Független produkcióban készül dokumentumfilm a magyar startup világról, amelynek alkotói crowdfounding kampányt hoztak létre a film befejezéshez - számolt be róla a Forbes.hu. Az Angyali üzlet Gellér-Varga Zsuzsanna rendező-operatőr alkotása, aki már több éve dolgozik a projekt megvalósításán, Wizner Balázs dramaturg/zeneszerző és Feszt Judit vágó segítségével.

A film fókuszában az itthoni startup világ kezdetei állnak: a főszereplő Antal, aki az elmúlt 15 évben a nyugat-európai bankszektorban dolgozott, ám most hazatér Magyarországra, hogy „üzleti angyalként”, azaz olyan befektetőként kezdje újra karrierjét, aki startup vállalkozások indítását támogatja. A film három éven keresztül követi végig Antal pályáját, és egyik befektetésének, az iLandGuide elnevezésű turisztikai applikációnak létrejöttét.

A készítők által indított Indiegogo kampány célja a film utómunkálataihoz szükséges kétmillió forint összegyűjtése, ennek már több mint a felénél járnak. Az alkotók a film befejezését idén júliusra tervezik.

Forrás: Forbes