Bán Róbert halálára 

Bán Róbert filmrendező volt és nem halt meg, csak miután idő előtt abbahagyta a forgatást,  a Földön való fizikai jelenléte egy ideje feltételessé vált. A forgatást pedig gyaníthatóan azért hagyta abba, mert az új politikai berendezkedés más embermilliókhoz hasonlóan számára sem a legmegfelelőbb pillanatban kezdődött. Nehezen találta helyét az önjelölt váteszek es géniuszok, valamint a  vészesen elszaporodott közönséges paraziták között. Vígasza az lehetett, s ez a vígasz nem sovány, hogy ha elkezdte kapcsolgatni a televíziót, az egyik csatornán a Mi lesz veled Eszterke?, a másikon a Kísértet Lublon, a harmadikon a Nagyenyedi két fűzfa, a negyediken a Dóra jelenti köszönt rá.

A barátok és pályatársak némelyike is felvette ilyenkor a telefont, hogy gratuláljon. Hisz azok a kevesek, akik még tudtak egymilliós, kétmilliós nézőszámot csinálni a hazai mozikban, mert nem képzelték, hogy a hiba a közönségben van, akik még tudtak érvényes és többször nézhető filmet készíteni, máig különleges klubot alkotnak. Ez nem a milliomosok klubja ugyan, de azoké, akik sem a művészetet, sem a mozit nem voltak hajlandók egymásnak, vagy keveseknek csinálni, mert úgy érezték, hogy ez nem becsületes dolog.

Bán filmjei másfelől soha senkit nem hökkentettek meg különösebben, soha senki nem tűzte a zászlajára őket, még fesztiváli mutogatásra sem voltak igazán alkalmasak, mivel nem megújították a filmnyelvet, hanem ápolták, tanították, kutatták, mindenek felett pedig rendeltetésszerűen használták azt.

És mivel teremtő ember volt, szinte mindegy, hogy mikor hagyta abba a forgatást, mert amit leforgatott, az velünk maradt. Mi, a barátai persze egy ideig még fájlaljuk majd, hogy nem lesz kinek hazavinni külföldről egy doboz jó szivart. De aztán majd beletörődünk, hogy a filmrendező sohasem hal meg ugyan, de a szivarozást egyszer mégiscsak abbahagyja.