A háború után, 19 évesen bölcsészeti stúdiumokba kezdett, de közben Gertler Viktor rendezői magániskolájában, és a Színház- és Filmművészeti Főiskolán is tanult. 1949-ben már rövidfilmeket forgatott. Az ötvenes években Moszkvába küldték szakmai továbbképzésre.
Hazatérve belecsöppen a magyar filmsematizmus rövid, ám annál tombolóbb korszakába. Világos, hogy a kommunizmus Moszkvából jött eminens tanoncának rendeznie kell. A város alatt cím a metró építésére utal, amelynek az ötvenes évek elején nekifogtak, aztán abbamaradt, hogy fúrótornyai még évtizedekig éktelenkedjenek Budapest forgalmas helyein.
Herskó János 1967-ben nyilatkozik a Szavasz, Veráról, a Filmszemle alatt
Ezt követően fél évtizedig nem jut filmhez. Herskó később azt nyilatkozta erről az időszakról: elhatározta, addig vár, míg olyan filmet készíthet, melyet teljes egészében vállalhat. Ennek az ideje 1958-ban jött el. A politikailag még ellenőrizetlen 57-es év egyik utóhajtása volt a Gelléri novelláiból készült Vasvirág.
A Két emelet boldogság 1960-ban került a mozikba. Az egyetlen vígjáték a rendező mégoly kevés filmet számláló oeuvre-jében.
A Párbeszédben a filmelbeszélés kereteit feszegeti: a végső változat 150 perces, szüksége is van ekkora időre, hiszen majdnem két évtized sűrű magyar történelmét akarja elmondani. Hősnője ott van mindenütt, ahol a korabeli magyar történelem fontos eseményei zajlanak: koncentrációs táborból szabadul 1945-ben, útja természetes módon vezeti a kommunista mozgalomba, férje révén érintett a koncepciós perekben, majd a reformokat követelő baloldaliak között találjuk, innen egyenes út viszi a forradalomhoz.
Nézd meg a Vasvirág című filmjét!
A Szevasz Vera esetében anyagból dolgozott, amennyiben egy könnyen felejthető ifjúsági regény (Soós Magda: Mindenki elutazott) volt a forgatókönyv kiinduló alapja. Herskó persze nem lenne az, aki, ha nem formálta volna kedvére a sztoriját. Többféle kultúra és hagyomány keveredik az alkotásban, a városi életmód és az évszázados helyi szokások rétegződnek egymásra, de épp ez az együttállás izgalmas, épp erre a termékeny keveredésre bíztat ez a cseppet sem ifjúsági történet.
1968 sok szép álomnak vetett véget. Az a fajta reformer-menedzser szellem is a hátsó polcra került, amely az ő sajátja volt. Szorult a hurok, s ha nem is látványosan, de az érzékeny művészek számára sejthetően kiderült, az illúzióknak nincs jövője, a szocializmus, hiába hirdette Lukács György az ellenkezőjét, menthetetlen. Herskó ezt reagálta le 1970-es emigrációjával, de előbb még elkészítette búcsúfilmjét, az N. N. a halál angyalát.
Herskó és operatőr felesége, Anna, unokájuk kisfilmjében
Életrajzában itt következik a második cezúra. 1970 nyarán nem tér vissza külföldi útjáról, Svédországból, családjával együtt odakinn marad. Tanít, szervez, olykor szerepel (feltűnik Bergman operafilmjében a nézők soraiban, illetve Lars von Trier A bűn lélektana című első játékfilmjében).
A rendszerváltás után újból hazajár. Tanít, szervez, olykor szerepel.
Legutolsó filmjét, amelyben Miért? című dokumetumfilmjének szereplőit keresi fel újra, több évtized után, 2010 októberében forgatta.
Kelecsényi László tollából Herskó-portré olvasható a Filmtörténet Online-on.
