A beérkezett 100, két évnél nem régebbi filmből a négytagú zsűri – Dér András filmrendező, PPKE Kommunikáció- és Médiatudományi Intézetének adjunktusa, Gelencsér Gábor  filmesztéta, filmtörténész, az ELTE BTK MMI Filmtudomány Tanszékének docense,  Komlósi Orsolya producer, a Palantír Film Alapítvány igazgatója és Gőbel Ágoston újságíró a Katolikus Rádió filmes magazinjának szerkesztője – negyvenkét alkotást választott a versenyprogramba.
 
Az egész estés dokumentumfilm kategória győztese az Ott legbelül dal van című film, rendezője Mohi Sándor,  a rövid dokumentumfilm kategória nyertese a Hűség című film, rendezője Szekeres Csaba,  rövid, fikciós kategória díját Moldovai Katalin Ahogy eddig című filmje kapta. A filmfesztiválon első alkalommal osztottak ki fődíjat a szervezők, amelyet a zsűri teljes egyetértésben Zurbó Dorottya A monostor gyermekei című filmjének ítélt oda.

A díjakat Varsányi Ferenc, a Médiatanács szakértője, a Magyar Média Mecenatúra program bírálóbizottsági tagja, filmrendező, forgatókönyvíró, producer, egyetemi oktató adta át. Az idei filmfesztivált több intézmény is megtisztelte azzal, hogy különdíjat ajánlott fel. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Elismerő oklevélben részesítette Dobray György filmrendezőt kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként és a Ketten című film megalkotásáért. A Katolikus Rádió Ördög-Kovács Márton Elrejtezett emberség című filmjét jutalmazta. Az Ars Sacra Alapítvány különdíjával Somogyi Viktória A hit kiárusítása című filmjét tüntette ki.