A 320 férőhelyes Horia Bernea Stúdióteremben teltház előtt a Liza, a rókatündér című film vetítésé-vel indult a Bukaresti Magyar Filmhét. A film bemutatását követően a Tóth Viktor Tercett kon-certjével folytatódott az ünnepi megnyitó a Parasztklubban, délben pedig a Magyar Animáció 100 kiállítás megnyitójára került sor a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézetben. A kiállítást Répás Zsuzsanna, a Magyar Művészeti Akadémia főosztályvezetője nyitotta meg.

A megnyitón, Virgil Niţulescu, a Román Parasztmúzeum igazgatója biztosította a bukaresti Balassi Intézetet, hogy amíg ő lesz az igazgatója ennek az intézménynek, a magyar filmhétnek mindig biztosított helye van a Román Parasztmúzeum Horia Bernea Stúdiótermében, hisz a moziterem működtetésével az európai filmművészet értékeit kívánják bemutatni és népszerűsíteni, és a Bukaresti Magyar Filmhét programja tökéletesen beilleszkedik ebbe az európai művészfilmes sikertörténetbe.

Íjgyártó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális diplomáciáért felelős államtitkára, megnyitó beszéde elején a Magyar Kormány nevében őszinte részvétét fejezte ki a nemrég tragikus körülmények között elhunyt fiatalok hozzátartozói, barátai, ismerősei számára. Megnyitó beszédében kiemelte, hogy a filmművészet univerzális nyelvezete hozzájárul az aktuális magyar művészeti kép bemutatásához. Elmondta továbbá, hogy a két ország filmes szakmai köreiben az utóbbi években rendszeresen jelennek meg koprodukcióban gyártott filmek és megemlítette a két legfrissebb alkotást: a múlt héten Budapesten bemutatott Tudor Giurgiu rendezte Miért én? című filmet, illetve Nae Caranfil készülő új filmjéhez jelentős magyar támogatást kapott a Magyar Filmalaptól. A teltházat látva kiemelte, hogy egyértelmű jelzése a bukaresti közönségnek, hogy nyitott a magyar kultúrára. De „a közönség pedig nemcsak nyitott a közösen készült filmekre, hanem várja is ezeket, az elmúlt évek ilyen irányú sikerei pedig azt mutatják, hogy ezen alkotások a filmvilág fontos elemei is lettek, nemcsak kultúrpolitikai együttműködési formák”.

Irina Marin-Cajal a Román Kulturális Minisztérium államtitkára kiemelte e filmhétnek a fontosságát a két ország kulturális dialógusa szempontjából és kiemelte a magyar film európai művészi értékeit. Elmondta, hogy nemrég jött vissza Debrecenből, ahol a jövő évi IHRA elnökség átadásáról tárgyalt, és ahol megtekintette a Nemes Jeles László Cannes-ban nagydíjat kapott megrendítő filmjét, a Saul fiát.

Kósa András László, a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet igazgatója, megnyitó beszédében megköszönte a magyar és román támogatóknak, hogy hozzájárultak a Bukaresti Magyar Filmhét nagyszabású megvalósulásához, jelezve, hogy az idei Filmhét minden napjára jut meghívott, akikkel a közönségnek alkalma lesz személyesen is megismerkedni.

A 9. Bukaresti Magyar Filmhét részletes programja megtalálható a http://bukarest.balassiintezet.hu honlapon.

(Forrás: Balassi Intézet)