A nyíltan meleg, és enyhén kényszerbeteg rádiós műsorvezetőt, Eriket, elüti egy motoros alfahím, ennyi testi kontaktus pedig már elég is a csodához. Bár hősünk épp az esküvőjére készül, figyelme a baleset után a kockás férfiahasakról a női domborulatokra irányul. Az alfahímet Lindának (Tompos Kátya) hívják, és varázsereje van – egyetlen koccanással képes bárkit kigyógyítani a homoszexualitásból. De leginkább Csányi Sándort, akinél talán még egy darab botról is előbb hinném el, hogy meleg. A szerencsétlen főszereplőválasztást a továbbiakban azzal kompenzálják, hogy a kelleténél kicsit többet mutogatja Csányi feszes farmerba bújtatott fenekét, hogy még véletlenül se felejtsük el, meleg karakterrel van dolgunk. A motorbaleset szerelmi szálat generál, ami odáig bonyolódik, hogy Erik a saját fiktív, szemüveges, de főleg heteroszexuális ikertestvérének adja ki magát, és frissen felszínre törő érzelmei ellen a "meleg vagyok!" mantrával próbál védekezni.

comingout5 600
Fiktív ikertesó ropja Lindával

A címadó jelenetnél egy pillanatig még az is megfordult a fejemben, hogy Orosz Dénes célja nem volt más, mint kifordítani a klasszikus coming out-ot, és bemutatni, hogy egy meleg ember épp olyan lelki válságot él át, ha hirtelen „kiújult” heteroszexualitásáról nyilatkozik, mint amilyet egy homoszexualitását bevallani készülő. A másság nem létezik, mi mind egyformák vagyunk, ugyanolyan problémákkal és ugyanolyan bénán kivitelezett megoldásokkal.  Nem lett igazam, mert a túlrajzolt karakterekkel, bugyuta buziviccekkel és kötelező táncbetéttel operáló romkom innentől tudományos fantasztikumba fordult. Bár túlzottan hiú reményeim nem is lehettek, hiszen Csányi alig néhány jelenettel korábban, az összes meleg sztereotípiát magára aggatva riszált végig egy budapesti melegklubon, „álbuzulása” pedig olyan hiteltelenre sikerül, hogy még meleg barátai is lehurrogták miatta. Bár a film többi részében ők is épp ugyanolyan affektálva, paradicsommadárnak öltözve ringatják a csípőjüket.



A Coming out előzetese

Ha genderoldalról vizsgáljuk a filmet, talán ezek a rózsaszín pólós, flitterfelhős sztereotípiák bántják a legkevésbé a szemet. (Félreértés ne essék, bántják azok így is eléggé.) A meleg ember egy kívülállónak még mindig egzotikum, főleg, ha olyan keveset tud róla, mint amennyi a filmből kiderül. A nemtudást filmvászonra adaptálni, az egészen más, leginkább lelkiismereti kérdés. Az Erik vőlegényét, Balázst alakító Karalyos Gábor az egyetlen hiteles, vagyis kicsit sem csodabogár, sőt már-már átlagos meleg karakter, bár ő a Tompos-Csányi szuperpáros miatt a kelleténél kevesebb figyelmet kap. Versenyben van még az Erik jó barátját, Áront alakító Simon Kornél, egészen addig, míg ki nem derül róla, hogy sosem volt meleg. A többiek mind nemi identitásuk karikatúrái, tökéletesre szedett szemöldökkel. Pont olyanok, mint amilyennek az egyszeri heteró képzeli a melegeket azelőtt, hogy életében először találkozott volna hús-vér homoszexuálissal.  A filmnek már a zeneválasztása is kész gendertanulmány. Mikor Csányi úgy dönt, összevereti magát a gyűlölködő keményfiúkkal, Tankcsapda szól, ún. férfias zene. Mikor pedig Tompos Kátyát küldi a fürdőbe, hogy elhárítsa a pókveszélyt, mosóporreklámba illő sláger arról, hogy a csajok a legjobb pasik.

Comingout1 600
Mucsi Zoltán, a homofób rohamrendőr

Az egyetlen, aminek nem árthat a karikatúra, az a filmben ábrázolt homofóbia. Mucsi Zoltán csont nélkül hozzá a melegpár szomszédjában élő homofób rohamrendőrt, aki saját előítéleteinek csapdájába kerül, mikor szomszédai, a melegek megmentik az életét. Őrlődése és sajátos barátkozási módszerei már önmagukban is megérnének egy kisfilmet.  A Tomboló szél nevű szélsőjobbos lap szerkesztőjének, Scherer Péternek zsidózós-buzizós-nácizós jelenete pedig - legyen bármennyire kínos is -, felvillant valamit a szemellenzős, tájékozatlan gyűlöletből.  A mellékszereplők egyébként magasan a film legkiemelkedőbb elemei. Csányi legjobb heteró barátjának karakterében alig van túlzás, Gyabronka József nem próbálja minden pillanatban azt bizonygatni, hogy igazi férfi – épp csak annyit bámulja a titkárnők fenekét, amennyit feltétlenül szükséges. Bár mikor eltartott kisujjal, csípőriszával és selypítéssel próbál megbizonyosodni arról, hogy cimborája még mindig meleg, akkor leginkább a már említett egyszeri heterókhoz hasonlít. A Mucsi lányát alakító Nényei Klára bölcsebb mint a körülötte lévő felnőttek, Hegedűs D. Gézának, a Mások Egyesületének leköszönő elnökének tekintetében a homoszexuálislét összes kínja és öröme benne van, Für Anikó, vagyis Júlia, a vitriolos firkász pedig mindent elárul magáról két mondattal és egy homlokráncolással.

comingout3 600
A vitriolos firkász és a heteró barát

A Coming out bemutatásának legnagyobb veszélye az, hogy a felszínt kaparászó kivitelezés miatt saját maga ellen fordítja látszólag hatalmas toleranciáját. Tanulsága pedig annyi, hogy nyugodtan legyél más, jön majd valaki, aki kigyógyít ebből a múló szeszélyből. Mindegy, hogy mit műveltél előtte az ágyban, ha férfi vagy, a végén úgyis egy nő mellett kötsz ki. Akkor is, ha te nem akarod. Hiába hajtogatja Csányi rendületlenül, hogy ő újra normális (értsd. meleg) szeretne lenni, a vászonról ordít, hogy mit is jelent az igazi hepiend és a normális kerékvágás. Pedig Orosz nagyon igyekszik, a végére még egy meleg esküvőt is bezsúfol, és a lehető legtöbb szereplővel mondatja el, hogy a homoszexualitás nem az ördögtől való. Kár hogy némi hatásszünet után azt is hozzáteszi, hogy de azért olyan más.



"A legjobb pasik a csajszik" - részlet a filmből

Tegyük félre kicsit a gender-témát, és kezeljük a filmet úgy, mint egy egyszerű vígjátékot. A műfaj legfontosabb szabálya, hogy legyen víg. Vidám, vicces, vagy legalább olyan béna, hogy kínunkban röhöghessünk rajta. Nevetni például a poénokon, a jól adagolt helyzetkomikumon és az okosan megírt, gördülékeny párbeszédeken lehet. A Coming outba sikerült két poént is belezsúfolni, egyik George Lucasnak köszönhető, a másik meg napjaink tüntetéskultúrájának. Kínomban röhöghetnék, de azt meg minek, így marad néhány fejcsóválás. Az izzadtságszagú párbeszédeken még a jó színészek sem tudnak segíteni, pedig a klipszerű vágás időnként teljes percekre gördülékennyé teszi a meg-megbicsakló elbeszélést. Ha a helyzetkomikumot akarnám ecsetelni, akkor megint vissza kellene kanyarodnom a melegkérdéshez.

comingout2 600
Erik "kigyógyul"

A Coming outból majdnem vasárnap esti matiné lett, olyan, amit azért nézünk, mert nincs más a tévében. Az ezredik romkom helyett viszont mindenki úgy fogja emlegetni, mint a film, amelyben Csányi kigyógyult a melegségből. Ha elnyomtuk a jogvédő énünket, vagy jól "kibuziztuk" magunkat, akkor viszont vegyük észre, hogy már megint hülyének lettünk nézve. Itt is csak arról van szó, hogy egy béna hősszerelmes nem képes bevallani társának, hogy mást szeret. Ezerszer látott, mindig ugyanolyan iparosmunkáról. Kár, hogy Orosz elrontotta egy olyan témával, amihez láthatólag semmi köze nincsen.