hír
A Freeszfe Egyesület mesterkurzus sorozatán belül újabb neves szakamberek képzéseit hirdette meg. Tarr Béla újra elindítja tavalyi, nagy sikerrel…
tovább
hír
Idén már a Freeszfe diákjai is nevezhetnek a Student Academy Awards versenyre, mert az Amerikai Filmakadémia diák-Oscar jelölő szervezetté fogadta…
tovább
hír
A Freeszfe Egyesület nyáron folytatja mesterkurzus-sorozatát, amelynek célja, hogy a hosszú távú képzéseik mellett további fejlődési, tanulási…
tovább
magazin
A MŰVÉSZET SZABAD! alcímet kapta idén a Freeszemle, a Freeszfe fesztiválja. Az első nap többek között Forgács Péter két filmjével indult, melyek…
tovább
hír
Szeptemberben lejár a Tilos Rádió műsorszolgáltatási jogosultsága a jelenlegi frekvencián, melyet a Médiatanács nem hosszabbított meg. A Freeszfe…
tovább
hír
Május 10. és 15. között második alkalommal rendezi meg művészeti fesztiválját a Freeszfe. A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében megvalósuló…
tovább
hír
A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a Színház- és Filmművészeti Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Freeszfe diákjai is segítséget nyújtanak…
tovább
magazin
Az Eufória tinédzsereinek drogoktól és érzelmektől túlfűtött világa távolinak tűnik itthonról, Császár Dani operatőr hallgatónak azonban megadatott,…
tovább
hír
Vasárnap este rendezték az első Freeszfe Jótékonysági Aukciót az online térben. Az aukcióra összesen 313-an regisztráltak licitálni, és a…
tovább
videó
A Filmtett Táborban készült animációs rövidfilm a férjöltésről, egy kevéssé ismert szexista szülőszobai gyakorlatról, és arról, hogy hogyan…
tovább
Május 28-án indul a XIV. Friss Hús, ami szokás szerint az elmúlt év hazai és nemzetközi rövidfilmtermésének legjavát vonultatja fel.
Konrád Zsuzsanna medvéje és Kreif Zsuzsanna amazonjai győzedelmeskedtek a Friss Húson
Rövidfilmeknél az a szabály, hogy nincsen szabály
Deák Dániel: Missziónk, hogy teret adjunk a fiatal tehetségeknek
a teljes dosszié
A politikai thrillertől a neonfényes horroron át az önreflexív melodrámáig idén is egészen szélsőséges világok találkoznak a cannes-i vörös szőnyegen május 12. és 23. között.
Cristian Mungiu filmet csinált arról, miért nem akarok külföldre költözni
Léa Seydoux egy szörnyeteget szeret, és nincs ezzel egyedül
Rendkívüli női alakítások ragyogják be idén Cannes-t
a teljes dosszié
„Bizalom, türelem és konzultáció. Ha ez megvan, működni fog a rendszer” – megkezdődött a közös gondolkodás egy új filmfinanszírozási struktúráról. A Filmreform2026 kerekasztal-beszélgetéseken a szakmai résztvevők közös javaslatcsomagon dolgoznak a hazai filmfinanszírozás és filmgyártás jövőjéről.
Filmhu podcast #124: Elindult a mozgóképes rendszerváltás
Filmhu podcast #125: Így építi a magyar mozgókép jövőjét a Filmreform csapata
Nagy Ervin: „Építsünk együtt olyan filmkultúrát, amelyben minden alkotó otthon érezheti magát”
a teljes dosszié