A Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál 2004 óta szervezi a fesztivál részeként az ingyenes, délelőtti Diák Verziót, ahol kortárs dokumentumfilmek mentén beszélgetnek középiskolásokkal a filmek által ábrázolt társadalmi problémákról és a dokumentumfilm műfaji sajátosságairól. A szervezők két fesztivál között sem hagyják értékes muníció nélkül a pedagógusokat és a diákokat.

2017-ben elindult az évközi vetítésekre szakosodott program, az Iskola Verzió, mely középiskolák és filmklubok számára ingyenesen biztosítja kreatív dokumentumfilmekből álló kínálatát, és a vetítés mellé oktatási segédanyagot is készített. Idén tavasztól 3 filmmel bővült a program a 2018-as, 15. Verzió Filmfesztivál programjából, így jelenleg 10 filmből választhatják ki az érdeklődők a számukra leginkább testhezálló témájú alkotást, melyek közül 6 alkotás filmklubok számára is elérhető.

A három új film a kínai mobiltelefongyárak egészségkárosító hatását körbejáró Szembesítés, a nagymamáik múltját kutató európai fiatalokról szóló Nagyi projekt, és az indiai nyomornegyedekben szervezett gyerekkórusról mesélő Angry Bird kórusa - utóbbi filmklubok számára is elérhető.

Az a legjobb mozi, amikor faggatod a nagymamádat

Van három nagymama, akik a fiatalságukról, átélt traumákról mesélnek, illetve van három unoka, akik ökörködnek és fontos kutatást végeznek el. A fura munkamegosztás működik, a Nagyi projekt egyszerre tud megrendítő és szertelenül vidám lenni, és még arra is telik az erejéből, hogy a nézőt cselekvésre sarkallja.

Az Iskola Verzió programban szereplő filmekhez eredeti nyelvű, angol és magyar felirattal ellátott vetítőkópiákat biztosítanak a szervezők. A részvétel feltételei és a teljes filmkínálat itt olvasható.

Forrás: Verzió / Borítókép: Nagyi projekt