Ötven évet utaztunk vissza az időben, hogy egy podcast formájában feltérképezzük a 26. Cannes-i Filmfesztivál programját, és az élmény mind a négyünk számára egy újabb bizonyítékát szolgáltatta annak, hogy a hetvenes évek a filmművészet egyik legbátrabb és legizgalmasabb periódusa volt. „Bevallom, néha vonakodva ültem le eléjük, hosszú játékidő, elvont drámákat kell most néznem, ehhez képest minden este katartikus, fejbe vert állapotban mentem aludni” – foglalta össze Forró Boldizsár a felkészülés időszakát.
Álmos Kristóf a Le Monde tudósításai segítségével idézte fel a ’73-as fesztivál botrányait – volt belőlük bőven, kibuktak a nézők A nagy zabálás groteszk és naturalista társadalomkritikáján, A mama és a kurva premierjén pedig annyira ellenséges hangulat honolt, hogy a francia új hullám ikonikus színésznőjének, Jeanne Moreau-nak kellett kimenekítenie Jean Eustache rendezőt. Hiába nyerte el megosztva a fődíjat a Madárijesztő, Zsigmond Vilmos neve így is hiányzik a Filmvilág korabeli tudósításából.
Paul Newman és Joanne Woodward a fesziválon
Egyáltalán, mire jók a díjak? Miért tűnt el a süllyesztőben a másik fődíjas film, A Lady sofőrje (The Hireling)? Milyen indokok alapján döntött a programmal amúgy mélységesen elégedetlen zsűrielnök, Ingrid Bergman? És valóra vált az a jóslat, hogy a versenyen kívül vetített Ingmar Bergman-film, a Suttogások és sikolyok válik hosszú távon a legjelentősebb filmmé a premierek közül? A ’73-as fesztivál képei arról például meggyőztek minket, Paul Newmannél lehetetlenség lazább módon magunkra akasztani egy napszemüveget.
Podcastunk első részében három filmet járunk körbe alaposan. Zolnay Pál mesterműve, a Fotográfia kapcsán megvizsgáltuk, mennyire izgalmas módokon, gyakran szétválaszthatatlanul kapcsolódik össze benne valóság és fikció, és Ragályi Elemér utólagos véleményét is megvitattuk, aki szerint, ha véletlenül nem találnak rá a gyerekgyilkosság drámájára, a film „fiaskó” lett volna.
Lindsay Anderson A szerencse fia (O Lucky Man!) című szatírája segítségével bejártuk a hetvenes évek Angliáját, rámutattunk a kapcsolódásokra a Mechanikus naranccsal, és megbeszéltük, hogyan tudott a brit rendező két, általában egymást kioltó minőséget – a játékosságot és a kiábrándultságot – mesteri módon vegyíteni. Egymásnak szegeztük a kérdést, lehet-e a black face-en nevetni, illetve elmeséltük, mit csinált Anderson Magyarországon.
Madárijesztő
Végül Al Pacino és Gene Hackman mellé csapódtunk, akik Jack Kerouac szellemét megidézve a hetvenes évek Amerikájának rozsdamarta, belső tájain stoppolnak, zötykölődnek tehervonatokon. Könnyű találni a fődíjas Madárijesztőnél egyedibb, filmtörténetileg jelentősebb alkotást, de az is biztos, két, csúcsformáját hozó sztárszínészt örökített meg Zsigmond Vilmos kamerája, és megrendítő módon mesél a film az út porában született barátság erejéről.
Menetrend:
01:50 - Botrányok, díjak és sztárok
28:44 - Fotográfia (r.: Zolnay Pál)
54:26 - A szerencse fia (r.: Lindsay Anderson)
1:18:59 - Madárijesztő (r.: Jerry Schatzberg)
A Filmhu négy újságírója, Babos Anna, Forró Boldizsár, Kristóf Álmos és Varga Dénes beszélgetett az ötven évvel ezelőtti eseményekről és filmekről. Az 1973-as cannes-i fesztivált lehetetlenség egyetlen adásban összefoglalni, így hamarosan jelentkezünk a második résszel!
A podcast meghallgatható a lenti lejátszóra kattintva, illetve elérhető Spotify-on, iTunes-on, illetve más népszerű podcast alkalmazásokban.
