Máté (Simon Kornél) és Alíz (Gryllus Dorka) viszonyt kezdenek. Épp első közösen töltött hétvégéjüket tervezik, amikor a vírushelyzet miatt le kell mondaniuk az utazást. Alíz elbizonytalanodik: mi van, ha a „Zuniverzum” ezzel akar üzenni nekik?

Bár a cselekmény a koronavírus kirobbanásának idején játszódik, mégsem „hagyományos karanténfilm”: nincsenek benne webkamerás felvételek, a konfliktusok pedig nem állnak meg ott, hogy az újfajta élethelyzet kihívásait elemezgetik. Ebben a filmben a vírushelyzet csupán a kontextust adja: egyfajta horgonyként elhelyezi a történetet a valóságban, a történet maga azonban egy sokkal univerzálisabb, sokak számára releváns kérdésről szól.

A rövidfilm egy hat főből álló alkotói kollektíva közös munkája. A karanténhelyzet beálltakor két baráti pár állt elő az ötlettel, hogy a rendelkezésükre álló eszközökkel, a saját tehetségükre és képességeikre alapozva forgassanak egy filmet.

A Balázs Béla díjas Csukás Sándor számos ikonikus játékfilmet, dokumentumfilmet és sorozatot jegyez operatőrként; Oláh Kata pedig rendező, producer, a magyar dokumentumfilmes világ meghatározó alkotója. Hozzájuk csatlakozott a Baráthy György - Angyalosy Eszter írópáros, akik az HBO gyártásában készült Terápia című sorozatán dolgoztak először együtt, azóta pedig rendszeresen működnek együtt nagyjátékfilmeken, sorozatokon.

A film Magyarországon kizárólag az HBO GO-n lesz elérhető, november 1-től.

Forrás: HBO