A díjalapító Cinetrip 2008 februárjában 3. alkalommal hirdeti meg a nemzetközi VJ Tornát. A kétévente megrendezett eseményen az előző években 11 országból több mint száz induló munkáit élvezhette élőben, illetve konzerv formában a közönség. A kortárs vizuális kultúra és az elektronikus zene nemzetközi trendjeivel ismerkedhetnek meg néhány nap alatt mind a szemlélődők, mind a hazai művészek.

A CVJ2008 programkínálatában hétfőtől szerdáig nyitott és zárt szakmai workshopok, holland és belga fejlesztők és animátorok bemutatkozása, csütörtöktől szombatig pedig a nemzetközi VJ-színtér összecsapásának képei és hangjai töltik meg a Merlin kisebb- nagyobb termeit. A VJ-tornán az idén is 3 kategóriában mérik össze tudásuk a versenyzők (az élőn belül tusa és szabadstílus, valamint konzerv) – és a nemzetközi zsűri mellett a közönség is szavazhat kedvencére. A péntek és szombat éjszaka viszont teljességgel a partiközönségé, akik a flamand és magyar DJ-k, VJ-k és zenekarok produkcióit élvezhetik.

Workshopok:
Hétfőtől szerdáig a VJ-zés elméleti és gyakorlati oldalát bemutató kiscsoportos workshopokat tartunk, külföldi és magyar előadók prezentálásában – szintén a Merlinben. (Workshop jelentkezés: workshop2008@cinetrip.hu)

ADOBE AFTER EFFECTS workshop - www.alexandjeremy.com kedd 19.00
BINAURA (Animata) - www.binaura.net hétfő 15.00
BODÓCZKY Antal (MOME): VJ-zés elméletben hétfő 12.00
FLXER - www.flxer.net kedd 16.00, szerda 12.00
MODUL8 - www.garagecube.com/modul8 szerda 19.00
OLGA MINK (Oxygen) - www.myspace.com/olga_mink szerda 16.00
PIPSLAB - www.pipslab.nl hétfő 19.00 kedd 12.00
SFEER - sfeer.c3.hu hétfő 19.00, kedd 12.00

A workshopra laptopot hozz magaddal!

Bemutatók:
DEMOSCENE - www.scene.hu
Numark technológiai bemutató péntek 14.00
Edirol technológiai bemutató - péntek 18.00


A Cinetrip seregszemléje alkalmat ad egy igazi nemzetközi megmérettetésre, ahol ki-ki ügyessége, képzettsége, és irányultsága alapján megtalálja a maga kedvenc nevezési kategóriáját, megnyilvánulási formáját.

1. Konzerv kategória:
Ide csapatban vagy egyénileg, előre elkészített, zenére összevágott, 12 percnél nem hosszabb VJ alkotásokkal lehet nevezni. Az alkotások az előzsűrizést követően kerülnek a fesztivál programjába. Ebben a kategóriában két díjról születik döntés:

A Legszebb VJ Opusz 2008: az előzsűrizésen túljutottak közül a fesztivál zsűri által legjobbnak ítélt alkotás.

A Legszebb VJ Opusz 2008-Közönségdíj: A közönség által legjobbnak ítélt alkotás.

2. Élő kategória:
Ebbe a kategóriába olyan VJ-k és maximum 3 fős csapatok jelentkezhetnek, akik a közönség és a fesztivál zsűri előtt élőben mutatják be alkotásaikat. Itt is két díjat osztanak ki:

VJ Champion 2008: a fesztiválzsűri által legjobbnak ítélt, élőben előadott, maximum 12 perces alkotás.

VJ Tusa bajnok 2008: a VJ-k a fesztiválközönség és a zsűri előtt élőben mutatják be technikai tudásukat egy 6 perces párbajban. A zenei és filmanyagot sorsolás útján az előadás előtt 20 perccel kapják meg.

A tornán a nemzetközi zsűri 3 kategóriában 3 díjat ítél oda a művészeknek, valamint a közönség is szavazhat a legjobb alkotásra. A tornadíjakat 2008. március 1-én, a díjkiosztó gálán adják át.