Ternovszky Béla több nagy sikerű animációs sorozat (A Mézga család különös kalandjai, Kérem a következőt!, Gusztáv, Vakáción a Mézga család) elkészítése után vágott bele első nagyjátékfilmjének készítésébe, amit lehengerlő sikerrel vetítettek a magyar mozik. A Macskafogót a premier évében a legsikeresebb közönségfilmnek választották meg itthon, 1987-ben pedig Cat City címmel az Egyesült Államokban is bemutatták. A kultikus mese a filmhu történetében is gyakran előkerült, különösen amikor 2007-ben elkészült a film második része – ennek a kapcsán beszélgettünk annak idején Ternovszky Bélával, akit a Mézgáék által felvázolt családmodellről, és a Macskafogó kultuszáról is megkérdeztünk.


"Borotválkoztam, uram."

A filmet a premier 18. évfordulóján, 2004-ben újból elővettük, és egy kicsit mélyebben beleásva kutattuk a kultusz okát. A harmincadik alkalmából, most ebből a cikkünkből idézünk tovább. 

“Akad egy olyan értelmezés, amely a Macskafogót a szocialista népvakítás csúcsának tartja. E szerint a film didaktikus tanmese lenne: a kommunizmust építő egerek élethalálharca a kizsákmányoló, imperialista macskákkal – akiket kollaboránsok, egérnek látszó patkányok támogatnak -, majd az elhivatottak közös munkájának köszönhetően mégis megvalósul és földre száll az utópia: a fegyverből ekeszarv lesz, az egérevő macskából virágba bódult hippicica. Az értelmezés helytálló lehet bármely párhuzamos univerzumban, amelytől idegen a szókratészi irónia, és amelyben soha nem ejtették még ki azt, hogy „maga az utolsó reményünk, Grabovsky”. Hát lehet ezt bármilyen nyelven komolyan mondani?!”


"A nagy utazás elkezdődik. A
Macskafogó lenyűgöző története olyan, a magyar filmtől sajnos idegen zsánerhagyományokat idéz fel – és tesz idézőjelbe! – mint a musical (a négy gengszterpatkány referenciaanyaga), a klasszikus kalandfilm (macskalózok a tengeren), a sci-fibe oltott kémfilm (szuperjárgány, Grabovsky kütyüi), a vámpírmozi (a Lugosi Béla-klón mexikói denevércsapat), az akciófilm (a végső showdown a tervekért) vagy a burleszk (Lusta Dick az őserdőben). Az idézeteket könnyű irónia egységesíti, létrehozva a Macskafogó komplex, mégis egynemű univerzumát."


"Én vezettem? Azt mondd meg, én vezettem?!"

"A remek dialógusok, a szállóigévé vált szövegek mellett a film vizuális világa is kiemelkedő. Az antropomorfizált állatkarakterek egyszerre bájosan lehengerlőek és ironikusan emberiek, gesztusnyelvük kitalált és nem létező, mégis mosolyra fakasztóan ismerős. A háttérábrázolás apró gegekkel és elrejtett ötletekkel dúsított képei a legjobb japán animék univerzalitására emlékeztetnek, csakúgy, mint a konzekvensen végigvitt színdramaturgia. A Macskafogóban a profin – vö. hollywoodi módszer - megírt forgatókönyv, a magyar animáció invenciózus ábrázolásmódja és a következetes és alázatos rendezői munka erősíti egymást. “