Magyar-román koprodukcióban, az On the Spot alkotóinak közreműködésével készült dokumentumfilm főszereplője Andrea, aki egyedül épít két gyermeke számára egy biztonságos, új életet, miután abuzív expartnerét börtönbe juttata, küzdelmeit azonban folyamatosan megnehezíti a falu zárt közössége, amelyben él. Mivel a férfi egy köztiszteletben álló papi család tagja, a helyiek szentül hisznek az ártatlanságában, míg Andreát és kislányát azzal gyanúsítják, hogy hamis vádakat koholtak. Mikor a férfit jó magaviseletért hamarabb kiengedik, Andrea eldönti, szembeszáll a közösség áldozathibáztató felfogásával és felveszi a harcot a törvénykezés hiányosságaival, hogy megvédhesse gyermekeit.

A film magyarországi bemutatója január 22-én, a 2023-as BIDF - Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon volt, a bemutató előtt a DokuCast legújabb adásában beszélgettünk Püsök Botonddal, illetve Kálmán Mátyással, a Fortuna vendégei rendezőjével.


A Túl közelt 2021-ben hat hónapig fejlesztette a rendező a dok.incubator programban, Csehországban, Szlovákiában és Svédországban, majd a Szarajevói Filmfesztivál CineLink nevű szakmai programjának Work In Progress szekciójában dolgozott rajta tovább, idén pedig már a versenyprogramban szerepelt. Az Astra Filmfesztiválon októberben elnyerte a legjobb nemzetközi dokumentumfilmnek járó díjat is.

A film január 25-én még látható a BIDF programjában, az RTL+ streaming felületén az előfizetők számára lett elérhető.

Forrás: Media1