Berlinale: Berlinbericht

Ebben a szekcióban mutatták be vasárnap a szerb rendező, Stefan Arsenijevic, német, szerb, osztrák és szlovén koprodukcióban készült Szerelem és más bűntények című alkotását. Ez a fiatal rendező első nagyjátékfilmje, de a neve talán nem cseng ismeretlenül az avatott moziba járók fülének. Arsenijevic 2003-ban már elvitt Berlinből egy Aranymedvét, rövidfilmjéért az (A)Torsio-ért, és még ugyanebben az évben Oscarra is jelölték a rövidfilmes kategóriában.
 
Az egyetlen nap alatt játszódó történet helyszíne Új-Belgrád egyik tipikus lakónegyede. Betontömbök, szürke panelházak, tél, köd, a nézőtéren szinte érezhető az állott levegő fanyar illata. Mintha egy Beckett-drámába csöppentünk volna, mindenki szenved, depressziós, hezitál és vár valamire, vagy valakire.
A negyed keresztapja, Milutin (Fedja Stojanovic), szolárium-tulajdonos, és ő hajtja be a védelmi pénzeket is a környék hentesétől, büfésétől, videótékásától. Egyszerre groteszk, félelmetes és nevetséges a maffiózó ügyetlensége, kisstílűsége és arany szíve.

Szeretője, Anica (Anica Dobra) szép, fiatal és szőke, ahogy az már a maffiacsaládokban lenni szokott, de nem üresfejű, csak kiábrándult. Elvágyódik ebből a mocsárból, középszerből és kilátástalanságból. Reggel eldönti, hogy aznap este ellopja Milutin széfjéből a pénzt és lelép. Egész nap erre készül.
Stanislav (Vuk Kostic), Milutin jobb keze, mintha sejtené, mire készül Anica, levelet dob a postaládájába: „tudom, mire készülsz ma este” -- áll a papíron. Stanislav 12 éve folyamatosan szerelmes Anicába, de ezt még soha nem merte neki bevallani. Ma estére tervezi a vallomást, és ő is a dobbantást fontolgatja monoton, piti életéből, de nem egyedül, hanem Anicával.

"A nőt meglepetésként érik a fiú érzelmei, ez  nem volt betervezve aznapra" Szerelem és más bűntények

A nőt meglepetésként érik a fiú érzelmei, ez nem volt betervezve aznapra, egymást kísérgetik, nagyon közel kerülnek egymáshoz, és többet megtudnak egy nap alatt a szerelemről, amint az elmúlt  években bármikor. Akkor most együtt menjenek-e, hova menjenek, és megtegyék-e egyáltalán -- mindössze ennyit kell mindkettejüknek estig eldönteni.

A kisfilmeken gyakorolt Arsenijevic remekül vizsgázott nagyjátékfilmesként is. Úgy fogalmazza meg realizmusát, hogy az a maga esetlenségével, kiúttalanságával egyszerre hat szomorúan, kiábrándítóan és nevetségesen. Egyszerűen életszagú a történet, hihetőek és hitelesek a figurák, érthetőek, jól megindokoltak, kifejtettek és végigkísértek a szereplők döntései és cselekedetei, mégha nem is értünk velük mindig egyet.

Götz Spiemann alkotását, a Revans-t azért is tartom fontosnak megemlíteni, mert ritkán láthatunk osztrák filmet a mozik műsorán, és ez elsősorban nem a forgalmazók hibája, ritkán születnek osztrák filmek. Mindez azzal magyarázható, hogy szomszédhonban, Ausztriában a film nem tartozik a magas kultúra tárgykörébe, így állami támogatást sem nagyon kap.

Götz Spielmann-nak nem ez az első alkotása, Antares című nagyjátékfilmjét 2004-ben már jelölték a legjobb külföldi filmnek járó Oscarra, és több mint 30 fesztiválon szerepelt sikeresen.

A Revans felépítése hihetetlen forgatókönyvírói, és rendezői bravúr. – mindkettőt Götz Spielmann jegyzi. A film feléig, azaz kerek 60 percig nem történik semmi. Alex (Johannes Krisch) egy bordélyban mindenes, többnyire az árut pakolja és a főnököt Konecnyt (Hanno Pöschl) fuvarozza, titokban összejár és néha szeretkezik az egyik lánnyal, az ukrán Tamarával (Irina Potapenko). Felkel, dogozik, a lányok is dolgoznak, jönnek-mennek a kliensek. Néha motorra pattan és meglátogatja egy kis hegyi faluban élő nagypapáját, aki nem sokat tart unokájáról, és egyáltalán a nagyvárosi életről.

Ezzel párhuzamosan zajlik az élet egy vidéki rendőrcsaládban. A feleség, Susanne (Ursula Strauss) bolti eladó, a férj, Robert (Andreas Lust) rendőr a faluban. Ők is felkelnek, ők is esznek, isznak és dolgoznak, nappal ki hol, este meg a gyereken, aki sehogy sem akar megfoganni és megszületni a családi házas, hegyvidéki idillbe. 

Ez így megy 60 percig, és nem értjük, hogy miről szól az egész, hova akar kilyukadni a rendező, és kíváncsian várjuk, hogy az egymástól függetlenül zajló eseményeknek lesz-e egyszer csak köze egymáshoz. Mindenki megnyugodhat, igen, mégpedig a falusi idilltől nem várt és egyáltalán nem odaillő módon.

A film felépítése hihetetlen forgatókönyvírói, és rendezői bravúr. Revans

Tamarának hirtelen el kell szöknie a bordélyból, mert rászáll a főnök, Alex vele megy. Pénzük nincs, így legegyszerűbb megoldásnak az tűnik, ha Alex gyorsan kirabolja a falusi Sparkassét. Tamara az autóban várja Alexet. Az akció a bankban sikeresen végződik, de Tamara tilosban parkol az autóval, és ezt nem hagyhatja szó nélkül a rend ura, Robert. Alexnek nincs más választása, földre teperi, és jól megrugdossa a rendőrt, majd gyorsan autóba pattannak és tövig nyomva a gázt, elhúzzák a csíkot. Robert, bár a földön fekszik, azért arra még képes, hogy leadjon pár jól irányzott lövést, az egyik Tamarát találja el, a lány meghal. Alex a faluban húzza meg magát nagyapjánál, és bosszút esküszik. Ezt először fegyverrel szándékozik elkövetni, de az utolsó pillanatban mégsem bírja megtenni.

Ekkor ismét azt hinnénk, hogy ennyi, nem fog történni semmi, de Spielmann még egyet csavar a történeten, és Alex úgy áll bosszút, ahogy azt legmerészebb álmában sem képzelte. Susannétól váratlan ajánlatot és felajánlkozást kap, Robert éjszaka szolgálatos, így arra kéri a férfit, keresse fel éjszaka, ha magányosnak érezné magát. Naná, hogy Alex magányosnak érzi magát, elmegy rendőrékhez, és a családi étkezőasztal tetején, meglehetősen férfiasan bosszút áll Roberten. Azt azonban már csak Susanne tudja, hogy a bosszú gyümölcse kilenc hónap múlva beérik.

Spielmann teljesen naturalistán és szemléletesen mutatja be a városi és vidéki élet mindennapjait, az emberi viszonyokat és titkokat állítva a középpontba, anélkül, hogy nagy kérdéseket feszegetne, vagy válaszokat keresne. A kérdés csak annyi, hogy ki a felelős, ha az életben valami nem úgy alakul, ahogy szeretnénk. Az osztrák rendező a Heimatfilmek nyomdokain haladva realista hűséggel, de nem szokványos módon meséli el a történetet, nála a köznapi élet nem mechanikus elveket követ, és néha hihetetlen módon függ össze minden mindennel.