A "Szeretni kell" Makk Károly 90 című este során közismert színművészek, zenészek – többek között Szirtes Ági, Jordán Tamás, Szakcsi Lakatos Béla, Tenki Réka és Csányi Sándor – ragadnak ki egy-egy meghatározó pillanatot a mester életéből, közel hét évtizedes munkásságának magyar filmremekeiből zenével, verssel, személyes történetek felidézésével, bejátszásokkal és számos meglepetéssel. Az eseményről ITT tudhatdsz meg több információt.

Makk Károly munkássága egyidős a háború után megújuló magyar filmművészettel. Mozigépész édesapja  révén  már gyerekkorában közel került a filmekhez, érettségi után a Hunnia Filmgyárban vállalt munkát. Budapesten a Pázmány Péter Egyetem magyar-művészettörténet-esztétika szakos bölcsészhallgatója volt, aztán 1946 és 1952 között elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező szakát. Első filmjét az akkori hatalom betiltotta, az ötvenes évek elején egy ideig traktorosként dolgozott. 1952-ben került a MAFILM-hez mint társrendező. Első játékfilmje, a Liliomfi 1954-ben kirobbanó siker, a kor legnézettebb filmjeinek egyike lett. A későbbiekben korszakhatárokat jelentő alkotások fűződnek a nevéhez, több filmjét is – Szerelem (1971): Macskajáték (1972) Egy erkölcsös éjszaka (1977) Egymásra nézve (1982) – jelölték Cannes-ban az Arany Pálma díjra. 1951-től a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára, később docense, majd egyetemi tanára.

makk 9990 600

Makk Károly (fotó: Valuska Gábor)

1991-ben a Demokratikus Charta szóvivője. Tagja a Széchenyi Akadémiának, a Magyar Művészeti Akadémiának és az Európai Filmakadémiának.Szerelem című filmjét 2001-ben minden idők legjobb 100 filmje közé választották. Alkotásait számos díjjal tüntették ki. Életműdíjat 1986-ban Figueira da Foz nemzetközi filmfesztiválján, 1994-ben a Magyar Filmszemle alkalmából és 2001-ben Karlovy Varyban kapott.