Hogyan érinti az életedet és a munkádat a járvány?

Az első két hétben szinte észre sem vettem, hogy bármi megváltozott volna. Az utóbbi hónapokban szinte karanténban élem az életem. Haragonics Sárival közösen készített első filmünk, az Anyáim története utómunkálataival rengeteg dolog van még, ha napi 12 órában foglalkoznék a doktorimmal, akkor sem érném utol magam, és épp a covid előtt álltam neki, hogy feldolgozzam az új filmünk eddigi forgatott anyagát, ami nagyjából 120 óra, szóval abban is jó el lehet veszni.

Aztán két hét után elkezdtem magam nagyon rosszul érezni és rájöttem, hogy teljesen betemettem magam az elvégzendő, soha véget nem érő feladatokkal és már hetek óta nem beszéltem senkivel. Általában ilyen hullámzóan van ez velem mindig, de ez a karantén helyzet mindent elvisz extrémbe. Olyan, mint egy nagy tükör, amit az arcodba nyomnak: ezek a döntéseid, így élsz, ez vagy te? Másokon is látom ezt, mintha most látnák meg igazán a párjukat, a lakásukat, a munkájukat, önmagukat. Átmenetileg megszűntek dolgok, amiket elveszíthetetlennek gondoltunk és előtérbe kerültek mások, amiket eddig el lehetett fedni.

Dér Asia, Haragonics Sári: Anyáim története (fotó: HotDocs)

Van olyan filmes munkád, ami elmaradt, vagy eltolódott?

Szerencsés vagyok, mert a legtöbb munkámat online is tudom folytatni. A forgatás sokkal nehezebb helyzet. Van egy lassan 10 éve forgó dokumentumfilmem, egy anyáról és a lányáról. Ebben a folyamatban gyakori, hogy hónapok telnek el anélkül, hogy felvételeket készítünk, a filmnek része lesz, hogy a két forgatás közti időt egymásnak küldött szelfi videókon keresztül ismeri majd meg a néző. Most sűrűbben kapok tőlük videókat, mert jobban ráérnek. Mivel éppen kilakoltatták őket és az anya munkanélküli, ezek a videók megrázó reality check-ek a számomra, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy a “maradj otthon” mondatot be tudom tartani.

A másik film már nehezebb helyzet, mert ott folyamatosan jelen voltunk a főszereplőnk életében, szituatív film lévén eddig nem is volt a muszterben más, mint általunk rögzített jelenetek. De most rákényszerültem, hogy egy régóta tervezett dolgot kipróbáljak: elküldtünk egy kamerát és pár kiválasztott régi jelenetet a főszereplőnek, hogy reflektáljon az egy és másfél évvel ezelőtti önmagára. Kíváncsi vagyok mi lesz belőle. Lehet, hogy inkább felhőket fog filmezni, vagy a lábujjait. És lehet, hogy az lesz jó.

Dér Asia (fotó: MADOKE)

Milyen hatással lesz szerinted a dokumentumfilmes közösségre az időszak?

Valószínűleg a következő években bemutatandó hosszútávú doksiban lesz legalább egy jelenet ami a COVID19 alatt forgott, kíváncsi vagyok, ki hogy oldotta meg azt az időszakot. De ami szerintem igazán megrázza most a filmeseket az elmaradó munkák mellett, az a filmfesztiválok befagyasztása. Főleg a dokumentumfilmesek esetében, akik évekig kuksolnak egy kamerával a kezükben különböző emberek szobáinak sarkában, majd a vágószoba sötétjében. Csak a fesztiválok alkalmával van lehetőségünk megérezni a filmjeink hatását a nézőkre, utazni, beszélgetni, mesélni, színpadra hívni a stábot és sütkérezni egy picit a lámpafényben. Ez most nem fog megtörténni. Nekünk május 2-án lett volna a premierünk Torontóban, a HotDocs-on. Minden stábtag bontott otthon egy üveg bort és küldtünk egymásnak erről egy fotót. Durva azzal szembesülni, hogy, amire 6 éve vársz, az egyszerűen nincs és a filmed lehet, hogy “ghost-film”-ként létezik csak.

De a föld mégis forog valahogy tovább. Pont az előbb hívott fel az öcsém és a barátnője, akik megnézték a filmet (Anyáim története) és egy órát dumáltunk róla, ez az igazán fontos. Lehet, hogy az online vetítések miatt személyesebb lesz a visszakapcsolás, bármilyen abszurdan hangzik is ez. (A filmet egyébként 2021 januárjában láthatjátok majd az HBO-n).

Sok fesztivál küzd azon, hogy kidolgozzon egy működő online rendszert, de a szakértők szerint soha többé nem lesz olyan a filmfesztivál piac, mint eddig. Talán elvesztik egyeduralmukat, megerősödik a VOD, mint elsődleges disztribúciós felület. De sokszor beszéltek már a mozik haláláról, remélem most sem lesz igaz. A MADOKE-val szervezünk egy online beszélgetést erről nemzetközi szakmai résztvevőkkel, nemsokára hírt adunk róla. Addig is nézzétek meg az új honlapot, nagyon szép.

Kreatív energiákat felszabadíthat a jelenlegi állapot? Mivel kötöd le magadat?

Biztos, de én most inkább azt szeretném, ha nem tenné. A napokban rájöttem, hogy amit ma megtehetek, azt valószínűleg holnap, sőt holnapután is megtehetem, szóval teljesen oké, ha épp nem buzognak bennem a kreatív energiák, sőt töppednek. Teljesen rendben van egy napot eltölteni fánk sütéssel és rettenetes sorozatok nézésével párhuzamosan, megállás nélkül, minden intrót skippelve. Tanulgatom, hogy az időfecsérlés is időtöltés, nem kell a bűntudat. Amire igazán büszke vagyok, hogy lebetonoztuk ketten a barátom pincéjét. Csodálatos, hepehupás beton felület. Na jó, még egy pár zoknit is befejeztem végre, amit még karácsony előtt kezdtem el kötni.

A cikksorozat korábbi részei:

#33 - Lóth Balázs

#32 - Szőke Abigél

#31 - Gelencsér Gábor

#30 - Czakó Judit

#29 - Balázs István Balázs

#28 - Vincze Teréz

#27 - Ferenczy Gábor

#26 - Szalai Károly

#25 - Bognár Péter

#24 - Tóth Barnabás

#23 - Lakos Nóra

#22 - Ujj Mészáros Károly

#21 - Mécs Mónika

#20 - Zurbó Dorottya

#19 - Szász Attila

#18 - Dombrovszky Linda

#17 - Kovács Gellért

#16 - Máté Bori

#15 - Kárpáti György Mór

#14 - Enyedi Ildikó

#13 - Bergendy Péter

#12 - Osváth Gábor

#11 - Gera Marina

#10 - Fillenz Ádám

#9 - Jakab Juli

#8 - Schubert Gusztáv

#7 - Rév Marcell

#6 - Tóth Luca

#5 - Scherer Péter

#4 - Schwechtje Mihály

#3 - Liszka Tamás

#2 - Kis Hajni

#1 - Herendi Gábor