A Szemrevaló Filmfesztivál nyitófilmje Burhan Qurbani rendező feszes tempójú, mai társadalmi kérdéseket feszegető mozija. A budapesti Művész moziban vetítik a 21. századba helyezett, sűrű atmoszférájú Berlin, Alexanderplatz-ot, mely az idei Berlinale egyik versenyfilmje volt. Albrecht Schuch a filmbeli Reinhold megformálásáért és a Kontroll nélkül-beli alakításáért megosztva nyerte el a német Oscar-díjnak is nevezett Lola-díjat 2020 tavaszán. Alfred Döblin 1929-ben megjelent regényéből korábban Rainer Werner Fassbinder készített nagyszabású tévésorozatot, Qurbani filmeposza komor utazás „a lélek sötét éjszakájába“. A rendezővel folytatott beszélgetés – német nyelven, magyar felirattal – október 2-án napközben a fesztivál FB-oldalán lesz látható.

A Végzet és kezdet című filmben Nora szerelme elvesztése után megismerkedik Natannal. Van egy olyan furcsa érzése, hogy valahonnan már ismeri a férfit, de nem sejti, mi az, ami összeköti őket. A vetítést követő napon a Szemrevaló FB-oldalán lesz látható a rendezőnővel, Mariko Minoguchival készült beszélgetés.

Gipsy Queen

Thomas Meyer azonos című regénye alapján készült a Wolkenbruch különös útja egy siksze karjaiba, egy csupaszív vígjáték, amelyben Motti az egyetemen beleszeret egy nem zsidó lányba, amit ortodox anyja tragédiaként él meg, de a fiú ennek ellenére elindul az önállóság és a függetlenség felé. Október 4-én Thomas Meyer író- forgatókönyvíróval lesz látható egy beszélgetést.

A Gipsy Queen című, megrázó erejű alkotást is műsorára tűzi a Művész mozi. A film főszereplője Ali büszke, bátor nő, Hamburgban él két gyermekével. Apja kislány korától azért edzette, hogy egyszer világbajnok boxoló legyen, s kitörhessen a romániai nyomorúságos körülményeik közül. Ali egy véletlen folytán ismét visszatalál a boxhoz, ami az egész család életét felforgatja, s egy pillanatra úgy tűnik gyermekeit is elveszítheti… A film férfi főszereplője a Magyarországon is jól ismert Tobias Moretti. A vetítés másnapján Hüseyin Tabakkal, a film rendezőjével Regina Rusz, az Osztrák Kulturális Fórum igazgatója beszélget a Szemrevaló FB oldalán.


Október 1-4. között a Művész moziban vetítik a német nyelvű filmtermés legjavát, a járványhelyzetre való tekintettel a vetítések után online közönségtalálkozókat szerveznek. Október 5-8. között Távmoziban (online) is megtekinthetik az alkotásokat, a Távmozi az egész ország területéről elérhető. Október 2-5. között Debrecenben, október 6-9. között Szegeden, október 14-17. között pedig Pécsett vetítik majd a filmeket, jegyek elővételben már kaphatóak.

További részletek és a teljes program a fesztivál hivatalos oldalán és a Facebookon olvashatóak. 

Forrás: Szemrevaló Fesztivál