Végre, végre! - filmtett.ro
Verpeléti András legelőször a forgatókönyvnek örül, amely "áthatóan nem csak pályázati anyag volt, hanem valóban egy film alapja és gerince, amire lehet támaszkodni". Dicséret illeti a tempót, amely nagyjából mindig a kellő időben gyorsul-lassul (kivéve tán a film végét, ahol késlekedik a fordulat), és a cselekmény sem "omlik be" sosem, képes értelmes, élvezetes maradni. "Még ha túlzás is azt állítani, hogy a film cselekménye életszerű, saját struktúrájából egyáltalán nem lóg ki, amitől Dyga filmje magasan kiemelkedik a jelenlegi közönségfilmek közül" jelenti ki Verpeléti, amellyel csak annyiban lehet vitatkozni, hogy (statisztikailag) egy ilyen film tőlünk nyugatabbra már közönségfilm, idehaza obskúrus művészfilm. A jó karakterkidolgozás és -dinamika mellett elhangzik két filmcím is, mint hatóelem: Theo van Gogh Az interjúja, illetve Richard Linklater Visszajátszása. A színészi háziversenyt e kritikában is Rába Roland nyeri, de dicséretet kap az "elképesztő színészi intelligenciájú" Elek és a "nemcsak szép, de jó színésznő" Tompos Kátya is. A filmben érvényesülő finom egyensúlyt, amely nélkül beomlana a szerkezet, Hujber Balázs életszerű díszletei és Marosi Gábor visszafogott képei segítenek fenntartani. "A Köntörfalak kétségkívül az utóbbi évek egyik legfrissebb magyar játékfilmje, remélhetőleg – a pozitív kritikai visszhangok mellett – a nagyközönség számára is több mint kielégítő élmény lehet" zárja cikkét a szerző.
Bújtatott pszichothriller - cspv.hu
A csapnivaló kissé távolabbról rugaszkodik a filmnek: a Köntörfalak arra a kérdésre ad választ, "lehet-e jól megírni egy filmet, ami nem túl jó, lehet-e valóságközeli stílusban és jól megírni egy filmet, amely egészét tekintve elhajlik a valóságtól." A válasz nemleges - és ezzel elérkeztünk az első negatív kritikához.
A cikk ezután filmtörténeti fejtegetésbe kezd, amely a 90-es években elindult Tarantino által elindított garázsfilmes valóságfilmezéstől eredezteti a korai Mundruczót, és e valósághűségre nagyon igyekvő, hétköznapi beszédstílussal operáló, olcsó filmes vonulatba helyezi a korai Dygát is: "Dyga Zsombor már pályája korai szakaszától e népi vonal egyik képviselője volt - tulajdonképpen egy fejlesztő." Dyga ekképp a saját útját járta, lemondott a kommersz filmes nyelv utánzásáról éppúgy, mint a hazai szerzői filmes látásmódról. Ennek a külön útnak az újabb mérföldköve a Köntörfalak.
"A Köntörfalak legeslegszembetűnőbb tulajdonsága, hogy a párbeszédek briliánsra vannak csiszolva. Egyszerűen ordít róluk, hogy tökéletesek." állítja jepe, a szerző, de mindez nem könnyíti meg a néző helyzetét, aki inkább feszült lesz. A probléma a sematikus jelenetekkel van, "majdnem mintha egy (bocs) Kaszás Géza / Sas Tamás produkciót látnánk", és ehhez jön az Elek Ferenc-féle karakter nehezen összeegyeztethető jegyeinek problematikája (özvegy, kétgyerekes, randira megy), ami szinte megoldhatatlan feladat színészileg. A karakter és színész közti diszkrepancia pedig egyre nagyobb lesz, ahogy haladunk előre, szétesik a figura, nem működik a lányhoz felkéredzkedős jelenet. "Az egész szitu egyedül akkor működne, ha a szexuális közeledésről szó sem lenne, helyette pedig maradna a lány és egy aranyos, mackó jellegű srác közti barátság."
A karakterek hiteltelen változását követi a film műfaji változása is ("bénán induló kedves love-sztoriból pszichothrillerbe"), ami mozaikszerűvé teszi a végeredményt. A végeredmény pedig egy valóságimitáló film, ami zavaróbb, mintha egy vegytiszta mesét látnánk. Egyenként jó jelenetek összessége rossz filmet ad - "Dyga Zsombor Köntörfalak-ja (...) olyan, mintha valaki viszonylag jó alapról kiindulva, jónak tűnő, ám mégis következetesen rossz logikával haladna előre - egy rossz irányban". A Köntörfalak legnagyobb hibája az, hogy becsapja a nézőjét.
Triplacsavar - Filmpont.hu
Jankovics Márton legelőször a kamaraműfajról szól pár szót, amely bár az olcsó, de az összehangolt és kreatív forgatókönyvi-színészi-fotografálási munka miatt mégsem terjedt el idehaza. Ám a Köntörfalak megugorja a szintet, dramaturgiailag tökéletesen működik, a három látható szereplő jól működik együtt, és remekül játszik alá a negyediknek, a sorsnak. "Egyértelműen ő uralja a terepet a film cirka nyolcvan percében, hiszen végig ő alakítja az eseményeket, míg a többiek cselekvési tere pusztán arra szorítkozik, hogy esetleg beláthatják a neki való alávetettségüket." A Dygától nem idegen véletlendramaturgia ezúttal súlyt, tétet kap, és a verbális stílus is megfelelő: "Dyga, életszerűre roncsolt mondatokból épülő feszes párbeszédei kiválóan elevenednek meg a szereplők ajkán." Egyedül a végső véletlenek tűnnek kissé soknak, ám mindent egybevéve Köntörfalak sikerült alkotás, "Bátor és feszes film, mely kiváló érzékkel vegyíti a drámai és a humoros hangvételt."
Kitervelt félelmek - Prizma
Az elméletileg mindig megalapozott és alapos Prizma hasábjain Kovács Kata is röpke műfajtörténeti nekifutásból indít: a high concept filmek párjukat ritkítják, Sas Tamás Szerelemtől sújtva című filmje volt az utolsó képviselőjük 2002-ből. Ennek okai számosak és már e metakritikában is elhangzottak más helyütt, mint ahogy a konklúzió is: a Köntörfalak mindezek ellenére megmutatta. A hosszas előkészületek és próbafolyamatok meghozták eredményüket, ám ennek ára van: "az improvizációs jelleg és a színészek bizonyos fokú szabadon engedése az egyetlen, ami hiányolható a film színészvezetéséből. Mindhárom karakter kiforrott, a színészek magabiztosak a rájuk bízott szerepben, ám a precízen megírt és elmondott dialógusoknak helyenként jót tenne pár spontán, rögtönzött megnyilvánulás." Dicséretben részesülnek a már többek által is értékelt mozzanatok: jó dramaturgia, jó operatőri munka, jó díszlet. A máshol is hivatkozott Visszajátszás című Linklater-film kapcsán Kovácsnak a Dyga-film párbeszédeinek hiteltelensége ugrik be: "a dialógusok színvonala messze nem éri el Linklater figuráinak sziporkázó, életszerű párbeszédeiét". A cím kapcsán Kovács felveti, hogy az metautalás is, a film nézőkhöz való viszonyát is leírja, mégpedig a lassú információadagolást, ami által a néző elbizonytalanodik: "A Köntörfalak ugyanis mindvégig bizonytalanságban tart afelől, hogy a férfi az egész estét pontosan eltervelte és tökéletesen megkoreografálta-e, vagy ő is csak sodródik az eseményekkel, és ha már egyszer ott van, fényt akar deríteni az igazságra." Így "soha nem derül ki a teljes igazság a kulcsszereplővel kapcsolatban, és éppen ez a rejtett kétértelműség teszi a Köntörfalakat izgalmasabbá egy korrektül megírt és megrendezett kamaradrámánál."
Pesti mese - revizor.hu
Hungler Tímea - több kollégájához hasonlóan - az elbeszélés nehézségeivel foglalkozik cikke elején a kamaradráma műfaját taglalván. Majd rögtön röpke összefoglalóját is adja a filmnek, melynek kulcs, ahogy Dyga "a verbális suspense eszközével él". Majd a szerző elkezdi kibontani a film szerkezetét, találó metaforahalmazra lelvén: "akit hátvédnek hittünk, valójában csatár, a beálló, akitől gólt vártunk, csakhamar sárga lapot kap, és amikor azt hisszük, mindjárt lefújják a meccset, még lehet szépíteni a hosszabbításban" (nem egyértelmű, hogy itt Hungler a focira vagy a kézilabdára gondol-e). A párbeszédek meccsét persze hangulati eszközökkel is meg kell alapozni, erre szolgál az Uptown Felaz dzsesszes zenéje (melyet nem Hungler írása dicsér elsőnek), és a hosszabb beállítások. A film hangvétele is piros pontot kap, a szubkulturális témák (homoszexualitás, füvezés) nem valami trendiség kellékei, hanem természetes részei a történetnek, melyből a karakterek épülnek. A végére hagyja a szerző a tán legbecsesebb megjegyzését: "Dyga Zsombor hatodik nagyjátékfilmjét nézve elmondható, hogy rendezőnk pályájában az egyik leginkább figyelemre méltó vonás az, hogy moziról mozira javuló tendenciát mutat."
Idegenek a köntörfalban - nol.hu
Fáy Miklós a maga részéről a negatív kritikák számát gyarapította: szerinte a filmnek több fundamentális hibája van, melyek mélyén a következő probléma leend: "azt érzem, hogy a profi filmes Dyga Zsombor az írónak amatőr Dyga Zsombor darabját filmesítette meg". A filmnek nincs tétje, nincs benne egy általánosabb, mindenki számára átélhető problematikája, s figurák pedig önmagukban nem érdekesek annyira, hogy a néző azonosulhasson velük. "Éppen úgy nem érdekel, hogy vajon lefeküdt-e az egyik a másik feleségével a film története előtt nyolc évvel, ahogy nem érdekel a moziban mögöttem ülő pasas szexuális élete." A másik gond a történet eldönthetetlenségeiből fakad, vagyis amit a Prizma szerzője pozitívumként értékel (nem tudjuk, mennyi a véletlen és a kitervelt elem a történetben), az Fáy olvasatában negatívum: "A nagy bizonytalanság annyira jól sikerül, hogy akármelyik megoldást választjuk, mindig vannak az egészbe nem illő fordulatok, mondatok, jelenetek." Ezeket a szerkezeti-koncepcionális problémákat nem enyhítik a film nyelvi gondjai, a mondatok "amelyeket úgy próbálnak meg valóságossá tenni, hogy különösebb ok nélkül ocsmányul beszélnek, a félreérthető fogalmazások, amelyek miatt én a tizedik perc körül úgy értem, a lány azt mondja, a bátyám meleg, így aztán őszintén elcsodálkozhatok, amikor ezt drámai erővel még egyszer bevallják a film háromnegyedénél". Fáy azonban dicsér is, a fényképezés mellett persze a színészi játékot emeli ki, ami azonban sovány vigasz: "a jól elmondott butaság csak butaság marad".
Egy este, egy randi és végre: egy film - index.hu
Valuska László, ahogy a cikke címe is elárulja, egy valódi filmet ünnepelt a Köntörfalakban, amely a már annyiszor idézett eldönthetetlen szándékú - Zoli véletlenül megy-e el rá vagy terveszerűen -, de egyértelműen sikertelen vakrandival indul ("A srác próbálkozik, de a lánynak nagyon nem jön be, bár értékeli mint embert.") Folyamatos nyomozás a film, "először a néző kerül a nyomozó izgalmas szerepébe", majd jön a megcsalás kitudódása, amitől tétje lesz a történetnek (ami nem tét Fáynak, tét Valuskának). A nyomozás aztán más kezébe kerül, változnak a karakterek, ezért is olyan fontos a pontos színészi játék. "A Mesterdetektív épült ennyire egy helyszínre és két színész játékára, mint a Köntörfalak. A feszültséget a képnek és a színészeknek kell létrehozniuk, de az Uptown Fellaz aláfestő, néha dramaturgiailag fontos zenéje is kiemelkedő." Többrétegű a dráma, "Dyga flmjének igazi drámája a háttérben megbújó Jack Torrance-epigoné: Rába Roland gyomorforgatóan idegesítő, ahogy beleszarik a másik drámájába, ahogy nem fedezi fel, hogy jelentéktelennek tűnő cselekedetei több ember életét változtatták meg egyszerre." A nyomozás emlegetése azért is hangsúlyos, mivel Valuska legutoljára A nyomozónak szurkolt ennyire.
Köntörfalak - mozinet.hu
Baski Sándor műfaji bevezetőjében az Intim fejlövéssel vonja meg Dyga filmjének párhuzamát, majd kitér a rendező hangvételváltására is a két sikeres filmje (Tesó, Kész cirkusz) után. A cseles koncepció Baskiból is elismerést csal ki: "Keserédes hangulatú romantikus dramedyként indít, de ahogy egyre több minden derül ki a szereplők múltjáról, úgy változik meg a történet iránya és tétje is. Ez a kiszámíthatatlanság kétségkívül izgalmassá teszi a Köntörfalakat, a jól átgondolt koncepció ebből a szempontból hibátlanul működik." Ám a szerkezetbe kerülnek homokszemek: "Dyga dialógjaival papíron semmi gond, kimondva azonban sokszor csengnek hamisan, amin a színészek sem tudnak mindig korrigálni". Részletesebben Rába tud, Elek kevésbé, Tomposnak pedig a karaktere fokozatosan visszahúzódó szerepe nem engedi. Ám mindennek dacára Baski is így zárja sorait: "a Köntörfalak még disszonáns hangjaival együtt is egy szimpatikus, bátor kísérlet – Dyga eddigi legjobbja."
