magazin
Immár második szemeszterét indítja a Magyar Operatőrök Társaságának Stáb Iskolája. Novák Emillel, az intézmény vezetőjével a magyar filmiparban…
tovább
magazin
Alföldi Róbert filmes karrierje az elmúlt két évben meredeken ível felfelé: a Nagy Könyv című műsorhoz készített Micimackó epizódra következett a…
tovább
magazin
Hivatalosan nem tanították neki a szakmát, magától tanulta meg, olyannyira, hogy mára már tanítja is az Iparművészeti Egyetemen. Tíz éve indult a…
tovább
magazin
A Tejút kiemeli a nézőt mindennapi életéből, meditatív ambient film, a fraktáljelenségre épül, legkisebb része is olyan, mint az egész - tudtuk meg…
tovább
magazin
Hámori András a H2O Motion Pictures nevű amerikai–angol cégével évente összesen körülbelül hat produkció gyártását tervezi. Ezek között szerepel a…
tovább
magazin
Fél évvel a filmvagyon átvétele után lázas munka folyik az MMK-ban. A cél: kidolgozni a magyar filmszakma új stratégiáját.
tovább
magazin
A Duna Műhely már a cannes-i előválogatón szerette volna indítani a Fövenyórát, a film utómunkálatai azonban még csak most fejeződnek be. Tolnai…
tovább
magazin
A filmtörténet egyik szent tehene, a klasszikus stúdiórendszer egyöntetűen istenített rendezőóriása, a western és a társadalmi érzékenységű eposzok…
tovább
magazin
Termékeny időszakban a Filmpartners: alighogy bemutatták az idei Titanicon a Katapultfilmmel és a német Schmidtz Katze Filmkollektivvel közös…
tovább
magazin
Az idei filmszemle dokumentumfilmes felhozatalát egybehangzóan kimagaslónak ítélte a szemle zsűrije, azonban az alkotók mégsem elégedettek.…
továbbFriss
Megszűnt Prof. Dr. Sepsi Enikő rektori megbízása az SZFE-n
John Turturro New York-i zsebtolvajként surran be a magyar mozikba
Budapesten és Komáromban rendezik a Határvidékek rövidfilmes szakmai napokat
Ingyenes vetítéseken ünnepelheted a 40 éves Macskafogót
Magyar filmeseket is várnak a FAMU klímatudatos filmes programjára
Amélie csodálatos élete, Thelma és Louise, A csodacsatár, 80 huszár, A gyűlölet, Hamu és gyémánt, A zongorista. Többek közt ezeket az ikonikus filmeket is megnézhetjük nagyvásznon, kiváló minőségben felújítva a Budapesti Klasszikus Film Maratonon (BKFM), ami legendás némafilmeket és élőzenés vetítéseket is tartogat a közönségnek. Szeptember 15. és 20. között kilencedik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Filmintézet a restaurált klasszikusok filmünnepét fővárosi helyszíneken. Kiemelt témái közt lesz az ‘56-os forradalom 70. évfordulója is.
Filmgyár podcast #36: Jön a Budapesti Klasszikus Film Maraton 2026
Gregory Peck egyik legjobb filmje Tóth Endre történetén alapul
a teljes dosszié
Szeptember 4. és 12. között zajlik a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál. Idén 16 film sorakozik a CineFest fődíjának számító Pressburger-díj, és a zsűri nagydíja, a Zukor-díj várományosai között, köztük két magyar film, Reisz Gábor Földszint és Mayer Bernadette Mommy Blue című alkotásai.
Für Anikó és Vilmányi Benett is káprázatos a látását elvesztő anya történetében
Három magyarhangya- és bubbling_under-film debütál a CineFesten
Gáspár Sándor, Danis Tanović, és Kevin Macdonald is díjat kap az idei CineFesten
a teljes dossziéVeszprém-Balaton Filmpiknik 2026
Idén új időpontban, 2026. augusztus 27–29. között megújult filmes esemény, a Veszprém-Balaton Filmpiknik várja a nézőket. A korábbi Magyar Mozgókép Fesztiválhoz kapcsolódó díjátadók nem lesznek részei a rendezvénynek. Az idei fesztivál megemlékezik az ötven éve elhunyt Latinovits Zoltánról, Tarr Béláról és a 100 éve született rendezőről, Herskó Jánosról is.
Olasz Renátó csillagaival nyit a Veszprém-Balaton Filmpiknik
A Filmpikniken premier előtt vetítik a Még egy kívánságot
Kolozsi László: Szeretnénk rehabilitálni ezt a filmfesztivált
a teljes dosszié