Ha épp nem kergetünk valakit vagy az életünkért menekülünk, a futás látszólag őrültség: biztos mindenki emlékszik a poénra a Vissza a jövőbe 3-ból, amikor a Doki ittasan mesél a vadnyugati kocsmában arról, hogy a jövőben az emberek pihenésképp, szórakozásból fognak futni, és a kocsmatöltelékek jót mulatnak rajta. Az ULTRA alapkérdése hasonló tőről fakad, amit ráadásul egy különösen extrém formájában vizsgál Simonyi.

A Spartatlon nem alkalmi kocogóknak vagy edzőtermek bérleteseinek való: a versenyen az amatőr indulóknak az Athén és Spárta közötti 246 km-es távot egyben, legfeljebb 36 óra kell teljesíteniük, miközben nemcsak a távolsággal és az alváshiánnyal, de a több ezer méteres szintkülönbséggel és a nappali hőséggel, illetve éjjeli hideggel is meg kell küzdeniük. A szintidőket szigorúan mérik, így a világ számos országából érkezet futóknak általában kevesebb mint fele jut csak el a célig, ahol csak egy érmet és egy olajágkoszorút kapnak, pénzjutalmat nem.

Simonyi Balázs már négy alkalommal is célba ért, és további négy alanya - egy magyar és német, két francia -  is veteránnak számítanak. Az 53 éves Béla vidéki könyvelő, ex-láncdohányos, aki eddig ötször indult és egyszer sem ért célba. Az új szabályok szerint aki ötször kiesett, az többé nem nevezhet. Noha felesége próbálja lebeszélni, versenyen kívül is teljesíteni akarja a távot. A német Annett gyászból fut, miután leukémiában meghalt 24 éves fia. A két francia apa és fia: az ötvenes Gilles értelmi fogyatékos fiával, a huszonéves Angellal fut, akinek csak úgy lehetett megtanítani a leckét gyermekkorában, ha anyja felmondta neki futás közben.

Simonyit bevallása szerint a depresszióból rántotta ki a futás. A filmnek a narrátora is a (színészként is tapasztalt) direktor: a Spartatlon futása közben beszél az őt vevő kamerához, brutálisan őszintén, mindenféle önszerkesztés nélkül, sok profán humorral tudósít arról, hogyan érzi magát. Annyit elárulhatok, hogy ötödjére sem könnyebb a dolga. Nem igazán ad választ a kérdésre, hogy ki miért fut, de ez nem feltétlenül hiba, mert így túlságosan intellektuálissá sem válik a munkája. Inkább csak bemutatja magát a futást mind kívülről, mind belülről. Amihez megtalálta a tökéletes médiumot a film ágazatában, ami egyébként is mindennél alkalmasabb a mozgás ábrázolására.

Ő és hét operatőre remek munkát végeztek: ritka az ilyen látványosan felvett dokumentumfilm. Statikus beállítások és beszélő fejek helyett itt folyton mozgásban van a kamera is, legyen szó légi felvételekről vagy kocsizásról. Emiatt aztán mozivászonra kívánkozik a film, de persze tévéképernyőn vagy monitoron nézve is garantáltan kedvet csinál a futáshoz, ami nem kis eredmény.