Idén ünnepli 60. születésnapját Novák Emil, Balázs Béla-díjas operatőr, filmrendező, aki egyedülálló módon itthon és az Ausztrál Filmiskolán /AFTRS/ egyaránt diplomát szerzett. Részt vett többek között a Linda, az István, a király, a Sacra Corona, a Werckmeister harmóniák és az Argo 2 operatőri munkálataiban, forgatott a Queennel, Yoko Onóval, az INXS-szel és Jackie Orszaczkyval, ő írta, fényképezte és rendezte a Sobri című filmet és tévésorozatot. 2004-ben megalapította a Magyar Operatőrök Társasága Aranyszem Fesztiválját, 2006-ban pedig a HSC Stábiskolát, az első átfogó szakmai filmképzést Magyarországon.

2006-ban ő fényképezte és rendezte A Fogság nyomában című tévésorozatot, mely Spiró György grandiózus regényének történelmi, kultúrtörténeti és irodalmi hátterét rajzolja meg. 2011-ben Polcz Alaine írásainak feldolgozásával Ideje az öregségnek címmel tévéfilmet rendezett Törőcsik Mari főszereplésével, és nemrégiben fejezte be az Argo 2 forgatását, ahol B kamera mögött dolgozott. Novák Emil jövőbeni tervei közt szerepel a Volt egyszer egy Budapest című tévésorozat elkészítése Rudolf Péterrel, melyben 1865-75 között dolgozná fel a magyar főváros történetét, és a Cinematographer című thriller.

novak 600

Filmes pályafutása mellett egyéb művészeti ágakban is kipróbálta magát, így fényképez és fest is, számos kiállítása volt itthon és Sydney-ben egyaránt.

60. születésnapja alkalmából két fotóalbum jelenik meg e-book formában. A Hungarian cinema-ban eddig még nem látott gyönyörű portrékat láthatunk többek között Törőcsik Mariról, Jancsó Miklósról és Cseh Tamásról, Emil gyerekkori barátjáról is. A Tiltott képek iPhone-nal készített képeit tartalmazza, amelyek titokban készültek az Argo 2 és a Senki szigete című új magyar filmek forgatásán. Mindkét könyv szeptembertől nyomtatásban is kapható lesz a boltokban.