Posztszoci topmozi (Post-Marx pic sparks) címmel Boyd van Hoeij, a magyar film önkéntes nagykövete foglalja össze a cannes-i magyar filmes jelenlét generációs-társadalmi beágyazottságát, a tradícióhoz és a közönséghez fűződő viszonyát. Kocsis Ágnestől Szimler Bálintig van Hoeij egy vonással meghúzza az ívet: a jelenlévő alkotók mind a rendszerváltás után kezdték meg pályafutásukat, egyre jelentősebb szakmai elismerést gyűjtenek be a fesztiválokon, és küzdenek a közönség elismeréséért.
A rendezők többsége a 70-es években született, és a 2000-es évek első évtizedében csinálta első filmjét. A rendszerváltás utáni szocializáció hatására már nem kell, hogy a sorok közt üzenjenek, mint ahogy a magyar védjegyként tekintett hosszú beállításokról is lemondtak - érzékelteti a magyar újhullámhoz képest megtett filmnyelvi-filozófiai váltást a szerző.
Akkor hát mi ennek a generációnak a metaforája? A Moszkva tér. A magyar filmbe új erőt, életet lehelő új nemzedék szimbolikus kezdése Török Ferenc 2001-es (mely nem rég ünnepelte tizedik születésnapját) első filmje volt. A szerző idézi Csákvári Gézát, aki szerint "mindannyiukra jellemző, hogy a saját történeteiket akarják elmondani a saját stílusukban. Elismert filmesek, ám ez nem jelent nagy népszerűséget egyszersmind." Szimler Bálint filmjének, az Itt vagyok-nak a producere, Osváth Gábor szerint pedig ez kulcsfontosságú lesz: "még pár évnek el kell telnie, hogy a magyar közönség elismerje ezeket az alkotókat, ahogy Jancsóékat elismerték anno. Pálfi és Kocsis olyan alkotók, akik képesek megfordítani ezeket a trendeket, az újabb és újabb tehetségek, mint Szimler, pedig jönnek majd az első filmjeikkel - sokat hallunk még róluk, ebben biztos vagyok."
Will Tizard a regionális filmalapokról ír elég érdekes dolgokat, cikkét így indítja: Kérdezz meg bármilyen dörzsölt filmest a keleti blokkból, ismerni fogja Pécset vagy a Dél-Dunántúlt. Akinek fontos, hogy hol találhat pénzt a régióban, érdemes ismernie őket.
A nemrég megalakult Észak-magyarországi Regionális Filmalap mellett a Dél-dunántúli is a része annak az új filmfinanszírozó eszköztárnak, amivel az ország várja a filmes produkciókat. Hasonlóak léteznek Győrben, Debrecenben és Miskolcon, illetve Lengyelországban és Szerbiában, ahogy a keleti tömbben most terjed viharos gyorsasággal a Nyugaton már bizonyított metódus, mondja Tizard - bár Miskolc és az Észak-magyarországi filmalap ugyanaz a dolog. Ez azonban csak a kisebb félreértés, sokkal nagyobb baki egy kalap alá vonni a dúsgazdag osztrák-német filmalapokat, illetve a saját forrásokkal alig rendelkező (hisz az MMKA csak minimális segítséget tud adni, ha ad), a filmes produkcióknak inkább csak infrastrukturális-archívumi (mintsem technikai) segítséget kínálni tudó magyar filmalapokat, amelyek közül a miskolci mellett a győriben van élet, a pécsi blogján a legutolsó bejegyzés 2009. novemberi, tevékenysége a CinePécsre korlátozódik, a debreceni pedig még létre sem jött. Ahogy azt nemrég a Mediawave-en megrendezett kerekasztal-beszélgetésen is be kellett látni, hatalmas szakadék tátong a nyugati és a magyar reginális filmalapok működése és funkciója, jelentősége között - a német filmalapok pl. engedmények és kedvezmények tekintetében még az egyes országok 20-30%-os adókedvezményét is le tudják pipálni.
Az Utolér forgatása Miskolcon
Ezek után az európai regionális filmalapok jelentőségét próbálja meg a szerző a cineregio.org vezetője, Charlotte Appelgren segítségével összefoglalni, ami nem könnyű épp az óriási eltérések miatt. "A regionális filmalapok különböznek az adóvisszatérítéstől. Nagyban különböznek úgy struktúrában, mint szabályokban, átláthatóságban, a kínált pénz mennyiségében, és más faktorokban." Hát igen, ahogy ezt már feljebb láttuk is. A cikk ezek után már inkább általánosságokban próbál meg korteskedni a filmalapok mellett, majd jön a zárszó: "Ha a regionális filmalapok egy ország filmipari növekedésének elközelezettségének mércéjét jelentik, Magyarország letette a garast."
Bobbie Whiteman jegyzi a nemrég átadott budapesti Raleigh Studióról szóló cikket. A szerző szerint az új intézménnyel az ország már a bőség zavarával küszködik, a stúdiók keményen harcolni kénytelenek a filmprodukciók kegyeiért, olyan sok a kapacitás. Bár kétségbeesésére nincs ok, 2009-ben, javarészt külföldi produkcióknak köszönhetően, 147 millió dolláros hasznot könyvelhettek el a stúdiók, ami 20 éve a legnagyobb gazdasági siker - ehhez jön az MMKA hároméves keretszerződése az OKM-mal, amely hosszabb távú tervezést tesz lehetővé, és nem csak aaz adóvisszatérítésre bazírozó nyugati produkcióknak.
19 milió euró támogatás jut a magyar produkcióknak, ami regionálisan és méretarányosan a legtöbb játék- és dokumentumfilm létrejöttét eredményezi - állapítja meg a szerző. A filmgyártás teljes technikai vertikumát lefedő Raleigh Studióval (amely 4373 m2-nyi stúdióterületet kínál, s hollywoodi kapcsolatokat) az ország két hatalmas, fullextrás stúdiókomplexummal rendelkezik immár. A másik a Korda Stúdió, amely azzal indított, hogy a Hellboy 2-t elhappolta Prága elől 2007-ben, majd azóta alacsonyabb fordulatszámon pörög, bár épp most megint valami nagy dobásra készül a Borgias forgatásával.
A megújult fóti Huszárik-stúdió a közepes méretű produkciókat várja
Csutak Tamás, az Abacus-Consult cégvezetője mindazonáltal úgy látja, a magukat nagy adósságokba verő stúdiókorszerűsítők és -építők aggódnak, elképzelhető, hogy a nagy versenyben némelyek elhullanak, a külföldi produkciók volumenét ugyanis meg kéne kettőzni ahhoz, hogy minden eszkimónak jusson elég fóka. Michael Moore, a Raleigh vezetője ellenben optimista, szerinte az ország kulturális-gazdasági hagyományaiban mélyen gyökeret vert a film, és elsősorban növelni szeretnék a piacot, a Mafilm értékesítési menedzsere, Böszörményi Gábor szerint pedig ha nincs elég hollywoodi produkció, jönnek az európai vagy ázsiai kopordukciók. Ő ugyanakkor azt vallja, a kisebb jobb lehet, hisz ők a közepes produkciók befogadását tűzték ki célul, amelyek nagyon költséghatékonyan működnek, s amelyeknek a Korda vagy a Raleigh gazdagsági irracionalitás.
