Hajni első igazi szenvedélye a gördeszka volt. Csillogó szemmel mesélt nekünk a gurulás szabadságáról és az új barátokról, akiket ezen keresztül ismert meg. Ha nem válik belőle filmrendező, talán ma már hivatásos gördeszkásként készítene vele valaki interjút. A filmezéssel először színészként találkozott, amikor felfedezték őt az utcán egy gimis tinisorozathoz, majd egy nálunk forgó német középkori produkcióba is elkerült asszisztensként, és itt szembesült vele, milyen izgalmas a kamera másik oldalán lenni. 

Kis Hajni és Zsurzs Kati a Last Call forgatásán

Az SZFE filmrendező osztályáig azonban nem egyenes út vezetett, az első alkalommal bizonytalanság miatt nem is ment el a második fordulóra, inkább vett magának egy jegyet New Yorkba, hogy ott próbáljon szerencsét valamilyen filmes kurzuson. Elmesélte, hogyan fogott odakint egy teljesen más üzleti vállalkozásba, amiből egy ideig egész szépen eléldegélt, de végül mégis hazajött, és elindultak az egyetemi évek az SZFE-n, pár éven belül pedig megérkezett a Szép alak diák-Oscar jelölése. A kezdeti sokkot hirtelen jött médiafigyelem követte, majd tornyosulni kezdtek az elvárások a következő filmjeivel kapcsolatban. Megosztotta velünk az akkori mantráját, ami átsegítette őt a mesterszakos vizsgafilmje, a Last Call forgatásán. A Szép alakot és a Last Callt is beválogattuk az elmúlt évtized legjobb rövidfilmjei közé.

Horváth Zorkával és Dietz Gusztávval a Külön falka forgatásán / Fotó: Konda Brigitta

A Szép alak kapcsán egy kis kvízkérdéssel készültünk, kíváncsiak voltunk mennyire emlékszik Hajni a saját filmjének apróságaira, de szóba jött a főhőssel, Egyed Brigittával való véletlen találkozása, és a castingolási szokásaiban is elmerültünk. Amatőr és profi színészekkel egyaránt szeret dolgozni, a Külön falka szereplői is civilek – Dietz Gusztáv, volt MMA-s ketrecharcos és Horváth Zorka (interjúnk a főszereplőkkel itt olvasható), szintén kezdő színészként lett bedobva a mélyvízbe, de mindketten kiválóan vették az akadályokat. Még bőven tart a Külön falka sajtókörútja, de Hajni most két hónapra elhagyja az országot, hogy Berlinben, egy forgatókönyv-fejlesztő programban a következő filmtervére koncentráljon. 

Menetrend:

  • 02:00 - Külön falka bemutatója
  • 10:40 - Első szerelem, a gördeszkázás
  • 19:50 - Mikor érkezett a film az életébe? Kedvenc filmek, horrormánia
  • 22:00 - Első találkozás a filmezéssel, a kamera mindkét oldalán
  • 29:00 - New York-i kalandok
  • 37:40 - Diák Oscar-jelölés
  • 44:00 - Amatőr színészek, Szép alak, Last Call
  • 56:10 - Külön falka, Dietz Gusztáv hajkurászása
  • 01:07:00 - Zorka
  • 01:10:00 - Filmzene, Scooter
  • 01:15:00 - Következő film? 

A podcast meghallgatható a lenti lejátszóra kattintva, fent van az Anchor, a Spotify, az Apple és a Mixcloud oldalán, illetve más népszerű podcast-alkalmazásokban is elérhető.