Az év legszebb táncjelenete (Kakukkfióka)

Nem egy romantikus tangó vagy egy ütős bulizás volt a legemlékezetesebb az idei táncjelenetek közül. Egy panellakás szűkös nappalijában két srác hallgatja az Illés Miért hagytuk hogy így legyen? című dalát. Féltestvérek, akik már régen nem tudnak egymáshoz kapcsolódni, de ebben az esetlenül induló, meghitt pillanatban valahogy mégis lelazulnak annyira, hogy nyissanak egymás felé. Az egyszerű jelenetben természetesen bomlik ki a két fiú közötti kapcsolat, Kövesi Zsombor és Fazekas Dávid az év egyik legszebb testvérkapcsolatát mutatták meg Beleznai Márk filmjében. (BA)

Az év legvagányabb szlengje (Larry)

Vilmányi Benett és Thuróczy Szabolcs alakítása mellett a dadogós rapper története még számos emlékezetes cameót és mellékszerepet tartogatott. Ilyen volt Csala Do is, aki a film története szerint már tapasztaltabb rapperként segíti Larryt, hogy induljon el egy tehetségkutatón: „Lemegyünk trógerbe, és forgatunk egy seggszagú gettóklipet!” – buzdítja.  Az igazán eredeti szóösszetétel, ahogy azt Csala Do a nekünk adott interjúban elmondta, a rendezőtől, Bernáth Szilárdtól származik. (BA)

Amok

Az év leggonoszabb törpéje (Amok)

Árnyékszemélyiségünk egy gonosz törpe formájában kel életre Turai Balázs Amok című kisfilmjében. A jungi pszichológiából inspirálódott, levakarhatatlan kis kertitörpék lidércnyomásként kísérik végig két ember párkapcsolatát a megismerkedésüktől a halálukig, a legszebb és a legrosszabb pillanatokban is ott ólálkodnak, anélkül, hogy észrevennénk őket – az Annecy-díjas animáció neon pink hétköznapjaiban felbukkanó manók ámokfutása rátapint valami mélyebbre, mint egy szürreális geg. (BA)

Az év agglegénye (Ki kutyája vagyok én?)

Talpasnak, az öregedő erdélyi kuvasznak nincsenek utódai, és rá se hederít a kuvaszlányokra, pedig gazdáit nagyon boldoggá tenné egy-két kiskutya. Lakatos Róbert, a humoros áldokumentumfilm rendezője mindent megtesz, hogy megfelelő párt találjon szeretett ebének. Még egy új, erdélyi magyar kutyafaj kitenyésztésére is vállalkozik. Elmerül a kutyanemesítés és a nemzetpolitika kapcsolatában, miközben Talpas türelmesen várakozik, de a külhöni magyarságot jelképező négylábú a függetlenségéhez a végsőkig ragaszkodik. (HB)


Az év legmézgább családja
(Nyugati nyaralás)

Tiszeker Dániel és Lévai Balázs nem titkolták, honnan származik az ihlet a filmjükhöz, hiszen elhangzik benne a főcímzenéje a Mézga család vakációjának. A számításuk bejött, a nézők Mauerékkal is jól tudnak azonolsulnil, ezt bizonyítja, hogy a nyári vígjáték lett az év legnézettebb magyar filmje. A famíliát kiválóan válogatták össze, Mészáros Máté az ügyeskedő papucsférjként, Pokorny Lia a sarkára álló háziasszonyként, Szőke Abigél lázadó tiniként és az elsőfilmes Tóth Mátyás az ifjú sakkbajnokként mind-mind telitalálat, akár további kalandokban is szívesen viszont látnánk őket. (HB)

Az év legfurább cameója (Átjáróház)

Manapság leginkább gyűrűk és nyilvános szeméremsértés kapcsán kerül elő a hírekben Galla Miklós, de Madarász Isti remekül ráérzett arra, milyen jól beleillik az élet és halál határán játszódó Átjáróház bájosan morbid fantasy-világába. Az ismert komikus egy kicsit bizarr hullaház-tulajdonost alakít, aki mindig a legrosszabb pillanatokban bukkan fel és félreérthető helyzetekben kapja rajta a halott szerelmét megmenteni próbáló főhőst. Gallát ugyan ezért a kis szerepért nem fogják újabb Karinthy-gyűrűre előterjeszteni, de a legfurcsább felbukkanásért járó különdíjat mi örömmel neki adjunk.(HB)

Galla Miklós és Bárnai Péter

Az év legbizarrabb randevúje (Szelíd)

 A testépítő Edina szorult anyagi helyzetében arra szánja el magát, hogy izmos nőkre vágyó férfiak szexuális fantáziáit elégíti ki. Természetesen megalázó helyzetekből is bőven kijut neki, de a Krisztik Csaba által alakított titokzatos férfi furcsa játékaiban – talán magát is meglepve – egyre nagyobb kíváncsisággal és kedvvel vesz részt. Szarvasmarhát simogatnak a mezőn, trópusi növények buja homályában lejtenek lassú táncot, és hiába kap mindezért pénzt, elhiszi, hogy itt őszinte érzelmek születnek és valódi kapcsolat alakul ki köztük. (VD)

Az év legjobb elnyújtott vicce (Kilakoltatás)

„Ahhoz már Gyurit kell hívni.” Mindig van még egy ember a magyar bürokrácia végtelen láncában, akinek át lehet adni a feladatot, ha az kicsit is nehéznek bizonyul. Ezt a nagyon is ismerős felelősséghárítást mutatja be frappáns módon Fazekas Máté Bence elsőfilmje, amely egy kilakoltatás szatirikus története. A rutineljárás a bírósági végrehajtóval és egy egy halk szavú rendőrrel kezdődik, de kisvártatva már a tűzoltóság, a túsztárgyaló és az állatkert alkalmazottja is ott tétlenkedik, anélkül, hogy az ügy megoldásához közelebb jutnának. Így működik ma Magyarország. (VD)


Az év legfeszültebb jelenete
(Az unoka)

Deák Kristóf egy gyötrelmesen hosszú beállításban, látszólag vágás nélkül szembesített azzal, ahogy az unokájáért aggódó Papus az unokázós csalás áldozatává válik. Az átverés mélyen felzaklató, köszönhetően Jordán Tamás mesteri játékának és annak, hogy mivel valós időben bomlik ki, sokáig nincs kilépés a szörnyű helyzetből. „Elsősorban azért lett egy snitt a jelenet, mert a csalók sem engedik letenni a telefont és megszakítás nélkül zajlik a csalás, sőt ez a lényege, emiatt hatásos” – mesélte nekünk a rendező. (VD)

Az év legjobb frizurái (A Király)

Akár magától értetődőnek is nevezhetjük, hogy a Zámbó Jimmyről szóló sorozatban, A Királyban előbb látjuk az énekes híres frizuráját, hosszú göndör fürtjeit, mint az őt játszó színész, Olasz Renátó arcát. Na de a családi ebédnél alighanem sok nézőnek leesett az álla, amikor kiderült, hogy ez a viselet a Zámbó családnál bizony hagyomány. „Nálam minden fiúnak hosszú haja volt baba korától kezdve. Hogy bámulták őket az emberek, amikor az apjukkal sétáltak a Ligetben!” – magyarázta a büszke anya. (VD)

A Király

Az év legrosszabbul sikerült vadászata (Lesen)

Nézőpont kérdése, hogy egy vadászat mikor sikerül rosszul, ami a vadásznak jó, az az állatnak természetesen nem, és fordítva. Karácsony Péter kisfilmjében viszont egyértelmű, hogy a hétvégi program rémálommá fordul át, amikor a két leskelődő barát egy bűntény szemtanújává válik. Bárcsak ott se lettek volna – kívánják ők; bárcsak a helyes döntést hoznák meg – kívánjuk mi, nézők, ha már egyszer lövöldözni mentek az erdőbe. Kicsit mi is ott vitatkoztunk, remegtünk a magaslesen, hogy most akkor mitévők legyünk. (VD)

Az év legjobb étterme (Veszélyes lehet a fagyi)

Szilágyi Fanni és Tasnádi Zsófi látványtervező álmodták meg idén a legemlékezetesebb éttermet, ahova csak egy film főhőse betérhet. Adél és Ákos első éjszakai randevúját a Szamuráj Gyrosban tölti (ahol öngyilkos norvég erdészekről beszélgetnek), melynek fúziós konyhája mellett a berendezése is több kultúra nyomait viseli magán: egy klasszikus éjjel-nappali gyrosozó hangulatát oda nem illő, távol-keleti szamurájok díszeivel színezték ki, de azért jó magyar szokás szerint van pár tavalyról otthagyott karácsonyfaizzó is. Kár, hogy ez a kis oázis csak a Veszélyes lehet a fagyi univerzumában létezik, bármikor szívesen betérnénk egy éjjeli menüre. (PJ)

Az év fodrásza (Elmúlt oszt jól van)

Ózd szívében, valahol az egykori vaskohók közelében dolgozik Zsuzsa, a fodrász. Egyetlen nap alatt rengeteg kliens tér be hozzá egy festésre, vágásra, vagy egy jó beszélgetésre. Zsuzsa a hajszobrászkodás mellett a múltról, a gyár működéséről kérdezi a vendégeit, ügyesen átvéve ezzel Debre Zsuzsa rendező szerepét, hiszen a személyes ismeretség miatt sokkal könnyebben megnyílnak neki az egykori munkásnők. A fodrász kíváncsi természete és panaszkodó, humoros személyisége miatt az idei évünk egyik kedvenc figurájává vált. A rendező a DokuCast első adásában mesélt részletesebben a vele való munkáról. (PJ)

Bereményi kalapja

Az év beszélgetése (Bereményi kalapja)

Bereményi Géza szerteágazó munkásságát majdhogynem lehetetlen feladat egyetlen portréfilmben összefoglalni, Papp Gábor Zsigmondnak ezért is támadhatott az az ötlete, hogy a hagyományos beszélőfejes megoldás helyett egy valódi beszélgetésre fűzi fel a filmje szerkezetét. Ehhez Tóth Barnabás filmrendező és Bereményi egykori gyerekszínészének személyében a tökéletes partnert is megtalálta, a közös múlt és a film iránti végtelen szeretetük nagyszerű párost kovácsol belőlük, múltidéző párbeszédeiket látni és hallgatni is öröm. (PJ)

Az év felszívódása (A besúgó)

Listánk egyetlen fekete pontja A besúgó eltüntetése volt az HBO Max műsoráról, ami a készítőit legalább olyan hirtelen érte, mint a közönséget. Az utóbbi évek egyik legnézettebb és legintenzívebb párbeszédét elindító, magyar gyártású sorozatát mindössze három hónappal a bemutatója után távolították el a streaming oldalról egy olyan üzleti döntés eredményeként, amibe semmilyen beleszólása nem volt sem az alkotóknak, sem az HBO Magyarország vezetőinek. Nagyon bízunk benne, hogy A besúgó alkotói nem adják fel annak a lehetőségét, hogy más körülmények között, egy másik csatornán próbálják továbbvinni a 80-as évek besúgóhálózatában játszódó sorozatot. (PJ)