A hét Fehér Imre 1959-es történelmi filmjével, a Kard és kockával indul, amely a Rákóczi-szabadságharc idején játszódik. Schwartzenau őrnagy a császári katonák zsoldját viszi le éppen Tokajra, amikor Árvay kapitány és csapata megtámadja őt, majd később álruhában a zsoldot is elnyeri tőle kockajátékon. A főszerepben Gábor Miklós, Bánhidi László és Zenthe Ferenc látható, akinek idén ünnepeljük 100. születési évfordulóját. 

A következő napokban visszatér a tévébe az utóbbi évek két sikeres mozifilmje is, Reisz Gábortól a Rossz versek, és az online zaklatással foglalkozó tinidráma, a Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) is. Többször is látható a héten Török Ferenc 2014-es filmje, a Senki szigete, amely az egyik első volt a Filmalap által támogatott filmek közül. Főhőse három fiatal, egy szökött menyasszony (Jakab Juli), egy simlis üzletekbe keveredő taxisofőr lány (Bánfalvi Eszter), aki a trópusi szigetekre vágyik, és egy kosaras fiú (Mohai Tamás), akinek csak a csajozáson jár az esze. A forgatásról írott és videós riportot is készítettünk, kritikánk a filmről itt olvasható

Maár Gyula: Hoppá

Maár Gyula Hoppá című filmje csütörtök éjjel látható. Főhőse egy házaspár, Ede és Kati – főszerepben Garas Dezső és a rendező állandó színésznője, Törőcsik Mari –, akik a 90-es évek elején a hatvanas éveiket tapossák. A rendszerváltás nem hozza meg számukra a várt örömöket, ráadásul egy ismeretlen nő (Lázár Kati) is kopogtat az ajtajukon, és azt állítja, hogy a negyvenegy éves fiának Ede az apja. 

Fazekas Csaba: Swing 

A hét második fele a kikapcsolódás jegyében telik: romantikus és könnyed vígjátékok, animációs kalandfilmek és zenés filmek lesznek műsoron. Visszatér a Macskafogó mindkét része és Ruben Brandt, a gyűjtő is, mindenki megpróbálja Megdönteni Hajnal Tímeát, belefogni egy Elsietett házasságba, és Swing-zenekart alapítani. Négy különböző párkapcsolati problémát ecsetel a Nejem, nőm, csajom, apák és fiaik kelnek közös nagy útra a Kalandorokban, Keleti Márton pedig egy ismert színészházaspár (Ruttkai Éva és Básti Lajos) életét borítja fel a Butaságom történetében.

május 4., hétfő

Kard és kocka (r.: Fehér Imre) / Duna World, 02:50

 

május 5., kedd

6:3, avagy Játszd újra Tutti! (r.: Tímár Péter) / Film+, 04:45

Csudafilm (r.: Ragályi Elemér) / Film+, 06:15

Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) (r.: Schwechtje Mihály) / HBO3, 14:25

Rossz versek (r.: Reisz Gábor) / HBO, 00:10

 

május 6., szerda

Senki szigete (r.: Török Ferenc) / Film Mania, 03:45

 

május 7., csütörtök

Hoppá (r.: Maár Gyula) / Duna TV, 01:20

 

május 8., péntek

Az igazi Mikulás (r.: Gárdos Péter) / Film+, 08:00

Senki szigete (r.: Török Ferenc) / Film Mania, 14:05

Hetedik alabárdos (r.: Vékes Csaba) / Paramount Channel, 15:55

Macskafogó (r.: Ternovszky Béla) / M5, 20:30, 00:55

 

május 9., szombat

Macskafogó 2. - A Sátán macskája (r.: Ternovszky Béla) / Film+, 10:40

Elsietett házasság (r.: Keleti Márton) / Duna World, 11:30, 03:55

Megszállottak (r.: Makk Károly) / Duna TV, 15:15, 02:15

Megdönteni Hajnal Tímeát (r.: Herczeg Attila) / RTL Klub, 21:50

Ruben Brandt, a gyűjtő (r.: Milorad Krstic) / Cinemax2, 22:05

Nejem, nőm, csajom (r.: Szajki Péter) / RTL Klub, 23:40

Feltámadás (r.: Simon Gergő) / RTL Klub, 03:15

 

május 10., vasárnap

Az igazi Mikulás (r.: Gárdos Péter) / Film+, 04:30

Senki szigete (r.: Török Ferenc) / Film Mania, 08:35

Macskafogó 2. - A Sátán macskája (r.: Ternovszky Béla) / Film+, 09:00

Nemes Rózsa (r.: Martonffy Emil) / Duna World, 11:30

Megy a gőzös (r.: Koltai Róbert) / RTL Klub, 12:10

Ruben Brandt, a gyűjtő (r.: Milorad Krstic) / Cinemax2, 13:00

Butaságom története (r.: Keleti Márton) / Duna TV, 14:25, 02:15

Kalandorok (r.: Paczolay Béla) / RTL2, 23:00

Swing (r.: Fazekas Csaba) / Prime TV, 23:00

A zöld sárkány gyermekei (r.: Miklauzic Bence) / TV2, 02:05