A 74. cannes-i filmfesztivál teljes programját június 3-án fogják nyilvánosságra hozni, de szokás szerint már a nagy bejelentés előtt elkezdik kiszivárogtatni a címeket. Amit már eddig is tudtunk, hogy a fesztivál nyitófilmje Leos Carax Annette című munkája lesz Adam Driverrel és Marillon Cotillarddal a főszerepben, mellettük Paul Verhoeven Benedetta című apácás filmje lett még hivatalosan bejelentve, és most már a The French Dispatch is – adta hírül a Variety

Wes Anderson szokásának megfelelően ebben a filmjében is elképesztő sztárparádét vonultat fel: Benicio del Toro, Tilda Swinton, Frances McDormand, Owen Wilson, Saoirse Ronan, Adrien Brody, Bill Murray és Timothée Chalamet is feltűnik a történetben, sok más világsztár mellett. A történet egy 20. századi francia városban működő, fikciós amerikai szerkesztőség munkáját követi. A The French Dispatch a cannes-i bemutatót követően október 22-én kerül a mozikba. 


A Variety több másik filmet is említ, ami jó eséllyel bekerül a hivatalos versenyprogramba. A thai rendezőzseni, Apichatpong Weerasethakul Memoria című filmjét, amiben szintén Tilda Swinton játssza a főszerepet, Sean Penn Flag Day című gengszterfilmjét, Tom McCarthy Stillwater című thrillerjét, és Todd Haynes dokumentumfilmjét is a The Velvet Underground zenekarról.

A 74. cannes-i filmfesztivált július 6. és 17. között rendezik meg, jelen állás szerint élőben, nemzetközi kritikusok és sztárok társaságában. Július elejéig még sok minden változhat, de bízunk benne, hogy minden probléma nélkül el fog indulni a fesztivál, és talán magyar alkotás is bekerül a válogatásba. Június 3-án minden kiderül.  

Forrás: Variety