Nem sejtettem, hogy erre hónapokat kell majd várnom. Figyeltem, hogy mikor kerül fel a mozik műsorára, mikor harangozzák be a premiert, mikor kezdődik a médiában a szokásos felhajtás a film kapcsán. Egyik sem jött. Szeptember végén aztán egy ismerősömtől érkezett a kérdés: nem szeretném-e a lakásán megnézni az Ernelláékat. (Addigra azt is megtudtam, hogy az Ernella egy nagyon ritka, női keresztnév – az olasz eredetű Erna becézett, kicsinyítő-képzővel ellátott alakja. A Farkas pedig nem a vezetékneve, hanem a keresztneve az egyik főszereplőnek.)
Hiába próbálok fogást találni a filmen, és esetleges negatívumot is felhozni, az összkép annyira szerencsés, hogy nem tudok rosszat írni. Megszületett a magyar Dogma-film? Valami olyasmi. Hogyan csináljunk magas művészetet majdhogynem nulla költségvetésből? Épp így, ahogy Hajdu Szabolcsék csinálták. Lehet még eredeti filmet csinálni 2016-ban? Igen, lehet!
Mindig is azt tartottam, hogy a valódi művészetnek nem szabad kötődni az anyagi világhoz, sőt, az anyagiak kikapcsolása sokkal őszintébb és mélyebb kifejezésmódot eredményez, ami igaz és nem talmi, ami időtálló és nem valamilyen pillanatnyi divathoz igazodó. Egy valódi művészt nem a pénz, fegyver, paripa motivál, hanem az, hogy hozzá tudjon tenni valamit a közönség legbelsőbb érzéseihez, gondolataihoz. Hab a tortán, ha mindezt szélesebb körben is elismerik. Ez az, ami az Ernelláék Farkaséknál alkotóinak sikerült.
Amikor nézőként már-már letettünk róla, hogy lehet még őszinte filmet csinálni, amikor elegünk van a papírmasé-színészek sablonos alakításaiból, vagy a futószalagon gyártott forgatókönyveken alapuló mozifilmekből, akkor jön egy alkotás, amiben teljesen hétköznapi szituációkat megjelenítő, de húsba vágó színészi játékokat kapunk, ahol a kimondott szavaknak súlya és pontos jelentése van. Egy film, ami az alkotókén túl a mi saját szemszögünkön keresztül mutat képet az emberi élet talán legfontosabb egységéről, a családról. A történetben bármelyikünk magára ismerhet: egy-egy villanás erejéig, de mindannyian benne vagyunk a filmben.
Ernelláék és Farkasék ugyan átlagos emberek, miközben mégsem azok, mert megtanítanak bennünket arra, hogy miként lehet a legsúlyosabb egyéni gondokat emberi módon kezelni, valamint hogyan lehet egy elidegenedett, zajos világban közelebb kerülni egymáshoz, és megpróbálni a szó legszorosabb értelmében szebben élni.
