2019. november 13-16. között a Verzió Filmfesztivál VR-szekciójának keretében különféle VR-produkciókkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők: 360 fokos videókkal, interaktív dokumentumfilmekkel, fikciós alkotásokkal és művészeti, térspecifikus VR-élményekkel. A programban tényfeltáró és új érzékekre alapozó VR-alkotásokat prezentálnak, amelyek a médiumorientált tartalomban rejlő innovatív lehetőségekre fókuszálnak. A VR-szekció koncepcióját a „Zóna” fogalma köré rendezik a szekció kurátorai.

,,Andrej Tarkovszkij Sztalker című filozófiai filmalkotása 2019-ben ünnepli bemutatásának 40. évfordulóját, de a nézők képzeletét ma is foglalkoztatja. Még mindig az olyan problematikákat vizsgáljuk, hogy tulajdonképpen mi van a Zóna tiltott és furcsa terében, amely megváltoztatja mindennapi életünk szabályrendszerét, és a szereplők miért éreznek mégis ellenállhatatlan vágyódást, hogy belépjenek. Miképpen tér el ez a valóságtól?" - Ezen kérdések mentén olyan immerzív alkotásokat várnak, amelyek a belső tér és a belső utazás problematikájával foglalkoznak, nem csak tartalmi szempontból, hanem az eszközhasználati módszerükkel is erre kérdeznek rá. Miképpen válik a befogadó testének részévé a VR-szemüveg? Miképpen vezetjük be magunkat a virtuális valóság univerzumába? Milyen VR-környezet iránt érzünk igazi vágyódást? 

Andrej Tarkovszkij: Sztalker

A felhívásra olyan alkotásokat várnak, amelyek újragondolják a VR-hoz kapcsolódó narratív elvárásokat, és különböző tartalomtípusuk megjelenítését is felvállalják. A beküldött alkotások a következő típusok bármelyikébe besorolódhatnak: 360-fokos videók (fikció és dokumentarista jellegű), művészeti VR-élmények, helyszínspecifikus VR-alkotások és immerzív riportfilmek is. A VR-szekcióba nevezett alkotásokból az esemény szervezőiből álló kurátori csapat válogat. A kiválasztott alkotásokat a Trafó Klubban nézheti meg a közönség a 16. Verzió Filmfesztivál programjának részeként.

A nevezés ingyenes. Alkotást benevezni az itt található kérdőív kitöltésével lehet. Javasolt a nevezett alkotást külön e-mailben is elküldeni (WeTransfer vagy egyéb fájlküldő rendszer segítségével) erre a címre. A kiválasztott projektet résztvevői számára teljeskörű fesztiválakkreditációt biztosítanak. A nevezési határidő: június 30. Nevezők értesítése az eredményről: augusztus 15. A teljes program kihirdetése: szeptember 25.

Forrás: Verzió