leghíresebb lovagjává válhasson. Az animációs filmben nemcsak az ármánykodó báttyal való viszályt és az önmagát kereső ifjú belső vívódásait éljük át, de megjelenik benne a lovagi világ és a magyar puszta, illetve a lápvidék is. Együtt barangolunk Toldival a mocsárban és a XIV. századi Pest utcáin, ahogy mindennel és mindenkivel szembeszállva küzd az igazságáért.

Elkészült a Toldi, a mozifilm előzetese, melynek készítésével kapcsolatban Doraya Bouandel vágó elmondta: „Arany János Toldiját mindenki ismeri, olvasta, valószínűleg meg is tanult belőle részleteket. Erre az ismerősség-érzetre épít az előzetes. A trailert nézve talán a néző is mondja majd a szöveget Széles Tamással együtt, és bízunk benne, hogy kedve támad újra átélni az egész történetet a moziban. Az igazán szemfüles nézők pedig a trailerben is kiszúrhatják a Toldi Miklós mögött felsorakozó filmkészítőket, többek között Jankovics Marcelt, Mikulás Ferencet és Csákovics Lajost. Érdemes tehát nagyon figyelni, vagy megnézni még egyszer.”

A film a Kecskemétfilm gyártásában készült. A forgatókönyvet írta, a figuraterveket készítette és a filmet rendezte Jankovics Marcell, a társrendező Csákovics Lajos. A producer Mikulás Ferenc, a zeneszerző Selmeczi György, a látványtervező és színdramaturg Maticska
Zsolt és Richly Zsolt, a gyártásvezető Vécsy Vera. A Toldi mesélője Széles Tamás.

A film támogatói a Nemzeti Filmintézet, a Magyar Nemzeti Bank és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap.

A Toldi, a mozifilm október 20-án kerül a magyar mozikba a Kecskemétfilm és Mozinet forgalmazásában.