Az alkotók döntése értelmében semmilyen produceri támogatást nem kívántak igénybe venni, e helyett a crowfunding eszközével gyűjtötték össze azt a pénzt, amire az új tartalmak felvételéhez, a régi anyagok felújításához, vagy a komplett anyag összegyúrásához volt szükség.
„Nem egy mézes-mázos nosztalgiaműsor lesz. Végigforgattuk a Barangó-ügyet is, a leállásokat, a legnehezebb időszakokat. Ha ezeket mind belevesszük a filmbe, egyrészt csak így lesz teljes a rádió története, másrészt úgy még mélyebben tudunk foglalkozni az alapkérdéssel, hogy hogy a francba működhet ez az egész ennyi ideje, minden válság és probléma ellenére.” - mondta májusban a KVB-tag és Tilos-munkatárs Czabán György.
Bemutatott végeredményről még nem írhatunk, mivel az egész estés dokumentumfilm tervét végül háromszor nagyjából félórás kisfilm váltotta fel - ezek közül az első kettőt volt lehetőségünk megnézni egy szűkebb körű vetítésen. Az ígéretekhez hűen az archív, VHS-minőségű anyagokat a frissen felvett portrékkal ötvöző filmek első etapja a rádió megalakulásának a körülményeire, a kalózrádió-státuszból való sikeres kitörésre koncentrál, arra az időszakra, amikor „mindig UFi volt”, vagyis Utolsó Figyelmeztetés, amit a hatóságok előszeretettel alkalmaztak a megfélemlítés és az elhallgattatás egyik eszközeként.
E mellett színes képet kaphatunk az alapítók és az idővel a rádió mellé szegődő, azóta szintén legendássá vált munkatársak hitvallásáról, rávilágítva arra a közösségi szellemre és közös gondolkodásra, amitől a Tilos méltán érdemelhette ki a „Budapest lelkiismerete” jelzőt.
A második harminc perc egyrészt stílusában, másrészt témájában is erősen eltér az elsőtől: egy konkrét eset, a Barangó-ügy kiváltotta botrány, illetve az ebből eszkalálódó politikai hercehurca eseményeit rekonstruálja a film, a szólásszabadság határainak kérdését emelve a fél órányi játékidő epicentrumába.
A két, eddig elkészült rész közti különbségekről, illetve a további tervekről a vetítésen a KVB és a Tilos képviseletében egyszemélyben jelen lévő Pálos Györgyöt kérdeztük:
Filmhu: Két félórás rész van meg a háromból, az első ugyan a kezdetekre fókuszál, de ott is van egy csomó balhé, leállások, stb. A második viszont egyetlen konkrét probléma, a Barangó-ügy mentén halad. Mi alapján szedtétek ketté ezt az egész sztorit?
Pálos György: Azért van ez szétválasztva, mert volt egy olyan terv, hogy esetleg egy hosszú dokumentumfilm készül, de aztán a korhoz igazodva inkább a rövidebb fejezetek mellett döntöttünk, belátva, hogy milyen megjelenései lesznek ezeknek a mozgóképeknek. Az internet korában nem biztos, hogy az emberek végignéznek egy százperces dokumentumfilmet. Legyenek inkább rövidebb fejezetek vagy éppen kisportrék. Olyan óriási a felhasználható anyag, hogy nagyon nehéz volt válogatni, hogy mi kerüljön be vagy mi maradjon ki, ráadásul még forgattunk is hozzá. Úgyhogy azt találtuk ki, hogy legyen ennek egy laza formája, kis epizódokkal, töredékekkel, ami majd az interneten párosul sok egyéb tartalommal.
Filmhu: Így viszont a második etap egy sokkal masszívabb, konkrétabb anyag lett.
P. Gy.: Ennek az az oka, hogy a Barangó-ügy kirobbánása után tartott közgyűlés érzelmileg egy borzasztó erős pillanat volt, úgyhogy azt, hogy műfajilag vagy stilárisan különbözik az elsőtől, azt maga az ábrázolt jelenség indokolja. Egyébként a harmadik rész is teljesen el fog térni az első kettőtől. Az elsőnek egy kicsit ilyen múltidéző jellege van, a második egy konkrét ügy kapcsán mutatja meg, hogy egyáltalán kik ezek az emberek, mi a vitakultúra és milyen dilemmái vannak egy közösségnek.
Filmhu: Májusban beszéltünk Czabán Gyurival, aki például egy csomó zenei részt is kilátásba helyezett.
P. Gy.: Ez abszolút benne van a pakliban, ezért is mondom, hogy a harmadik rész lehet például egy sokkal inkább stilárisabb, mint történetmesélős fejezet. Ezeken még közösen gondolkodunk a KVB többi tagjával.
Filmhu: Mi itt a bemutatón most megnézhetjük az első két részt, de egyébként hogy fogjátok ezt terjeszteni?
P. Gy.: Nézd, nekem filmkészítőként volt egy dilemmám, hogy mit csinál az ember ma Magyarországon egy ilyen filmmel. Most, hogy egy bemutatóra például ennyien eljöttek, engem ez már teljesen boldoggá tesz. Eleinte egyébként nem is nagyon hittem, hogy egyáltalán be kell nekünk mutatni nagy nyilvánosság előtt ezt az anyagot.
Aztán annyiban változott az álláspontom, hogy amivel ennyit dolgozik az ember, annak csak legyen pár normális vetítése – ha másért nem, akkor azért, mert jó alkalom, hogy találkozzunk sok régi ismerőssel. Lehetnek még ehhez hasonló, nem feltétlenül agyonhirdetetett vetítések, filmklubok – vannak erre alternatív módszerek.
Filmhu: Visszatérve az interneten elérhető más tartalmakra: itt azokra a portrébeszélgetésekre is gondolhatunk, amiket most Czabán Gyuri csinál régi tilososokkal?
P. Gy.: Persze. Már most fent vannak a neten kisebb audiovizuális portrék, meg ezek az általad említett hangfájlok a Mixcloudon például, és lesz majd a terv szerint egy komplett oldal, ahol minden össze lesz gyűjtve, kép és hang, és meg tudod nézni vagy hallgatni, ami érdekel.
Filmhu: Az indiegogo kampányon át befolyt támogatáson kívül egyébként nem jött be valami plusz forrás, miután lehetett látni, hogy beindul a projekt?
P. Gy.: A mi humán errőforrásunk volt a plusz, amit beleadtunk, más nem. De ezt nem szomorkodva mondom, mert nem is szerettük volna, ha ebbe bárki kívülről beszáll. A kampányban minket támogatóknak köszönhetően teljesen szabad kezet kaptunk, nem szólt bele senki, hogy mi legyen a hossz, mit hova tegyünk, stb. Ez így tulajdonképpen egy örömfilmezés volt.
