megkeresik a terhes intézeti lányokat, ráveszik őket, hogy adják el a gyereküket külföldre?
B.Zs.: Vannak, akik „rendelésre” szülnek gyereket, a mi filmünkben nem ez történik. Kisirma, miután kikerül az intézetből, már három hónapos terhes. Ő „megesett” lány, de sok olyan lánnyal találkoztunk, aki az intézeti évei alatt – mivel lányfuttatás, vagy lányeladás folyt – „kurvult” el.
filmhu: A nevelőintézeti pedagógusok tudtával?
B.Zs.: Igen. Nagyon keveset lehet tenni ellene. Jártam olyan helyen, ahol a tanári kar tagjait annyira megfélemlítették, hogy rácsok mögött éltek. A folyosókra, az ajtókra rácsokat szereltettek. Én is végigmentem – tanári kísérettel – az egyik vidéki intézet udvarán. Kirázott a hideg a félelemtől. Néhány fiú ott szipuzott az udvaron, könyveket égettek, egyáltalán nem foglalkoztatta őket, hogy ott megy el mellettük a tanáruk. Egyébként nagyon pozitív volt a nevelőkkel való találkozásom. A szisztémával vannak gondok.
filmhu: Főhősöd elkezd kutatni édesanyja után, akit majd meg is talál Kanadában.
B.Zs.: Bizonyos szempontból minden anya nélkül felnőtté váló lányt érdekel: ki hagyta el, ki mondott le róla. Miért büntették ezzel. Ennek ellenére az intézetben nevelkedő lányok nyolcvan százaléka mindezt tagadja. Dacból azt mondják, ha az anyjuk nem törődött azzal tizennyolc éven keresztül, hogy mi van velük, ők miért kezdjenek el nyomozni, keresgélni. Persze, ez nem így igaz.
filmhu: Kisirmának – talán ez törvényszerű – csalódást okoz a találkozás. Kiábrándító élmény számára Torontó is, ahol majdan megszülető gyermeke élne. Láttam egy fotót az egyik torontói helyszínről: mintha Fullajtár Andrea és Bagaméri Eszter egy nagy ipartelepen kódorognának.
B.Zs.: Nem; egy hídon mennek. Eredetileg New Yorkban akartunk forgatni, de hál’ Istennek ősszel nagyon rossz érzéseim támadtak. Azt mondtam, ne forszírozzuk ezt a dolgot, keressünk más helyet az „Újvilágban”, ahol olcsóbban, könnyebben tudunk forgatni. Szerencsére Torontó mellett döntöttem. Azonban a város elég nagy csalódást jelentett. Kifejezetten lerobbant hely. Öt napig helyszíneltünk, és bármerre mentünk, ezt a lepukkantságot láttuk. Ez a történet szempontjából kedvező volt. (A filmben két kanadai színész, David Mendelsohn és Luigi Zucaro játszik -H.K.)
filmhu: Mert hogy főhősünk is elveszti az illúzióit?
B.Zs.: Nincsenek elvárásai. Csak az anyját szeretné megismerni. Lehet, hogy a filmből kivágjuk majd ezt a mondatot, de az intézeti lányok első kérdése, amikor az anyjuk felől érdeklődnek: „És szép?”. Ez Kisirmának is nagyon fontos. Szeretne valakivel találkozni, akinek irigyelhető élete van. Akire fel tud nézni. Ehhez képest egy nálánál „megvertebb” körülmények között élő nőt lát. És kiderül számára, hogy a „Nagy Amerika” provinciális, és semmivel sem különb annál a környezetnél, amiben ő él. Legalábbis a mi olvasatunkban.
filmhu: Mit tapasztaltál: az intézetből kikerülő lányok sorsa miért követi olyan gyakran az anyjuk életét, akivel – és ez az érdekes – nem találkoztak? Magyarán nem volt „mintájuk”.
B.Zs.: Ilyen mélységekben nem merültem el a kérdésben. A mi történetünkben a lány rájön arra, hogy pontosan olyan helyzetben van, mint annak idején az anyja. Hogy a sorsuk kísértetiesen ismétli egymást. De ezen túl tud lépni.
filmhu: Milyen lehetőségei vannak egy intézetből kikerült lánynak, amikor kimegy az „életbe”?
B.Zs.: Ezek a lányok - ahogyan a főszereplőnk is - elég vadak, agresszívek. Törleszteni akarnak a társadalom felé az őket ért sérelmekért. Hiszen nem kellettek, nem volt rájuk szükség. De bizonyos értelemben jóval talpraesettebbek azoknál, akik családban nőttek föl. Sokkal korábban kellett megküzdeniük azokért a dolgokért, amiket neked, vagy nekem majd anyuci-apuci elintéz, elrendez. Viszont: részben, mert az intézet jóformán hivatalként működik, részint, mert család nélkül nőttek föl, egyáltalán nem találkoznak az élet realitásaival.
filmhu: Főszereplőd, Bagaméri Eszter lajosmizsei lány, Pesten tanul. Hol találkoztatok vele?
B.Zs.: Munkatársam, Albrecht István talált rá a Vörösmarty Gimnáziumban. Eszter harmadikos középiskolás, dráma tagozaton.
filmhu: Vannak színésznői ambíciói?
B.Zs.: Azt mondja, eddig voltak, most már nincsenek. Állítólag már tavaly nyáron „elmúltak”, mielőtt találkoztunk volna…
filmhu: Amatőr szereplőről van szó. Milyen vele forgatni?
B.Zs.: Eszter elég’ „üzembiztos”, megbízható. Nem tud technikából játszani, és bár egy színész elsősorban az élményeiből dolgozik, egy tizenhét éves lány még nem tapasztalt olyan sokat. Ugyanakkor okos lány, nagy beleérző képességgel bír, és kitartó: a huszadik felvétel után sem adja föl. Azt mondta egyszer, megszerette ezt a lányt. Mi pedig megpróbáltuk hozzá idomítani a szerepet.
filmhu: A Colibri filmírói munkáját annak idején négyen „követtétek el”, ezt a forgatókönyvet édesapáddal írtad… (Böszörményi Géza – H.K.)
B.Zs.: … na, itt is voltak dramaturgok.
filmhu: Hányan?
B.Zs.: Ketten.
filmhu: Milyen egy édesapával együtt írni a forgatókönyvet?
B.Zs.: Senki nem dolgozik neked olyan rabszolgamódon, mint a saját édesapád.
filmhu: Van benne megfelelési kényszer?
B.Zs.: Abszolút! Viták dúlnak még akkor is, amikor egy író már rég’ hazament volna, közölve, elege volt, az alkotása tökéletes, legalábbis: ennél jobb nem lehet. Az apa meg nem tud hazamenni. Egyébként számomra a forgatókönyvírás a legnehezebb munka. Nem is boldogulok vele könnyen. Nem ontom magamból a történeteket, és abban sem hiszek, hogy az ember intenzíven tud két dologgal foglalkozni: rendez, és közben írja az újabb könyvet. Még a saját magánéletemet sem tudom a forgatás alatt kezelni.
filmhu: Fiatal operatőrt kerestél, Miklauzic Mártont választottad. Nem volt könnyű dolgod, hiszen a bőség zavarával küzdünk. A Colibrit Alfio Contini fényképezte, aki azonban leginkább technikai funkciót töltött be. Rád maradt a beállítás megszervezése. Még legvéresebb tollú kritikusaid is leírták, úgy plánozol, helyezed egymás után a képeket, „mint egy igazi hollywoodi nagymenő”.
B.Zs.: Az első filmemben nem alakult ki az operatőrömmel munkakapcsolat. Alfiót az olaszoktól kaptam. Nagyon tapasztalt, kiváló operatőr, de már hatvan éves elmúlt, és nem az első nagyjátékfilmjét forgatta - ahogyan én.
filmhu: Volt köztetek konfliktus?
B.Zs.: Mindent megcsinált, amit kértem, de úgy éreztem, amikor egy helyszínről, egy díszletről kellett dönteni, magamra hagyott. Egyrészt: az előkészületek idején itt sem volt, másrészt a díszletátadás-átvétel folyamatosan zajlik egy forgatáson, ő ezekre nem jött el, mert mindezt rendezői feladatnak gondolja. Másképp dolgozik. Úgy döntöttem, ezt a filmet akkor is fiatal operatőrrel forgatom, ha lassabban megy a forgatás. Marci ezt a munkát a saját filmjének tekinti, úgy él meg mindent, ahogyan én. Már mindkét szeme begyulladt, és csakis a képességei - nem a szándéka, vagy nem a hozzáállása – szabott határt annak, amit véghez vitt. Mindig megpróbálta saját magát fölülmúlni – ahogyan én is -, de túllépni önmagunkon ritkán sikerül. Nagyon örülök, hogy Marcival dolgoztam.
filmhu: Első filmedet idegen nyelven, olaszul-angolul forgattad.
B.Zs.: Itt is előfordult ilyen, de nem az állandó főszereplőkkel, és nem az operatőrrel.
filmhu: A Colibri kapcsán elmondtad, nem kerültek volna be a forgatókönyvedbe bizonyos jelenetek…
B.Zs.: … ha nem kérik.
filmhu: Most is koprodukcióban dolgozol.
B.Zs.: Az a különbség, hogy a Colibri döntően olasz pénzből készült.
filmhu: Úgy emlékszem, hetvenhét százalékban!
B.Zs.: Az európai viszonyokhoz képest is túlfizetett Barbara de Rossi gázsija kapásból elvihette a költségvetés negyven százalékát, így nem érdemes számokról beszélni. Az a fontos, hogy itt a költségvetés többségét magyarok fizetik, és ha benne maradt valami a forgatókönyvben, amiről a film elkészülte után kiderül, hogy működésképtelen, mindezért nem lehet a koprodukciót okolni.
filmhu: Miért finn és osztrák együttműködő partnereket kerestél?
 |
| Kati Outinen fotó: Szlovák Judit |
filmhu: Első filmedet stúdiórendszeren kívül forgattad le, lévén nem „jutott el” hozzád a kuratórium által megítélt pénz. Létrehoztátok a BGB Filmet, és ezt a munkát is saját gyártásban készítettétek el. Ezzel a céggel pályáztok. Jelent ez valamiféle hátrányt?
B.Zs.: Jelent, mert nem vagyunk nagy cég. Hat-hétévenként legyártunk egy dokumentumfilmet, vagy egy játékfilmet. Nincsenek is egyéb ambícióink, ahogyan nem keressük annak a lehetőségét sem, hogy más munkáját is menedzseljük. Saját magunk menedzselése is púp a hátunkon, de mind a mai napig ez az egyetlen garancia arra, hogy ezek a filmek elkészüljenek, mindenekelőtt, hogy a koprodukciós partnereinkkel olyan korrekt viszonyt sikerüljön kialakítani, hogy legközelebb is be tudjunk hozzájuk csöngetni.
filmhu: Amikor a Colibri után a jövőről kérdeztek, azt mondtad, négy éve nincs munkád, sürgősen keresned kell. Nyolc év telt el azóta. Saját filmet nem forgattál, viszont te voltál Gyarmathy Lívia filmjeinek - a Szökés, A mi gólyánk, és a Táncrend – a producere. Most pedig ő vállalta a te filmed produceri munkálatait.
B.Zs.: Ez a munkamegosztás. A Szökés legalább egy éven keresztül minden energiámat fölemésztette – bár ez nyilván kevesebb volt, mint a rendezőé. A legnagyobb szakmai mélyponton született meg a gyerekem. Ritka szerencsés dolog ez: ebben az időszakban csak vele voltam, vele törődtem. És közben írtuk a filmem forgatókönyvét, pályáztunk. Rettentően lassan jött össze a pénz.
filmhu: Ki a film forgalmazója?
B.Zs.: Itthon – koprodukciós partnerünk - a Mokép Rt., Finnországban a Buena Vista International, és a finn televízió. Ausztriában az ORF a televíziós, a Wega Film a moziforgalmazó. Megállapodásunk értelmében mindenki „garázdálkodhat” a saját országában, ezen túl pedig a „beszállás” arányában részesülhet az egyéb országbeli eladásokból.
filmhu:Annak idején elmondtad, az idősebb generáció és a főiskolai osztálytársaid kivételével, nem ismered a pályatársaidat. Nyolc év alatt mi változott?
B.Zs.: Semmi. A fiatal, „új” generáció – azaz a Simó-osztály - munkáit természetesen nyomon követem. A mi időnkben – Pacskovszky és jómagam kivételével – nem voltak elsőfilmesek. Sokáig nem is történt semmi. Hogy ez az utóbbi években megváltozott, a szakmának is jót tesz.
filmhu: Mennyire tartod magadat „női” filmesnek?
B.Zs.: Női filmeket készítek abból a szempontból is, hogy sok nő van a stábban. Nagyon szeretek nőkkel dolgozni. Hisztérikákkal nem tudnék együttműködni, magam sem vagyok az. A színésznőket-színészeket pedig szeretni kell. A tenyeremen is hordom mindegyiket, de – mivel őszinte ember vagyok – arra is volt példa, hogy (talán kissé bárdolatlanul) lehordtam őket. Jót tett nekik.
filmhu: Megjelentek a következő napi forgatáson.
B.Zs.: És szívvel-lélekkel dolgoztak.
filmhu: Lányod négy és fél éves. A rendező privát élete mennyire sínyli meg a forgatást?
B.Zs.: Juli nem volt itthon, csak időnként jött haza az édesapjával, de rettenetesen várja már a film végét. Számolja az éjszakákat. Naponta ismételgeti, még hány napot kell aludni. Teljesen jogosan azt gondolja, ha véget ér a forgatás, a mama huszonnégy órában kizárólag vele foglalkozik.
filmhu: Megnézi majd a filmet?
B.Zs.: A próbafelvételeken már túl van. Nem tudtam megakadályozni. Gondoltam, úgysem érdekli, de megállt, nézte. Kapott egy rajzfilmet három-négy hónappal ezelőtt, látta már vagy százszor. Azt mondta az apjának: „A mamának ezt a filmet kéne megnéznie, hogy jó filmet csináljon.” Bele is gondoltam, nem akarok neki csalódást okozni, de hát mi nem mesefilmet csinálunk.
