hír
2004. április 1-én kezdődik a lett fővárosban, Rigában a BIMINI. Lettország egyetlen animációs filmfesztiváljának versenyében idén Rófusz Ferenc…
tovább
hír
Szerdán bejelentette megalakulását Közép-Kelet Európa első filmforgatókönyv-gyára, a script-factory.net. A vállalkozás célja, hogy kiaknázzák azt az…
tovább
hír
Diane KrugerSoha nem voltak még ennyire népszerűek a francia színésznők Hollywoodban, mint mostanában. Wolfgang Petersen például a német születésű,…
tovább
hír
Április elsején hatályba lép a filmtörvény. Ebből az alkalomból a Magyar Producerek Szövetsége ünnepséget rendez az Uránia Nemzeti Filmszínházban…
tovább
hír
Öt nap alatt több mint százezer néző látta Mel Gibson: A passió című filmjét Magyarországon, adta hírül a Budapest Film. A budapesti mozik közül a…
tovább
hír
Jelenleg is tart Londonban a 18. Leszbikus és Homoszexuális Filmfesztivál, mely március 24. és április 7. között két héten keresztül rokonszenves,…
tovább
hír
Peter Jackson új King Kong-feldolgozásában Naomi Watts mellett a komikus Jack Black is szerepelni fog, jelentette be tegnap a rendező. Black az…
tovább
hír
Idén februárban Vince Lozano nyilvános eBay aukción értékesítette Alvarez&Cruz című filmjének jogait. "Ez egy úttörő kísérlet volt. Megmutattuk,…
tovább
hír
Minden korábbi filmjénél jobban startolt a spanyol mozikban Pedro Almodóvar legújabb produkciója, a Bad Education (La mala educación). A 158…
tovább
hír
Közel két és félezer látogatója volt a Budapest Film és a Spanyol Nagykövetség közös szervezésében megvalósult, március 18-24-ig tartó Spanyol…
tovább
November 13-án rendezik meg az Urániában a Nemzeti Filmintézet elsőfilmeseket támogató pályázata, a 11. Inkubátor pitchfórumát, ahol tíz alkotó fogja prezentálni terveit. Idén hét játékfilm, két dokumentumfilm és egy rövid animáció közül választja ki a szakmai zsűri és a közönség az öt nyertes projektet, amelyek megvalósításra kerülnek. Idén is bemutatjuk az alkotókat és filmterveket.
Inkubátor 11 – Sztepanov Sofija: A bizonytalanság és más dolgok, amikkel együtt kell élni
Inkubátor 11 – Kámán Albert: Csak egy kis baráti gesztus
Inkubátor 11 – Kölcsey Levente: A Hiány (újra)Teremtése
a teljes dosszié
Tasnádi István egy polgári lakásban zárta össze Molnár Áront, Lengyel Tamást, Mucsit Zoltánt és Staub Viktóriát. Október 22. óta látható a mozikban, Az örökség egy fokozatosan kinyíló kamaradráma, ami időskori magányról, transzgenerációs traumákról és terhelt családi viszonyokról mesél, néhol a kisrealizmus eszközeivel, máskor harsány műfaji elemekkel.
Néha az öregezős csaló hozza össze a családot
Lengyel Tamás és Molnár Áron új filmjére voltak a legtöbben kíváncsiak a forradalmi hétvégén
Mucsi Zoltán: Szerintem akinek nincs humora, az boldogtalan ember
a teljes dosszié
Október 24. és november 1. között zajlik a III. Budapest International Film Festival, a Corvin moziban és külső helyszíneken idén összesen 45 filmet lehet megnézni, és több mint 60 vetítést tartanak bő egy hét alatt. A BIFF szokás szerint a nemzetközi filmfesztiválok legjobbjaiból válogat, így harmadjára pedig már azt is megszokhattuk, hogy a sokak által várt filmek mellett rejtett kincsekre is bukkanhatunk a programban.
Martin McDonagh új filmjével tizennyolc év után is hozza azt, amiért az Erőszakikat imádtuk
Bölcsészkrimivel, házi atomerőművel és egy legendás focimeccsel érkezik a BIFF
Rupert Friend: Ha magyarul beszélek, olyan, mintha elhagynám a bolygót
a teljes dosszié
Átalakulóban a magyar filmszakma. A kormányváltás új helyzetet teremtett, alulról szerveződve, közel negyven filmes szakmai szervezet részvételével létre jött a Filmreform2026, Nagy Ervint kinevezték kultúráét felelős államtitkárnak, Petrányi Viktória filmreformért felelős miniszteri biztosként ad irányt a reformoknak.
November elején hirdetik ki, hogy ki lesz a Nemzeti Filmintézet új vezetője
a teljes dosszié