A rendezőpáros Kormányeltörésben című filmjét élő zenével vetítik
Augusztus 11-én, csütörtökön 20 órától a Gólyában látható Igor és Ivan Buharov Kormányeltörésben című rövidfilmjének majd egyórásra bővített változata élő zenei kísérettel. A fellépő Pastorz zenekar egyik tagja a társrendező Hevesi Nándor (művésznevén Ivan Buharov). Ez a zenéléssel egybekötött show csak másodjára látható Magyarországon.
A film Domonkos István azonos című című verse nyomán készült, amely egy modern eposz: az 1970-es évek jugoszláviai kisebbségi létének önkifejezése, utazás a világ különböző politikai-gazdasági rendszerei között. A filmből ide kattintva láthatóak jelenetképek. A főszerepet Nyitrai Illés játssza, a Pastorz zenekar további tagjai pedig Kovács Royal Ferenc, Kiss Árpád, Jávorka Ádám és Porteleki Áron. A filmet 2010-ben, a Manifesta 8 nemzetközi képzőművészeti biennálén mutatták be. Az alkotópáros eredetileg játékfilmet szeretett volna készíteni, így lényegi részek maradtak ki ebből a verzióból. A majd egy órásra bővített, a Pastorz zenekar performanszával kísért előadás már szerepelt a Brüsszeli Off Screen film fesztiválon, illetve be lett mutatva Bécsben, Hannoverben, Prágában, Münsterben és Liegeben.
A filmet 2010-ben, a Manifesta 8 nemzetközi képzőművészeti biennálén mutatták be. Az alkotópáros eredetileg játékfilmet szeretett volna készíteni, így lényegi részek maradtak ki ebből a verzióból. A majd egy órásra bővített, a Pastorz zenekar performanszával kísért előadás már szerepelt a Brüsszeli Off Screen filmfesztiválon, illetve be lett mutatva Bécsben, Hannoverben, Prágában, Münsterben és Liegeben. Hazánkban másodjára látható.
Szimler Bálint első nagyjátékfilmje a hazai poroszos oktatási rendszer hétköznapi kudarcain keresztül mutat rá azokra a beidegződésekre és komplexusokra, amik össztársadalmi szinten is nehezítik az életünket.
Az Egy nap rendezőjének második nagyjátékfilmje a 81. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon, a Biennale College – Cinema szekcióban mutatkozott be. Szilágyi Zsófia filmje egy válásból fakadó költözés történetét mutatja be.
Vizualitás, verbális vizualitás, képelemzés, színdramaturgia, technikai művészetek, célfotókamera, színelmélet… Kardos Sándor a METU-s tanítványainak írt tanulmányának részei nem alkotnak zárt rendszert, a képalkotás elméleti és fogalmi feltételeiről való gondolkodás nagyon különböző útjait próbálják integrálni.
Nők, akik áttörték az üvegplafont, és rendezőkké tudtak válni a sokáig férfiak uralta magyar filmszakmában. Honnan jöttek ezek az úttörő nők? Hogyan jutottak el az első filmjükig? És hogyan folytatódott a pályájuk? Szederkényi Olga exkluzív portrésorozata a kezdetektől a rendszerváltásig új megvilágításba helyezve vizsgálja a magyar filmtörténetet.