filmhu: Az örökség tehát egy bűnös emberről szól és nem egy ártatlanról, aki a körülmények áldozata?
P.F.: Ez a film egy igazi tragédia, semmi pszichologizálás nincs benne, tiszta dráma. Semmi kétség, hogy rosszul fog végződni, nincs más lehetőség, nincs alternatíva. Christoffer bűnös, mert elnyomja a tudást. Tudja, hogyan fog végződni, de elnyomja. A film azt mutatja meg, ahogy ez a végső állapot fokozatosan megvalósul, miközben ő egyre jobban és jobban fojtja el az érzelmeit. Ott rontotta el, hogy nem tört ki a szociális örökségéből. A stockholmi élete csak egy látszat-kitörés, csak arrébb ment, semmi több. Könnyen veszi az életet, de a végzet eljön érte. Az anyja azt mondja, hogy neki kell átvennie a gyárat, megvan hozzá a képessége. Ez egy áldozat, amit nem tud visszautasítani.
filmhu: A padot is jól fogadták, de Az örökséget még sokkal jobban. Miért lehet ez?
P.F.: Így van, Az örökség a legnézettebb dán film volt tavaly, többen látták, mint a Dogvillet, és kétszer annyian, mint A padot. Nem tudom miért lett ez így. Az emberek inkább néznek gazdag embereket. A padról sokan kijöttek a vetítés alatt, a szegények nyomorúságát nem olyan jó nézni. Meg Az örökség egy szerelmi történet… nem tudom…ilyeneket tudok mondani rá, könnyű lenne okoskodni, de én tényleg nem tudom, mi lehet az oka.
filmhu: És mi a helyzet a következő filmmel?
P.F.: Az egy nagyon kemény film lesz. De nem nagyon tudom, hogy az előző kettőhöz képest milyen, nehéz így gondolkodni. Szórakoztató filmet akarok csinálni, amit sokan megnéznek. Nem szeretném untatni az embereket. Ugyanakkor kompromisszumokat sem köthetek. Úgy gürcölök, mint egy ló, hogy izgalmassá tegyem, hiszen én is utálom, ha untatnak.
filmhu: A dán filmről elsőre mindenkinek a dogma jut eszébe. Soha nem merült fel benned, hogy dogmát csinálj?
P.F.: A nagy dogma rendezőkkel együtt jártam a filmfőiskolára, Lars von Trierrel, Thomas Vinterberggel, Lone Scherfiggel és a többiekkel. A padra nagyon nehéz volt pénzt szereznem, megkerestek a Zentropától is, hogy legyen dogma film. Én nemet mondtam, mert mindenképpen akartam zenét használni. Nagyon szeretem a dogmát, de nem hiszem, hogy valaha is csinálok egyet. Meg egy kicsit nekem túl sok is már a propaganda körülötte. Thomas a legjobb barátom, biztos, hogy hatottunk egymásra a dogmás rendezőkkel. Együtt tanultuk meg, hogyan koncentráljunk a történetre és a figurákra. Megnézzük egymás filmjeit, közösen írjuk a forgatókönyveket, azt mondhatjuk tehát, hogy hatott rám a dogma. Hogy mennyire, azt mindenki döntse el maga.
